Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-17 / 11. szám

valamint az ezzel érdemileg kapcsolatban álló másik deklaráczióhoz is. A törvényczikkeket megerősítő királyi záradékra vonatkozólag- a zsinat a következő határozatot hozta: „A zsinat hódoló tisztelettel veszi tudomásul a királyi jóváhagyást és megerősítést. Egyben óvást emel a jóváhagyási és megerősítési záradéknak minden esetleges olyan értelmezése ellen, mintha egyházunknak akár javára, akár terhére az állami tövényhozáson kivül bármely más tényező kötelezettségeket állapíthatna meg, vagy megakadályozhatná az 1848. évi XX. törvényczikk teljes végrehajtására irányuló további akcziót, illetőleg korlátokat szabhatna egyházunk elé abban a tekintetben, hogy az eddig megállapított államsegély keretén túlmenő jogos igényeinek kielégítését kérhesse és sürgethesse.1

1 Az ezzel érdemileg kapcsolatban álló deklarácziója pedig a zsinatnak a következő: „A zsinat kifejezést ad annak, hogy egyetemes egyházunknak egyházi és iskolai szükségei fedezése körül a magyar állammal szemben támasztható, történelmi alapokon nyugvó igényeit nem egyedül az 1848. XX. törvényczikk 3. szakaszából származtatja, mert a reformáczió után a protestánsok soha nem részesedtek ama vagyonban, melyet addig a katholikusokkal közösen bírtak és használtak s így az e vagyonhoz fűződő államalkotó és államfentartó hivatást s a magyar állam és magyar nemzet érdekében tett szolgálatokat századokon át önerejükből teljesítették, miért is a protestánsok jelzett igényei a többi beveti vallásfelekezetek hasonló igényeivel ugyanarra a jogczímre és jogalapra nem helyezhetők. Fölhívja tehát a zsinat a konventet, hogy a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekben az ágostai evangélikus egyház küldötteivel együttesen tanácskozó bizottság figyelmét a most megjelölt történelmi kiindulási alapra is fölhívja." Sem az idő rövidsége, sem a határozatok életbevágó nagy fontossága nem engedi azt, hogy velők most érdemileg foglalkozzunk. Oly fontosaknak tekintjük azokat, hogy szinte minden mondatukkal külön foglalkozni látjuk szükségesnek. Most ez alkalommal, a lapzárás végső perczeiben, inkább csak a híradásra szorítkozunk. Hogy megtette-e a zsinat eme deklaráczióival mindazt, a mit meg kellett tennie, arról még majd szót ejtünk, ha deklaráczióit bonczoló kés alá vesszük. Egyet azonban már is megelégedéssel konstatálhatunk, azt, hogy a zsinat atyáinak s hisszük, hogy az övékével együtt egész egyházunknak a szemei felnyíltak, s látják immár, hogy csak a kormányok jóindulatára támaszkodó, reménykedő bizalom nem elég biztos fundamentuma egyházunk anyagi exisztencziájának és hogy az egyház jogos igényei kielégíttetése kérdését újabb s olyan útra kell átterelni, a melyen nem ad graecas calendas húzódható és bizonytalan kormányi vagy miniszteri Ígérgetés, hanem tételes törvény biztosítsa a megfelelő megoldást. Hisszük, hogy ezek tekintetében egy új korszak kiindulási pontját képezi a zsinat két deklarácziója. Megnyitotta az utat egy egészségesebb állapot elérése felé s már ezzel is nagy dolgot cselekedett. Kezdünk immár hinni egyházunk jobb jövőjében! Hamar István. Jogtalanul megvont államsegélyek. (A népiskolai tanügy visszafejlesztése.) (Folyt, és vége.) De hát helyes-e egyátalán ez az eljárás, s van-e reá alap a törvényben ? Bocsássuk előre, hogy az 1868. XXXVIII. t.-cz. azzal a világos czéllal és intenczióval készült, hogy a község legyen az alap, melyen a népoktatás feladatának súlyos terhe feküdjék. Eötvös és Molnár Aladár ideálja volt a községi iskola, mely a különböző nemzetiségeket, felekezeteket a fennálló korlátok egyenként ledöntögetésével közelebb hozza egymáshoz, azonban a felekezeti érzékenységre való kellő tekintet mellett. Azt czélozta, hogy egyes községekben tengődő 2—3 vagy több különböző jellegű, de egyként gyenge iskola helyett közös erővel, kevesebb megterheltetéssel, esetleg az állam segítő kezének igénybevételével állítsanak egy kellő színvonalon álló iskolát s szolgálják a felvilágosodás szent ügyét. Mert akkor egészen más, liberálisabb szellő fújdogált, mint a jelenben. Mi, a kik benne éltünk, tudjuk, minő lelkes propagandát csináltak ennek lelkes apostolai, s minő örömmel üdvözölte a közvélemény. Hanem Trefort már egészen más húrokat pengetett s az agitácziót lefújta. Különben ezzel csak rá akartunk mutatni a törvény intencziójára, mert csak így érthetjük meg a sérelmes miniszteri intézvényben hivatkozott törvényszakaszokat. A 44. §. így szól: „Oly községben, a hol a törvény kellékeinek megfelelő tanintézettel bíró egyház vagy egyházak hívein kivül más hitfelekezethez tartozó legalább 30 tanköteles gyermek is van, a kiknek szülői a fennálló felekezeti iskolákat használni nem akarják r köteles a község közös népiskolát állítani." Világosan érthető, hogy ez a szakasz szigorúan körvonalozott, meghatározott esetre szól. — Czélja az, hogy ott, a hol 30 olyan felekezetű tanköteles van, a kiket a már meglevő más felekezetű iskolába járatni nem akarnak, ezek számára állítson a község iskolát, mely csak hitfelekezetnélküli lehet (24. §.).