Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-10 / 10. szám

vagyok minden protestáns egyház choráljában, valamint az évszakok szabályosságában és az égitestek keringésének szférikus zenéjében, és még sem vagyok az ! Ott vagyok a kálvinista magyar egyszerű, egyenméretű éneklésében, mint ott vagyok az egyenlő időben, egyenlő súllyal lehulló vízcseppek hangjaiban, szívetek szabályos lüktetésében. Csak Gergely énekeiben nem vagyok ott, ki engemet üldözött és a chaosban, melyből kivergődtem." Szólott ós szivárványívét a nap behúzta vala, Ambrus pedig elmála közülök és nem ösmeré többé őt az ő helye. Látám, hogy az Énekmester arcza elsötétüle, mintegy éjszaka, melyben nehéz fellegeket hajt a szél; felháborodék azért lelkében és mondá: „Tudd meg Dániel, hogy én nem csináltam pápista énekeket, hanemha magyar kálomista énekeket. Ne szidalmazd az ón nevemet..." És tekinték Dánielre, mikor megelevenedik vala lelkében, és elméje megnyilatkozik vala és mondá: „Tévedtem, Mester! Tudom immár, hogy a chorálmérték is lehet ritmusos ; ha minden szótagot egyenlő időre énekelünk is, magyar ritmusban énekelhetünk. Meg lehet tehát világosítanunk Ambrus színeiből nemzeti színekkel színtelen éneklésünket! Békességre vágyott az én lelkem, és íme, Mester ! megtaláltam !" És tekinték az Éneklőmesterre, és látám, mikor Dániel beszélvén, arcza mindegyre világosodók, és lőn mint a fényes nap és mondá: „Békesség tivéletek!" És ismét megnyílt a koporsó és nyugvóhelyére költözék nagy örömmel és a kő helyére mozdula. Ezekután tekinték a sokaságra és liallám, hogy nagy vígassággal örvendez vala és nagy fenszóval kiáltá: „Alleluja! Hozsánna! Békesség e földön ós az emberekhez jóakarat!" Azután levevé Dániel fejéről a szenvedés koronáját, hangos énekszóval a békesség házába kisérik vala, hol lábait megmosák és tisztességet tőnek neki. Megkülönböztetett helyre ülteték és vígan lakozának vala, míglen eloszlának, kiki a maga városába. BELFÖLD. Az újabb idők harezmodora és annak stílus-virágai. A ki ma kénytelen politikai lapokat olvasni s rendelkezik nemcsak a mások becsülete iránt való tisztelettel, hanem némi stílus-érzékkel is, az minden nap felháborodva dobhatja le a kezébe vett lapok legnagyobb részét, látván, hogy azoknak hasábjait egyéb sem tölti be, mint a mások köz- vagy egyéni tisztességébe való durva belegázolás, s a legalantabb járó, útszéli stílus szemen-szedett és szándékosan kikeresett kifejezéseinek szennyes áradata hömpölyög végig a türelmes papiroson. Némi vigasztalásunk eddig csak az volt, hogy ez a mások becsületében való gázolás és ez a durvaságában minősíthetetlen stílus csak a napilapok hasábjain tűnt fel. Megdöbbenve látjuk azonban, hogy a politikai napilapok és hírlapírók rossz példája átragad immár az egyházi térre és papságunk egy részére is. Vigasztaló csupán az, hogy ez csak annak az egy politikai napilápnak a „Protestáns" rovatában történt meg, a mely lap politikai hasábjain vezető napról-napra mind a gyalázkodásban, mind a legdurvább stílusban. A „Magyar Szó" ez, a mely, hogy mi alapon, nem tudjuk, de a magyar prot. egyházak s a magyar prot. lelkészek lapjaként gerálja magát, bizony nem dicsőségére sem a magyar protestantizmusnak, sem a magyar prot. papságnak. Hogy miként harczol ez a lap és harczolnak az azt imádó lelkészek, s milyen stílussal igyekeznek megmutatni, hogy valaha stilisztikát is tanultak, de abból csak a kiküszöbölendőnek jelzett durvaságokat sajátították el, annak megmutatása végett egy bokrétát kötünk a „Magyar Szó" „Protestáns rovat"-ában, a ref. lelkészegyesület alapszabály-tervezetével kapcsolatban napvilágot látott gyanúsításokból és stílus-virágokból. Nem azért kötjük ezt a bokrétát, hogy benne gyönyörködjünk, hanem hogy annak a jó ízléssel és illattal ellenkező szagától megundorodjanak még azok is, a kik e csokornak egyes virágait plántálták. A nevezett lap február 28-diki száma, eltekintve, hogy azzal vádol meg bennünket, hogy lapunknak azt a számát, a melyben a lelkészegyesület alapszabály-tervezete mngjelent, szándékosan nem küldettük meg, így ír: „Mi Hamar urat értjük. 0 lapját a többi prot. lap elnyomásával, az egész lelkészi kar hivatalos lapjává akarja megtenni." A f. hó 3-diki számban: „Hamar és Székely urak önhatalmúlag, a 12-es bizottság megkerülésével csinálták az alapszabály-tervezetet, nenr törődvén abban semmivel, csak épen egy szerkesztői és egy titkári állás megszervezésével." Nem elég azonban, hogy csak az alapszabály-készítők gyanúsíttassanak meg. Meg kell gyanúsítani mindenkit, a ki — talán épen akarata ellenére — a mozgalom élére állíttatott vagy önként élére állott, de nem egy véleményen van dr. Pályi Edével és bámulóival. íme ezeket is olvassuk: „Észrevesszük, hogy egyeseknek terve a lelkészegyesületet elterelni eredeti czéljától, a lelkészek összérdekeinek védelmétől. Miután látják, hogy a lelkészek mozgalmát elfojtani nem lehet, azért új taktikához nyúlnak : élére állanak a mozgalomnak és így akarják a papság sajkáját a maguk vizeire vezetni." Minderre azonban még azt lehetne mondani, hogy ez csak a Magyar Szó ismert harezmodora. Ámde azt írja Birtha József lévai lelkész úr, az előkészítő bizottság jegyzője is, hogy: „Sajnos, de most már másodszor kell konstatálnom, hogy a vett utasításokat egyesek egyszerűen sutba dobták ... az alapszabálykészítők egyenesen a vett utasítások ellenére készítették el alapszabálytervezetük jó részét." Kerekes János f.-barczikai lelkész úr meg így ír: „. . . a hajlongó stréberek, árulók előállanak ismét s arra törekednek, hogy ha már nem fojthatják el kongresszusi mozgalmunkat, legalább késlel-20