Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-03 / 9. szám

szavaimnak tulajdonképeni értelme nem más, mint az, a mit a Prot. Egyházi és Isk. Lap immár ötven év óta híven, lelkiismeretesen és tiszteletreméltóan képvisel, hogy t. i. mi evangélikusok és reformátusok terjeszkedési, hódítási fegyvereinket ne fordítsuk egymás, hanem inkább a közös ellenfél ellen. Mert gondolkozzék e kérdésben bárki, a hogy tetszik és jól esik neki; kövessen e tekintetben bármily egyházpolitikát: a négyszázados történelmi tanúság szerint való marad az az igazság, hogy az evangélikus és református egyházak egymás közötti czéltalan versengése, áldatlan meghasonlása és erőpazarlása legfőbb gyengesége volt a hazai protestantizmusnak a múltban, az lesz, a jelentéktelen és muló sikerek mellett, legfőbb baja, ha nem megölője, a jövőben isr Mert határozottan felesleges erőpazarlásnak tartom és tekintem £izt) cl hazai protestantizmus egyetemes érdeke szempontjából — úgy a református, mint az evangélikus egyházban, hogy mintegy egymással versenyre kelve, újabb missziói pontjaikat nagy áldozatokkal leginkább oly helyeken szervezik, a hol úgy az egyik, mint a másik, felekezetileg és nemzetiségileg is kevésbbé van veszélyeztetve, s e miatt kevesebbet áldozhatnak a már megleyő, néhol régi, százados, ősi, exponált őrhelyek égető szükségeinek enyhítésére, kiépítésére és fejlesztésére s még kevesebbet az eddig egyáltalában parlagon heverő s a közös ellenfél martalékául kitett óriási területek gondozáásra. És talán, a mint az a fehér asztalnál oly gyakran, oly szépen és tetszetősen hangzik az ajkakon, talán az egyugyanazon gyökérből sarjadt terebélyes fának kétfelé hajló, de egymásra utalt ágai volnánk ; talán volna nekünk az úgynevezett nagygeresdi szerződésünk is, talán volna valamelyes vegyes bizottságunk is, talán . . . . igen, igen az ajkakon, a papíron, de a valóságban, az élet harczában, az „enyém-tied" rideg, önző elve bizonybizony nagyon elválaszt. El lehet mondani a költő igaz szavaival : Egyenként igen, szerettek, Ah, de együtt inegoszoltok. Gyermekek, míg így szerettek, Nem lehet az anya boldog. jín-iieís- 5:'v

: Azért, habár kéretlen is, mégis igaz, helyes, jó az a tanács, melyet én idézett helyen, más dolgok között, de azokkal összefüggően, csak úgy mellékesen említettem, s legkevésbbé sem érdemelte azt a méltatlan sorsot, melyben azt iglói kálvinista részesítette. Az elv igaz, a tanács jó, időszerű ; nem az én hibám, ha azt iglói kálvinista be nem fogadhatja és követni nem akarja. A mi pedig azt az indokolását illeti, hogy e tekintetben a református egyház csak ugyanazt teszi, a mit az evangelikus egyház tesz, szervezvén az Debreczenben, Ujhelyben s legújabban Ungváron missziói állást, — hát ezzel még nem igazolja azt, hogy egyúttal a hazai protestantizmus egyetemes érdeke szempontjából helyesen és czélszerűen is teszi-e, s nem dönti meg azt az igazságot, hogy határozott erőpazarlás az, úgy az'egyiknél, mint a másiknál, ha egymással szemben féltékenykedik s nem"a közös ellenféltől, hanem egymástól hódítani törekszik. S a kezdeményezést e téren én megfordítva ismerem. Az evangélikus egyház akkor határozta el magát arra, hogy Debreczenben, Ujhelyben és Ungváron missziói állásokat szervezzen, mikor e tekintetben a református egyház már régen megindult s következetesen és tervszerűen haladt ezen az úton. És hogy melyik részen van e tekintetben a nagyobb erőpazarlás, azt érdekesen világítják meg a következő 1900. évi adatok is : Debreczenben van református 52,282, evangelikus 1009, Újhelyben ref. 2309, evang. 302, Dobsinán ref. 120, evang. 2846, Ungváron ref. 1201, evang. 199, Eperjesen ref. 241, evang. 1315, Iglón ref. 139, evang. 1548. Az odautalt vidékkel mindenesetre valamivel több ; azonban mégis a helyi adatok képezik a főalapot. íme, csak egy-két példa mennyire igazolja, hogy a két egyházban a közös protestáns czél érdekében mennyire hiányzik a valódi testvéri együttműködés, haladás és támogatás, miképen pazarolja erőit s hanyagolja el e miatt egyéb égető szükségeit. A Sárospataki Lapok ez évi január havi egyik számában olvastam, mennyit fordít a református egyház ezen missziói pontokra s mennyi hiányzik és nem telik, hogy p. o. Kassán, Rimaszombatban^ Miskolczon s más ilyen régi helyeken csak a hitoktatás égető szükségeit fedezhesse. De hasonlóképen vaunak az állapotok az evangélikus egyháznál is. A missziói pontokra, utakra jut, míg ellenben a meglevő pontok, őrhelyek fentartására, fejlesztésére és erősítésére nem telik. Csak minél többfelé az erőket szétforgácsolni, minél több kongruás nyomorúságot szervezni, hogy ha majd beáll a nagyobb szükség, a francziaországi szétválasztáshoz hasonló állapot, legyen annál több elejteni és feladni való! Peccatur extra et intra muros! Hogy ezt iglói kálvinista be nem látja s az evangélikus egyházzal szemben attól fél, hogy Iglón németté, Eperjesen pedig tóttá kell lennie a kálvinistának s édes anyanyelvén nem hallhatja ott (a mi nem áll, Eperjesen minden vasárnap s Iglón is gyakrabban van magyar nyelvű istentisztelet) vallásának vigasztalását: arról én valóban nem tehetek; hanem állításom fentartása mellett, az erőpazarlás kérdésének jobb megvilágítása és megértése érdekében ajánlom, olvassa el a Prot. Egyh. és Isk. Lap 1906. évi 7- és 9-dik számában Hamar István szerkesztő és Raffay Sándor urak czikkeit, mely czikkek egyikének végső passzusával bezárom én is ezen válaszsoraimat. „Nem is az volt a czélom, hogy kölcsönös szemrehányásokkal keserítsük a viszonyunkat, szaporítsuk bajainkat, hanem csak az, hogy több bizalommal, szeretettel, ha kell, elnézéssel viseltessünk egymás iránt, hogy az az egymás iránt való testvéri szeretet erősítsen befelé,