Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-23 / 52. szám

hogy megalkossák a vallás nyilvános gyakorlását biztosító és az egyházi vagyont, állatni ellenőrzés mellett kezelő kultuszegyesületeket. Francziaország többi egyházai alkalmazkodtak is az állam törvényhozó testülete által előírt rendelkezésekhez ; Róma azonban, a melynek visszaéléseit és hatalmi túlkapásait volt czélja megszüntetni legelső sorban a törvénynek, talán a német kulturharczban elért sikere által is bátoríttatva, újból a non possumus álláspontjára helyezkedett s felidézte a kulturliarczot. Az a küzdelem, a mely f. hó 11-én a franczia állam és lióma között megindult, mind eredő okaiban, mind nyílt kitörésében, mind végeredményeiben, kell hogy érdekeljen bennünket, magyar protestánsokat s magyar embereket is, mert tanulságokat vonhatunk el belőle, úgy a jelenre, mint különösen a jövőre vonatkozólag. Hol rejlenek ennek a harcznak az eredő okai ? A klerikális tábor, úgy Francziaországban, mint hazánkban, úgy szeretné feltüntetni a dolgot, mintha itt a keresztyénség ós a pogányság, a hit és hitetlenség harczárói volna szó, s mintha a franczia kormány és törvényhozás a bit oltárait akarná ledönteni, hogy azok helyébe — mint egykor a franczia forradalom idejében — az ész vagy épen a hitetlenség bálványát kívánná állítani Az igazság azonban, legalább még eddig az, lio^y a harcz nem a hitnek és a hitetlenségnek a harcza, hartem az önállóságára, függetlenségére, köztársasági szervezetére büszke és ezekhez öntudatosan ragaszkodó nemzeti államé, a római pápaság által képviselt, nemcsak vallási, hanem politikai külső hatalom s az általa irányított s a nemzeti konstitucziót veszélyeztető belső ellenségek ellen. Clémenceau miniszterelnök nyíltan ós igazán reámutatott erre, a mikor kijelentette, hogy a pápa tilalmai s ezek folytán a franczia papságnak a törvénnyel szemben tanúsított ellenszegülése „nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy az ország törvényes hatalma mellett még egy másik is van, a mely intézkedik". Ezt nem akarja tűrni tovább a franczia nemzet, s ezért kell elvégre kenyértörésre kerülnie a dolognak. Azt azonban, hogy a nemzet törvényes hatalma mellett még egy másik hatalom is intézkedik Francziaország ügyeiben, s hogy ez a másik hatalom a római pápaság, nemcsak most, a harcz nyüt kitörésekor ismerték fel a franczia államférfiak. Felismerték már korábban is, s épen ennek a felismerése kényszerítette a törvényhozást védekező intézkedésekre. Tudnivaló, hogy a konkordátum védelme alatt Francziaország volt egyik legjobb melegágya a részint állami eredetű, részint a hiszékeny néptől összeharácsolt, részint a valláserkölcsi élettel semmiféle összefüggésben nem álló ipari és üzleti vállalkozások útján felhalmozott vagyonban duskálkodó szerzetrendeknek és kongregáczióknak. Ezek a szerzetrendek és kongregácziók azonban nemcsak abban munkálkodtak, hogy az evangéliom világosságát elfojthassák és a franczia népet lelki sötétségben tartsák, hanem abban is, hogy a kezükben levő és minden ellenőrzés nélkül kezelt vagyonnal politikai czólokat is szolgáljanak, a köztársasági államforma megdöntésére ós a megdőlt királyi hatalom restaurálására. S épen ezek a titkos politikai törekvések kényszerítették a franczia államférfiakat s a franczia törvényhozást arra, hogy felmondván a konkordátumot, olyan állami ellenőrzés alá vessék a r. kath. egyházat, mind vagyoni, mind politikai tekintetben, a mely lehetetlenné teszi a nemzetellenes törekvéseket. A viszonyok felismerésén alapuló védekezés szüksége teremtette meg legelső sorban az egyesületi törvényt, a mely a gombamódra alakult szerzetes-rendeket és kongregácziókat állami ellenőrzés alá vette, s Rómának itt tanúsított makacs magatartása és a franczia nemzeti önérzet ellen intézett sértő támadásai (különösen Loubet köztársasági elnök látogatásának visszautasítása) eredményezték a konkordátum felbontását és az állam és egyház teljes szétválasztását kimondó törvény megalkotását. Nem állítom, hogy mindezekben nem érvényesült volna bizonyos vallásellenes irányzat is. Nem állítom azt sem, hoogy nem emelkedtek volna a küzdelemben olyan hangok is, a melyek a régi forradalmi jelszavakra emlékeztettek. De a mi az állami hatalom magatartását illeti, abból világosan az látszik, hogy a harcz czélja nem a vallás kiirtása, hanem csupán az állam felett állani és abban államot alkotni akaró pápai hatalomnak a kellő határok közé visszaszorítása. A franczia állam semmi gátat sem kívánt vetni a vallás szabad gyakorlata elé; nem akarta lehetetlenné tenni, hogy a papok mint papok teljesíthessék kötelességüket; nem kívánta elkobozni az egyházi vagyont; csupán azt akarta és akarja elérni, hogy a vallás és a lelki gondozás örve alatt egy egyház papsága se szolgálhasson államellenes czélokat s a nemzeti közvagyont ne fordíthassa az alkotmányt és a belső békét veszélyeztető politikai agitácziókra. Kárhoztathatjuk-e érte, ha ezt akarta és ezt akarja? Nem, mert salus rei publicae suprema lex, ós egyetlen egy, önérzetes ós jogait ismerő állam sem lehet olyan botor, hogy akár a vallás, akár más nevek örve alatt dolgozó ellenségeinek szabad kezet engedjen. A franczia állam ós annak kormánya, azt lehet mondani, elment Rómával szemben az engedékenység legvégső határáig. Nemcsak egy évet engedett a szeparáczióból folyó intézkedések megtételére, hanem, a mikor a pápa megtiltotta a kultuszegyesületek megalakítását ós az 1881-diki egyesületi törvényekre appellált, még ennek a rendelkezéseit is kész volt enyhíteni, egészen addig a határig, a melynél már megszűnik az állami szuverénitás és a törvény hatálya. így kész volt megengedni, hogy magánosok kezdeményezésére is alakulhassanak kultuszegyesületek, sőt hogy ilyeneket, a világiak kizárásával, maguk a papok is alkothassanak; hogy az istentiszteletek tartását ne esetről-esetre, hanem egyszersmindenkorra jelentsék be, — s ingyen átengedték volna a templomokat istentiszteleti czélokra és a kultuszegyesületek kezelésébe bocsátották volna át az egyházi vagyont.