Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-02 / 49. szám

fizetés nem biztosítja a tisztességes és nagyobb anyagi gondok nélkül való megélhetést s így a theol. tanárok mellékkeresetekre vannak utalva, lehetetlen, hogy minden idejöket, összes szellemi erejöket kizárólag tanári hivatásuk betöltésére fordítsák — s ennek csak a lelkészképzés és a theol. tudomány vallja kárát. Továbbá arra, hogy a míg a tanári fizetések megfelelően rendezve nem lesznek, addig nem igen érheti el az egyház azt, hogy theol. katedráira a legkiválóbb erőket állítsa be, — s ennek megint csak a lelkészképzés és a theol. tudomány vallja kárát. Ezek elemi igazságok, a melyeket bizonyítgatni felesleges. Hogy a theol. tanárokat csak az ambiczió hajtja mellékfoglalkozás és javadalmazással járó egyházi tisztségek vállalására, s hogy ebben a tekintetben a fizetésrendezés sem hozna változást, •— abban nagyon csalódik Sedivy úr. Én is, meg többi kollegáim is, szívesen lemondanánk minden mellékfoglalkozásról, csak lehetne s élnénk kizárólag tanári hivatásunknak. Ad 4. és 10. Vesse össze e kettő alatt elmondottakat bárki is és meggyőződhetik Sedivy úr „őszinte" jóindulatáról. 0 a fizetósrendezés szükséges voltát teljesen akczeptálja a jogtanárokra nézve, mert hiszen azok, ha tisztességesen megélni nem tudnak, otthagyják intézeteinket és jobban javadalmazott állásokat kereshetnek. Ám a theol. tanároknak ehhez nem igen van módjuk, elég tehát nekik a kisebb fizetés is! Ezt az „őszinte" jóindulatot köszönjük; de nem kérünk belőle! Ad 5. és 8. Legyen meggyőződve Sedivy úr, hogy egyetlenegy theol. tanár sem olyan „őszinte'' jóindulattal viseltetik a lelkészek és tanítók helyzetének javítása iránt, mint a milyennel ő viseltetik a mi ügyünk iránt; hanem valóban őszintén kívánják, hogy a lelkészek és tanítók megnyerjék a kvalifikácziójuknak, állásuknak, hivatásuk fontosságának megfelelő javadalmazást. A mi pedig a fáradozást, a holtig tanulást illeti, talán mégis van valami különbség a gyakorló-lelkész és a tudománynyal folyton haladni köteles theol. tanár között I Ad 6. Summa summarum, Sediyv L. úr bebizonyítja, hogy a falusi ós a fővárosi megélhetés költségei egy színvonalon állanak. Ez már valóban „művészies". A mi a „pazar toilettek" dolgát illeti, már csak megenged Sedivy L. úr annyi „fényűzést", hogy a theol. tanárok általában s a budapestiek különösen, ne Lichtmann-féle 25—30 koronás rongyokban járjanak az anyaszentegyház nagyobb dicsőségére, hanem legyen nekik legalább egy öltözet tisztességes ruhájuk s egy pár olyan czipőjük is, a melyiknek nem dől ki az oldala egy hónapi viselés után ! Ad 7. Legyen meggyőződve Sedivy L. úr, hogy a theol. tanárok feleségei nem a kereveten heverésznek, hanem a főzőkanalat is forgatják és gondos, takarékos asszonyokképeu utána néznek a háztartásnak és a cselédnek is. Ahhoz a művészethez azonban valóban nem értenek, hogy mindent fele áron vegyenek meg, mint a hogy más vásárol. Hogy pedig lakjunk 800 koronás lakásban, ha 1600 koronás nem telik, ezt könnyű ajánlani a 3—4—5 szobás falusi parókhiákból; de nem lehet megtenni a fővárosban, a hol ma 800 koronáért csak két, szobának nevezett lyukat adnak, de nem egy akadémiai tanárt megillető lakást. Olyan „őszinte" jóindulat ez megint Sedivy úrtól, mint az egyszeri miniszteré, a ki az előtte panaszkodó tanítók küldöttségének csak azt felelte, hogy ha húsra nem telik, egyenek krumplit. Az életbiztosítási tétel pedig nem a deficzit kimutatliatása kedvéért, hanem a kényszerítő szükség miatt kerül bele a költségvetésbe. Belekerül pedig azon egyszerű oknál fogva, mert a theol. tanári nyugdíjalap, legalább Budapesten, 10 évi tagság előtt nem ad nyugdíjat; annak a tanárnak tehát, a ki lelkészi vagy tanári szolgálati éveinek a beszámítása nélkül kezdi meg hivatalát, gondolnia kell arra az eshetőségre is, hogy 10 esztendő előtt érheti halál vagy munkaképtelenség s hogy — miután fizetéséből tőkét nem gyűjthet — maga vagy hátramaradt családja ne a koldústarisznyát legyen kénytelen nyakába akasztania. Ad 9. Az itt említett hiányokat a theol. tanárok is nagyon jól tudják. Az orvoslásra szükséges összegeket nem is akarják mind a saját zsebjiikbe tömni; hanem csak azt kívánják, a mit a német példaszó így fejez ki: Leben und leben lassen. H. I. KÖNYVISMERTETÉS. Szemelvények a Margit-legendából. írta Bartha József. Budapest, Szent-István-Társulat, 1905. Kis 8-ad rét. 81 lap. A Margit-legendáról igen sokszor volt már szó irodalmunkban. Legújabban Bartha József adott ki belőle bő szemelvényt, megtoldva közleményeit két ívnyi bevezetéssel, a melyben B. Margit életrajza, a szentté avatására tett előkészületek, a magyar Margit - legenda forrásai, keletkezése, története, fontossága és nyelve részesülnek többé-kevósbbé sikerült tárgyalásban. E fejtegetések többnyire az ismert nyomokon haladnak : Yolf és Fraknói eredményeit közlik s mindössze néhány pontban mondanak „újságot". Ilyen újság, hogy a magyar legenda 1409 előtt nem keletkezhetett, a mit Bartha abból gyanít, hogy a legendaíró már nem tudta azt a helyet, hol Margit teste a temetés előtt feküdt. Ez a dolog ugyanis, mondja Bartha, onnan magyarázandó, hogy a szigeti Boldogasszony egyházát 1409-ben részben átépítették s az illető helyet valószínűleg gyökeresen átalakították. Sokkal merészebb Barthának az az állítása, hogy a magyar változat írója az 1276-diki jegyzőkönyvön kivül valószínűleg Garinus 1340-diki bővebb szövegéből merített, úgy hogy művét szinte Garinus „szabad fordításának tarthatnók". Ez a nézet teljességgel alaptalan. Igenis, a magyar író ismerte és használta Bertholdus de Bosant jegyzőkönyvének szövegét; de nem használta Garinust, a kivel csak annyiban érintkezik, a mennyiben mindketten a rotulusokat kompilálták és fordítgatták. A magyar író