Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-28 / 5. szám

hogy a dogma-ellenes felekezetek legsoványabbam arat­nak, míg a tömeg egyre a dogmatikus egyházakba tódul. Lassanként megértjük, miért reménytelen és helytelenül irá­nyított a dolog természeténél fogva, azok erőlködése, kik azzal próbálkoznak, a mit Camus -és Grégoire próbált megtétetni a fra.nczia forradalom szerzőivel: hogy a keresztyénséget a Krisztusban való hit nélkül szervezzék újra. A hit oly alakja, melyből az észfölötti elemet ki­küszöbölték, nyilván nem képes többé a vallás tisztét végezni. Husley nemrégiben az „emberiségnek a Comte­isták által védelmezett vallásáról"1 egy szigorú bírála­tában azt állította, oly hangon, mely az egyénben mindig magától jön, ha az emberi élet drámáját saját szempont­jából nézi, hogy ép oly könnyen imádna „egy majmoktól hemzsegő vadont", mint a pozitivisták raczionált képzetét az emberiségről. De az összehasonlítás, mellyel végkö­vetkeztetésre jut, s melyben a pozitivizmussal szemben a mormonizmus jelentékeny haladására utal, a megelőző következtetések világánál magyarázatát leli. A mormo­nizmus a hitnek szörnyeteg alakja lehet és harczában kétségkívül le fog győzetni a körülte uralkodó keresztyén vallásoktól; de a vallás jellemző vonásait nem tagad­hatjuk el tőle. Holott másfelől az „emberiségnek" Comte által védett „vallása", noha igazán példás elveket hal­moz fel, mégis nélkülözi a jellemző vonásokat. Nyilván egyáltalában nem vallásos. Miként a hit egyéb oly alakjai, melyek a magaviseletnek észfeletti szentesítést nem szolgáltatnak, bár magukat vallásoknak hívják, a társa­dalom evolucziójában a vallás tisztét betölteni, a felté­telek természeténél fogva, képtelenek. Tehát az emberiség vallásos hiteiben nem csupán a faj gyermekkorát jellemző tüneményeket bírjuk, hanem nyilván társadalmi evolucziónk jellemző vonását. Röviden: e hitek alkotják eszünk természetes és kikerülhetetlen ki­egészítőjét ; és távol állnak attól, hogy esetleges felbomlás fenyegetné Őket; sőt ellenkezőleg, nyilván az a rendel­tetésük, hogy a társadalom növekedtóvel együtt nőjjenek, annak fejlődésével együtt fejlődjenek, mindig érintetlenül és változatlanul megőrizve azt az egy közös, lényeges vonásukat, hogy a magaviseletre nézve észfeletti szen­tesítést nyújtanak. És végre, mivel immár megértjük, hogy minden vallás közös vonása volt: észfeletti szentesítéssel látni el az egyéni érdeknek a társadalmi szervezetével szemben való feláldozását, ép úgy látjuk azt is, hogy az áldozat fogalma miért foglalt el oly főhelyet majdnem minden hitben, s miért volt a vallás törekvése mindig az, hogy ezt az elvet a legmélyebb benyomást előidéző ós leg­inkább bámulatba ejtő szentesítéssel lássa el.2 És most 1 Níneteenth Century, 1889. febr. 2 Az egyén s a fejlődésben levő társadalmi szervezet érdekei közt fennálló ellentétet fejezi ki Kant gondolata a belső és külső élet közötti ellentétről; továbbá Green eszméje a természeti ember s a szellemi ember közötti ellentétről; végül Caird-é az én s a nem-én közötti különbségről. Mi nem zárkóznánk el az elől, hogy a vallás Ficlitei értelmezését — mely szerint az az egyetemes ész az a feladatunk, hogy a társadalmi fejlődésünk alapját képező e kérdés igazi természetének felismeréséből eredő eredményeket vegyük szemügyre. Ha a vallásos hit valamely alakjára alapított társadalmi szervezetben meg­találjuk azt az igazi szerves képződményt, mely a tudományra tartozik, akkor világos, hogy képeseknek kell lennünk a fejlődés némely oly elvét fölfedeznünk, melynek befolyása alatt a társadalom növekedése végbe­megy. Ha a törvénynek engedelmeskedőleg kibonta­kozó élettünemények nagy sora abban az erkölcsi rend­szerben gyökerezik, melyre valamely társadalmi tipus épül, akkor képeseknek kel lennünk arra, hogy a mult tüneményeit felkutassuk s hogy a mostani kor irányát megfigyeljük; még pedig több haszonnal, mint eddig akár a történelem, akár a társadalmi állapotok tanul­mányozása lehetővé tette. Lássuk azért, a siker mily kilátásával fordulhat a biologus, ki tudománya elveit az emberi társadalomra idáig alkalmazta, amaz életfolya­mat tanulmányozásához, melynek közepette élünk és a melyet nyugati művelődés néven ismerünk. KÖNYVISMERTETÉS. Debreczeni Lelkészi Tár. Szerkeszti S. Szabó József. III. k. Ára kötve 10 kor. Egy vaskos, szép kiállítású könyv fekszik előttem, a „Gyakorlati Papi Lexikon"-nak immár 3-dik kötete, 91 dolgozattal, változatos tartalommal. Vannak benne bibliamagyarázatok, egyházi és szertartási beszédek, a lelki gondozás körébe tartozó dolgozatok; gyászimád­ságok és különfélék. Érdeklődéssel fordulunk az ilyen gyűjtemények felé, már csak azon szempontból is, mert az ilyen gyűj­teményes dolgozatok mintegy képét adják annak, hogy miként prédikáltatik a mi gyülekezeteinkben Isten igéje, milyen minőségű és ízű az a lelki táplálék, a mellyel az Önállóbban gondolkozni és dolgozni szerető lelki­pásztorok egy része — itt mintegy 80 — nyájának nyújtani szokott. Tehát bizonyos tekintetben a lelki­pásztorok szellemi nívójáról, hit- és lelki életéről, sőt megvalósulása — elfogadjuk, ha elképzelhetjük, mintha az egye­temes ész magával hozná azt a felfogást, hogy legfőbb jó ama fejlődési folyamat elősegítése, melyen a faj átmegy. De ha egy­szer az emberi evoluczió jellemző kérdését világosan felfogtuk, látjuk, az egyéni észszerííség mily feltétlenül elzárkózott ezen álláspont elfoglalásától. Az csakis a Kant által kontemplált módon érhető el: „az ész hite által, mely annak megvalósítására meg­követeli Isten létezését" (t. i. az észfölöttiét). Az észfölötti szente­sítést visszautasító egyének lehetőnek vélhetik, hogy szándékosan vegyenek részt a haladó kozmikus folyamatban; de az ebből gya­korta vont következtetések hiányos felfogására vallanak ama ténynek, hogy az azt lehetővé tevő érzelmek — miként maga művelődé­sünk — közvetlen termékei az észfölötti szentesítésre alapított erkölcsi rendszereknek. E rendszerek folyásának közepette élünk és mozgunk, s csak nagy szellemi erőfeszítéssel — melyre csakis a legerősebb elmék képesek — bírjuk elképzelni, hogyan csele­kednénk mi és mások, ha azok nem léteznének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom