Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-04 / 45. szám

mint Bethlen Miklós mondja, ott Alba, itt Cob és társainak vérejagzései, ott is, itt is a megtámadott nemzeti élet és vallás - szabadság élet-halálharcza az idegen abszolutizmus ellen. Ha ott sikerült a szabadságot kivívniok, miért ne sikerülhetne itthon is ? így gondolkoztak a „bujdosók", így az ifjú Thököly Imre is. Csodálkozzunk-e, ha Bocskay és Bethlen örökének, a nemzeti és hitbeli szabadságnak védelmében a segítséget ott kereste, a hol az található volt: a töröknél? „Hiszen — úgymond egy jelesünk — ha a harminczéves háborúban és azóta is, az akkori bécsi reakcziónak nem sikerült az emberiség legdrágább kincseit, a nemzeti és lelkiismereti szabadságot teljesen megsemmisíteni, bizonyára azon szövetségnek köszönhető, melyet Bocskay, Bethlen, Thököly és Rákóczi kötöttek a törökkel", mely szövetségnek épen az igazi kultura zászlóvivői: Németország, Anglia, Hollandia ós a katholikus Francziaország voltak nemcsak pártolói, de indítványozói és közvetítői is. Messze vezetne a szabadságharcz változó eseményeit, a nagy szabadsághős győzelmeit és vereségeit csak futólag is ecsetelni. Szatmár, Ónod, Tokaj, Lőcse, Késmárk ós majd az egész magyar felvidék Thököly zászlói alatt, szemben Lipót szövetségese, Sobieszky s a pápa pénzéből fizetett császári és lengyel hadsereg, a törökök győzedelmes előrenyomulása Bécsnek kapui elé, esztergomi vereségük, Budavárának győzedelmes bevétele 146 évi török hódoltság után, Apaffy erdélyi fejedelem megfélemlítése, Erdélynek, mint „meghódított tartománynak" képe, a zentai csata borzalmai, a karloviczi béke, Thököly szerencse-csillagának aláhanyatlása, Thököly mint török alattvaló, hazájából száműzve, a nikodémiai virágváros, Izmid csendes remete lakója, a mind elvonul lelki szemeink előtt, midőn kegyelettel állunk 200 esztendő multával hamvaid előtt. Thököly Imre, ki mindezt átélted, átkinlódtad, átszenvedted, hazád és vallásod rendíthetetlen szeretetében, hősiesen megállva mindhalálig, mint az Úr híveinek egyike, kik a szent könyv ígérete szerint „híveknek" találtatván halálig, elveszik az életnek koronáját, mint az Úr ama híveinek egyike, a kiknek nevük fénylik, miként az égnek fényessége és mert sokakat az igazságra vezettek, miként a csillagok örökkön-örökké fénylenek. Thököly Imre nem halt meg! Thököly Imre ól. Az erőszakkal szövetkezett hitszegés idő előtt béníthatta meg a hőst, a szabadságnak a vezér fáradt kezéből kihulló zászlaját erősebb, fiatal kar ragadta fel, mielőtt porba hullhatott volna; Thökölyt felváltja Rákóczi B^erencz a nemzet szabadságharczában, a recrudescunt vulnera csatakiáltás csodákat művel, melyekről szent lelkesedéssel emlékezik meg a nemzet most is, 200 esztendőnek elmultával. Elnémultál áldott fejedelem Izmidben, virághantos nyugovóhelyeden, miként elnémult nagy utódod Rodostóban. Hiszen Krisztus urunk is elnémult ott sziklasírjában, melyre Pilátus nagy pecsétjét helyezé. De az eszme, melyért éltetek, küzdöttetek, szenvedtetek, meghaltatok, édes hazánk szabadságának örök eszméje nem hallhatott meg; sírotokból kitörve, létjogot követel századok harczában azóta is minduntalan. Te dicső, nagy halott, dicső utódaiddal együtt, búzaszem valátok, mely földbe tétetvén, nem marad az magára, hanem sok gyümölcsöt terem. A szent hajdankorban megígérte az Úr szolgájának: „íme én veled vagyok, hogy megőrizzelek tégedet, és meghozzalak tégedet ezen földekre, s nem hagylak el tégedet, mígnem beteljesítem, mit teneked szóltam". Az Úr beváltotta igéretét Thökölyre nézve is. Itt van hamvaiban és itt van közöttünk, imádott hazája földjén, mely szabad akar lenni, milyennek ő álmodá, a jóságos, a kiengesztelő, az alkotmányos király élte esthajnalán látva, — király és nemzet szeretetben egyetértve, egy boldogabb időnek már magában is boldogító reményében boldogan. E nagy munkának egyik nagy alapvetője valál, Thököly Imre. Hálás nemzeted köszönt és üdvözöl. Isten hozott! Isten hozott!" A beszéd és az áldás elhangzása után ismét a templomi kar énekelt, hatalmas erővel adván elő a gályarabok énekét. A gyász-istentiszteletek után mindkét templom nyitva állott a közönség részére, egészen délután négy óráig, s ezerek és ezerek szorongtak azok ajtajaiban, csak hogy egy pillantást is vethessenek a bujdosók ravatalára. Délután öt óra tájon ismét gyászkocsikra helyezték a koporsókat. Thököly koporsóját a Bethlen Gáborkör díszruhás tagjai hozták ki vállaikon a gyászkocsira s díszőrségképen, beláthatatlan embertömeg között, kisérték ki a pályaudvarra. A koporsókat a halottszállító kocsiban újból felravatalozták s este 8 óra tájon indították útnak külön vonaton Kassára, illetve Késmárkra. A hamvak útja ép úgy diadalút volt nyugovó helyökig, mint Orsovától Budapestig. Kassa és Késmárk pedig talán még sohasem látott oly fényt és oly sokaságot, mint a milyen utczáit, házait a temetés napján elárasztotta. Kassán fejedelmi pompával, a kormány, a főrendi -és képviselőház tagjainak hivatalos jelenlétében törtónt meg a hamvaknak a dóm kriptájába való elhelyezése, október 29-én. Thököly hamvait Kassáról 29-én éjjel indították útnak Késmárk felé, a hova 30-án reggel érkezett meg az azokat szállító külön vonat, a kormány és a hivatalos küldöttségek tagjaival. A hamvakat rejtő koporsót a vasúti állomás melletti díszsátorban állították ravatalra s itt adta azt át Thaly Kálmán a nemzet nevében Késmárk városa és az evang. egyház elöljáróságának örök megőrzés végett. A hivatalos átadás után díszmenetben vitték be a városba a hamvakat, mi közben a gyászkocsi előtt az evang. és a református papság haladt, Zelenka Pál evang. püspök és báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő vezérlete alatt. A menet először a régi Thököly-várba vonult be a hamvakkal, s itt báró Prónay Dezső mondott ünnepi beszédet. Azután a feketével bevont, czímerekkel és 90