Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-10-14 / 42. szám
vonásával is meg- lehetne valósítani olyan kongresszust, a mely nemcsak impozáns volna, de többféle ágával feltüntethetné egyházi és egyháztársadalmi működésünket és a nagyközönség érdeklődését és elismerését biztosíthatná számunkra. Mindennek a veleje pedig az, hogy ha jót akarunk, ne az erők megosztására, hanem azok egyesítésére törekedjünk. Ha ezt elértük s ekképen a prot. kongresszusokat megteremthetjük, majd kijelölhetjük azoknak a keretében az egyesített erők külön munkatereit is, mint a hogy kijelölték róm. kath. atyánkfiai is. Az erőknek ez az egyesítése azonban egyszersmind megadja az irányítást arra is, hogy mily természetű kérdéseket tárgyaljunk a kongresszusokon. Szerintem ki kell rekesztve lenniök a hittani és az egyházkormányzati kérdéseknek. Az előbbiek bolygatása veszedelmes volna; az utóbbiak pedig a hivatalos egyházi testületek hatáskörébe tartoznak. Felölelendők volnának azonban a hívek és az egyházi és iskolai tisztviselők anyagi kérdései, a mennyiben rendezésre szorulnak; továbbá mindazok a kérdések, a melyek a lelkészi és világi elem vallásos szellemi életére (theol. irodalom művelése, annak pártolása, a theol studiuin népszerűsítése stb.), a valláserkölcsi és egyháztársadalmi élet élénkítésére (lelki gondozás, nő-, ifjúsági egyesületek, vasárnapi iskolák stb.) és a társadalmi életnek az evangéliom erejével áthatására (paráznaság és részegeskedés ellen való küzdelem, szövetkezetek, s általában a szocziális kérdések) tartoznak. Ezek bőséges anyagot adnának minden kongresszusnak, nemcsak, hanem mutatói is lennének annak, hogy mit dolgozzunk és mily szeliemben végezzük dolgainkat. S végezetül még egyet jegyezzünk meg jól, ha a helyes eszmét tönkre nem akarjuk tenni. S ez az, hogy a kongresszusok ne képzeljék magukat adminisztratív gyűléseknek, még kevésbbé pedig törvényhozó testületnek. Maradjanak csak egyháztársadalmi szerv, a mely hivatását a fontos, életbevágó kérdések megvitatásában, az azok felett való véleménynyilvánításban, az ezek által való irányításban és életkeltésben látja, nem pedig a diktálásban és a hivatalos egyházi adminisztratív és törvényhozó testületek felett való uralomban. Ha erről nem feledkeznek meg soha, akkor békés harmónia leend köztük és a hivatalos egyház között s nagy áldására válnak egyháznak és hazának egyaránt. Ám hivassék azért össze Hajdúböszörménybe az értekezlet az eszme megbeszélésére. A legnagyobb örömmel és a legjobb szándékkal fogok benne részt venni. Előre is jelzem azonban, hogy azzal a felfogással s azokkal az óhajtásokkal, a melyeket' fentebb kifejtettem. Ha meghallgattatom, jó; ha nem, megvigasztal az a tudat, hogy csak jót akartam! Hamar István. Közerkölcseink. (Folytatás és vége.) Ha leplezetlenül akarná valaki előtárni a tényleges állapotokat, a női közönség arczpirulás nélkül nem vehetné kezébe az azokról szóló leírásokat. Mivel pedig az erkölcsi romlottságnak mind ijesztőbb és ijesztőbb példái mutatkoznak naponként, a nyilvánosság előtt is foglalkozni kell e bajjal, mint olyan jelenséggel, a mely mindnyájunkat érdekel. Foglalkozni kell tehát első sorban is azzal a kérdéssel: honnan van az alsóbb néposztálynak az az erkölcsi degenerácziója, a mely a sajnálatos erkölcsi defektusokat s ezek révén a cselédmizériákat eredményezi ? Magukban a cselédekben vagy a cselédtartókban, vagy valami másban keresendők az alapok? A cselédek, mint a meglevő bajok tényleges szerzői, mindenesetre ferős beszámítás alá jönnek; a gazdák és cselédtartók részén is található némi terhelő anyag, azonban a fő indító okot mégis másban lelhetjük fel. Általános igazság az, hogy a környezet átalakító és irányjelző hatása alól senki sem szabadulhat. Nem szabadulhat a társadalmi életnek azon egyszerű osztálya sem, a melyből a cselédek kerülnek ki. Itt is áll az a régi közismert tétel, hogy a gyermek visszaüt az ő atyjára és anyjára s az ő lelki és erkölcsi tulajdonságait feltalálhatni a szülőkben. Ez az elv nyilvánul meg abban a sokszor ösztönszerűen feltett kérdésben, a melyet a szerződő gazdák szoktak feltenni: kinek a fia, kinek a leánya vagy gyermekem? . . . S ha már a környezetnek ezen nevezetes hatását elismerjük, a cselédmizériáknak első alapokát ott találjuk meg az első környezetben: a családban. Ama néposztály családi életében, a melyben a cselédek nőnek fel. A családi életnek tiszta, eszményi fogalmáról alig van itt sejtelem. A házastársak egymáshoz való viszonya nem a JB Mh^smmivm a « JL U ÍMOA m jt Egyháziéi szer elő és oltárépitö mümmm ó( un kiidf '""nots&r^1 1 ' jVUyUlU M llUUdllWl Budapest, IV., Váczi-utcza 41.
