Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-10-07 / 41. szám

bizottság egy magyar lelkészi állást is szervezett a mult évben és arra Forgács Gyula kőbányai ref. helyettes lelkészt hívta meg. Maga Webster Jakab vezető lelkész is alig néhány év alatt egészen'megtanult magyarul s immár egészen magyarrá vált környezetével, derék tanítóival és tanítónőivel nemcsak az evangéliom hirdetésének, hanem a magyar kulturának is egyik előharczosa a fővárosban. Ebben én részemről nemcsak a viszonyokhoz való bölcs alkalmazkodást látom, hanem annak a szeretetnek a megnyilatkozását is, a mellyel a skót szabad egyház s annak budapesti zsidó-missziója, irántunk, magyarok és különösen magyar reformátusok iránt viseltetett és viseltetik. A budapesti ref. egyháznak nem egyszer volt már baja német leányegyházával; de arról, hogy a skót misszióval valaha csak a legkisebb baja lett volna, nincs tudomásom. S ennek a derék missziónak s derék vezetőinek nemcsak abban a tekintetben tartozunk köszönettel, hogy a főváros zsidósága között az evangóliomot hirdeti, hanem más tekintetben is. A skót szabad egyháznak, a budapesti zsidó-misszió révén a magyar ref. egyházzal való érintkezése tette lehetővé, hogy mintegy 30—35 esztendő óta minden évben egynéhány magyar ref. theologus tanulhat, a missziói bizottság segítsége mellett, az edinburghi theologián. S ez az érintkezés eredményezte azt is, hogy a skót bibliaterjesztő-társaság és a traktátus-társaság depókat állított fel a fővárosban és a sok ezer biblián kivül sok százezer jó, evangéliomi szellemű iratkát hozott Magyarországon forgalomba. Ha tekintetbe vesszük mindezeket, lehetetlen, hogy tisztelettel s hálával ne viseltessünk a skót szabad egyház és annak budapesti missziója iránt. Működését mindig rokonszenvvel kisérte e lap s kisérni fogja ezután is. Vajha ne csak ezt tehetné, hanem feltámaszthatná iránta az áldozatkész rokonszenvet olvasóiban is. Mert az ilyen rokonszenvre a misszió nemcsak érdemes, hanem egyenesen reá is szorul. Áz évi számadásokból látom, hogy a misszió pénztára már évek óta deficzittel küzd, a minek következtében nemcsak hogy fejlődni nem képes, hanem egyenesen arra van kényszerítve, hogy működését szűkebb korlátok közé vonja. Vájjon mi, magyar protestánsok, ha már magunk nem folytatunk sem zsidó-, sem pogány-missziót, nem tehetnénk-e meg, hogy a skót szabad egyház nemes munkáját támogatnánk?! Én azt hiszem, hogy lenne erre is erőnk, ha megvolna bennünk a buzgóság és a jóakarat. A budapesti misszióban az 1905-dik év folyamán 15 felnőtt zsidó, egy zsidó gyermek és egy nazarénus kereszteltetett meg, s a mint a jelentés mondja, örvendetes érdeklődés konstatálható az evangéliom iránt a budapesti zsidóság körében. Nagy segítségére szolgál a missziónak a hold-utczai elemi iskola és az ugyanott berendezett gyermek-otthon. Az iskolába 1905-ben 205 gyermek tanult. A női segítőegyesület által leányok számára fentartott iskolának 153 növendéke volt s ezek között 53 zsidó. A leányotthonban 20 leányt (közöttük 16 zsidót) és 3 kis zsidó fiút gondoztak. A vasárnapi iskolákat 175 gyermek látogatta. Az intézmények azonban, bármily helyesek és hasznosak legyenek is, csak akkor tölthetik be hivatásukat, ha odaadó, buzgó emberek töltik ki annak kereteit. Ebben a tekintetben is szerencsés a budapesti misszió, a mennyiben nemcsak a két lelkész érti a dolgát s nem sajnálja a fáradságot, hanem ott állanak oldaluk mellett teljes buzgalommal a tanítók és a tanítónők is. A régebbi erőket újabbak váltják ugyan fel, részint nyugalomba vonulás, részint elhalálozás folytán, de az újabb erők is a legnagyobb odaadással szolgálják nemes hivatásukat és pedig nemcsak szorosan az iskolában, hanem a férfiak a vallásos estélyeken, a vasárnapi iskolákban, az énekkar és az esti tanfolyamok vezetésében, a nők a nőegyesületben, a gyermek-otthonban, a vasárnapi iskolákban, az angol nyelvi tanfolyamokban stb.-ben is. A jelentés, habár rövidre fogva, a munkának mindezen ágairól beszámol, s ha ezeken végig tekintünk, szinte csodálat fog el bennünket a felett, hogy ez a maroknyi kis csapat mi mindenre képes. Bizony méltán példát vehetnénk tőlük. Ha mi, nagyobb erővel s nem oly nehéz mezőn dolgozva, csak megközelítő elevenséget tudnánk is teremteni gyülekezeti életünkben, mennyivel más képet mutatna egyházunk külső és belső állapota! Ne áltassuk magunkat azzal a kifogással, hogy ez csak skótnak való ; mert bizony az Isten igéje, az Isten országa „mindeneknek" való, s annak érdekében dolgozni minden hívőnek szent kötelessége. Az önáltatás helyett induljunk inkább munkára s ne nézzük tétlenül, hogy helyettünk mások dolgozzanak! H. I. RÉGISÉG. Adatok a heidelbergi egyetem magyarországi hallgatóinak névsorához, (Folytatás.) Collegium III. Disputatio XIII. De conversione seu regeneratione hominis. Respondente & authore Georgio Josepho Ponicoeno Ungaro. 29. Januar. 1614. — Pareus CT II. 157—159-Collegium III. Disputatio XIV. De ecclesia eiusque notis. Respondente & authore Paulo Orvos Surio Ungaro. 5. Febr. 1614. — Pareus CT II. 159-160. Collegium III. Disputatio XV. De vocatione ministrorum ecclesiae. Respondente & authore Johanne S. Ovarino Ungaro. 12. Február. 1614. — Pareus CT II. 160—161. Collegium IV. Disputatio I. De sacrae seripturae canone et perfectione. Respondente Johanne Sido Ovarino Ungaro. 14. Maij 1614. — Pareus CT II. 171.