Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-16 / 38. szám

beterjesztett jelentéseiben. Tény, hogy a tanulmányi szabályzat több rendbeli szigorítására volt szükség, hogy a lábrakapott kötelességmulasztás és a kollokviumokról, vizsgálatokról való elmaradozás megszüntettessék. Tény az is, hogy a kápláni szolgálatra kibocsátott növendékek közül többen, a helyett, hogy tanultak volna, belevetették magukat az élet forgatagába, nem egyszer jegygyűrűről gondoskodtak s vizsgálataikkal elmaradtak. Nem egyszer hallottunk arról is, hogy az újabb időben elég bajuk volt a káplánokkal a falusi lelkészeknek, a miatt, hogy igényeik túlterjedtek a falusi csendes, házias papi élet körén. Mindezeket tudom én is. De azért egészen nyugodtan teszem fel a kérdést: mindezek a nem örvendetes jelenségek az akadémia helyének, Budapestnek a rovására írhatók-e? A kérdésre egész határozottsággal merem felelni: nem! Ám tekintsen körül bárki a többi theol. akadémiák körében is és sajnálattal fogja konstatálni, hogy a felsőbaranyai egyházmegyét nyugtalanító jelenségek ép olyan mértékben mutatkoznak azokon az intézeteken is, a melyek nemcsak Budapestnél, hanem Kecskemétnél is puritánabb környezetben működnek. Szerintem nem a hely meg nem felelő voltában, hanem egyebütt kell keresni az elszomorító jelenségek okát, s az orvoslást nem azzal kell megpróbálni, hogy nagy lelkek nagy alkotását romba döntve, akadémiánkat a fővárosból Kecskemétre költöztessük vissza, hanem más eszközökkel. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kötelességmulasztás rothadó kovászát theologiai akadémiánkba a felsőbb éves növendékeknek s.-lelkészi szolgálatra kibocsátása oltotta be. A míg nem volt exmisszió, csak elvétve, kivételképen akadt egy-egy növendék, a ki kötelességeit el nem végezte volna. A mint elkezdődött a kibocsátás, elkezdődött a kibocsátottak elmaradozása is és a veszedelem nagy hirtelen átterjedt az intézetben bennmaradottakra is. E felől összes theol. akadémiáink értesítői tesznek bizonyságot; tehát ez nem budapesti speczialitás. S ha a baj nem a hely meg nem felelő voltából, hanem a káros exmittálási rendszerből származott, rajta nem az intézet áthelyezésével, hanem az exmittálás megszüntetésével kell segítenünk. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy az a szellem, a mellyel a mai theologusok legnagyobb része az intézet küszöbét átlépi, nem az, a mi a régieket az intézetbe hozta. Hogy miféle szellem ez, a legtalálóbban jellemezte a ref. tanáregyesület legközelebbi közgyűlésén Dóezi Imre, eképen: „A társadalomnak az a laza erkölcsi felfogása, mely mindenütt a könnyű boldogulást, a munkanélküli sikert keresi, mely nem ismeri a munka és küzdelem gyönyörét, csak az elért siker gyümölcsét élvezi, s mely a jogosulatlan ambicziót és erkölcsi alap nélküli kapaszkodást is czélra vezeti, — ütött rést az iskola falán, s a szülei ház és a társadalmi érintkezés útján behatolt az iskolába is, hogy megingassa az ifjúság erkölcsi egyensúlyát s a kötelességérzet helyett a könnyű boldogulás vágyát oltsa szívébe. Egy darab tarsadalmi kóranyag e jelenség az iskola testében, melyet ki kell irtanunk a nevelés minden eszközével. " S ezt a szellemet hozza ma az ifjúság magával, nemcsak Budapestről, hanem az egyszerűbb környezetben működő többi középiskolákból is. S ez a szellem a maga káros gyümölcseit nemcsak a budapesti, hanem a többi theologiai akadémiákon is egyformán megtermi. S vele szemben vájjon mit tesz az egyház? Van egy irányzat (a budapesti theol. akadémián is igyekszik érvényesülni), a mely azt hangoztatva, hogy Isten felhozza napját jókra és gonoszokra egyaránt, el akarja törölni az intézeti jótéteményekben való különbségtételt és egyenlő elbánásban kivánja részeltetni a hanyagot a szorgalmassal. A zsinat megszünteti a lelkész választásnál a képesítettség alapján való minősítést s egy bizonyos számú gyakorlati év után, szorgalmas és hanyag, tehetséges és tehetségtelen előtt egyformán megnyitja a katedra ajtaját. Vájjon gondolhatjuk-e, hogy ilyen irányzatok és ilyen intézkedések ki fogják irtani ifjaink lelkéből a könnyű boldogulás vágyát? Vájjon lehetnek-e ezek a szorgalom, a kitartás sarkantyúi ? En nem hiszem, ha százszor elmondják is előttem; mert a tapasztalat az ellenkezőről győz meg. S itt megint mi lehet az orvosság? Az akadémiának vidékre áthelyezése? Nem hiszem. A baj nem a helyben, hanem az ifjúság szellemében van, a melyet a fentebb jelzett irányzatok és intézkedések csak fokoznak, a helyett, hogy gyengítenének. Ha orvosolni akarjuk a bajt, messzebb kell visszamennünk. Vissza a középiskolákba, vissza a társadalomba, vissza a templomi katedrákra és a hívek lelki gondozására. Ez az egyik. A másik az, hogy nem e világba való humanizmusból és a theoriák hajszolásából ne döntsük le a szellemi verseny és erőfeszítés gátjait s ne tegyük egyenlővé a jutalmat szorgalmasok és hanyagok, érdemesek és érdemetlenek számára. A harmadik pedig az, hogy theol. akadémiáinkat úgy rendezzük be, hogy azokban a rendszeres szemináriumi képzés és a papi jellem kiművelése lehető legyen. A míg e czélra megfelelő épületeink nincsenek, a míg internátusaink tanári közvetlen felügyelet és vezetés alatt nem állanak, s a míg a teljes ellátás híján kénytelenek vagyunk megengedni, hogy növendékeink nevelői, vallástanítói és más tisztes-