Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-21 / 4. szám

szeritő szokásoknak és erkölcsöknek, akár közvetve, akár közvetlenül, vagy van vagy volt hasznos feladatuk ama társadalmakban, melyekben léteznek. Spencer Herbert ós mások már sok esetben kimutatták jelentékeny befolyásukat a korai társadalom evolucziójára a vadember ama szokásainak, erkölcseinek és szertartásainak, melyek nekünk eleinte oly értelmetleneknek s bolondoknak tűnnek föl, s noha a tudomány ez ága még fiatal, az irány, melyben a megindult vizsgálódás vezet, kétségtelen. De ha egyfelől a kezdetleges embert mindenütt oly szokások hatalma alatt találjuk, melyeket nem tekinthetünk egyébnek, mint a felsőbb társadalmak erkölcsi és törvényes codexei egyenértékének; ha másfelől azt találjuk, hogy e szokások ép oly erejűek, akár a törvény : azt kérdezhetik — mi adja meg a vad társadalom Íratlan törvényeinek erejüket? A válasz gyors és egyetemes érvényű. Mindenütt ugyanegy módon érvényesülnek. Azok megtartását kivétel nélkül a következményektől való félelem biztosítja, miket egy oly ágens idéz fel, a mely mindig természetfölötti. Ez az ágens sok mindenféle alakot ölthet és ölt is; egy jellemző vonása azonban sohasem hiányzik: mindig természetfölötti. S ebben leljük magyarázatát a vélemények összeütközésének is a kezdetleges ember vallását illetőleg. Némely író azt állítja, hogy nincs vallása, mivel nem hisz az istenségben. Mások, mivel isteneik mind gonoszak. De, ha eddigi okoskodásunk helyes, a kezdetleges ember vallásának lényeges eleme nem az, hogy szükségkép az istenben higyjen ; sem az, hogy jó istenekben higyjen. Az egyetlen lényeges- ós változatlan vonás : a társadalmi jelentőségű tetteknek és gyakorlatoknak valamilyen természetfölötti szentesítése. Ezt a szentesítést pedig mindenütt megtaláljuk. A természetfölötti, valamilyen alakjában, sohasem hiányzik belőlük. A lényeges tényt, mely tulajdonkép az e tárgy felett folyt hosszas és bonyolult vitatkozásnak alapját képezi, Huxley több erővel, mint tisztelettel, egyetlen mondatban fejezte ki. „Vannak vadak, Isten nélkül, a szó igazi értelmében; de szellemek nélkül nincsenek",1

mondotta; s ez az általánosítás, bármint értette légyen, erőteljesen fejezi ki ebben a vitában a tudományra tartozó egyetlen alapvető igazságot. Azok a természetfölötti erők, istenségek, szellemek, kisértetek, mikkel a kezdetleges ember fűt, fát, vizet, levegőt, sziklát, lakóhelyét és szerszámait benépesíti — szolgáltatják mindenütt az egyéni magaviseletnek társadalmi jelentőségű végső szentesítését. Bármily tulajdonságot tételeznek, vagy nem tételeznek fel ezen erőkről, egy ismertető jelük változatlan : mindig természetfölöttiek. A mint a vadembert elhagyjuk s egy fokkal feljebb hágunk a művelődés felé már némileg haladó társadalomhoz, az uralkodó vallásokban ugyanezt a megkülönböztető vonást mindenütt megtaláljuk; mindig a társadalmi viselettel függnek össze és azok is változatlanul a természetfölöttiben való hitre építvék. A régi 1 Laikus prédikácziók és beszédek, 163. lap. egyiptomiak vallásában ezt az elemet lépten - nyomon megtaláljuk. Tiele szerint annak két jellemző sajátsága: az állatok s a holtak imádása. Első helyen a holtak imádása állt. „Az imádott állatokat, — melyek eredetileg puszta fetisek voltak s az imádók nagy részére nézve továbbra is azok maradtak — a hittételek magyarázata s a művelt osztály bizonyos külön istenekkel kapcsolta össze, s így azokat emez istenek földi megtestesüléseid kezdték tekinteni." A természetfölöttibe való hit a khinaiak ősi vallásának is' jellemző vonása volt. Ez az elem abban ma is változatlanul él, mindama változások mellett, miken az napjainkig átment. És él az a vallásos hit egyéb alakjaiban is, mik a mennyei birodalom millióit napjainkban befolyásolják. A régi asszírok vallása ugyané lényeges vonást mutatja. Polytheismus volt az, nagyszámú istenekkel, a kiket imádtak. E vallásban már némileg a jövendő élet eszméjét is megtaláljuk, valamint a jutalom és büntetés eszméjét is, a mely utóbbi a földi életben elkövetett gonoszságok szerint váltakozik. A régi görögök és rómaiak vallása a hitnek oly népek körében uralkodó alakját mutatja, melyek idővel még bennünket megelőzőleg a művelődés legmagasabb fokát érték el. Ebben a vallásban kiválóan érdekes vonásokra bukkanunk. Mindkét nép történelem előtti őseinek vallása valószínűleg az ősök imádásának egy neme volt. E népek politikai és vallásos rendszerében egyaránt az eredeti egység az elszigetelt család volt, mely felett annak feje, természetesen, korlátlan hatalommal uralkodott. Az ily mindenható családfő szellemét, holta után rettegve tisztelték s a későbbi nemzedékekben a háznép élő ura csak mintegy helytartója volt amannak, kitől tekintélyét örökölte. így támadt a családi vallás, mely a görög és latin vallások alapja volt, a kik pedig a családi valláson kivül álltak, mindazokat idegeneknek vagy ellenségeknek tekintették. A mint a család, kedvező körülmények közt, elszaporodott, egész atyafiságot (a latin gens-et), az atyafiságok nemzetségeket (phratriai-t), azok megint törzseket (phylai-t) s ezek tömörülése végre a várost (vagy polis-t) alkotta : a vallás jellemző vonása akkor is családi rokonság maradt. Mind e csoportok, a várost sem véve ki, — mint Cox Gr. W. kimutatja — vallásos társulatok voltak s az alárendelt atyafiság „annyira vallásos volt, hogy mi azt elképzelni is alig tudjuk". Abban a fejlődésben, melyen ez a rendszer a korai rómaiaknál átment, — e zord, kegyetlen, irgalmatlan rendszer, mely szükségkép arra vezetett, hogy minden rajta kivül állóval idegen vagy ellenség gyanánt bánjanak, kit vagy rabszolgává, vagy adófizetővé tettek -— előttünk áll ama vallás, melyre a világbíró népnek szüksége volt s melyben a társadalom katonai tipusa végső delelőjét érte el. (Folyt, köv.)