Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-08-12 / 33. szám

költségvetési dotácziókon feliil — és nevezetesen az 1904. évi állami költségvetésbe „egyházak segélyezése" czímen az érdekelt egyházak javára felvett tételekben foglalt összegek további és pedig emelhető folyósításának biztosítása mellett, évi 3 millió korona segély az 1907., 1908. és 1909. évi költségvetésekbe snccessive emelkedő 1—2, illetve 3 millió korona összegben felveendőleg külön törvény által biztosíttassék. Tekintve azonban, hogy a szóbanforgó kormánykijelentés az „Emlékirat" első részében, a jogegyenlőség ós viszonosság czíme alatt felhozottakra vonatkozólag gróf Tisza István miniszterelnök által az 1904. év október hó 20-án adott nyilatkozatra, valamint a két evangélikus egyház közös bizottságnak erre adott előterjezstésóre utalással: gróf Tisza István miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy a kormányt kizárólag az a szemppont vezeti, hogy a törvényesen bevett vallásfelekezetek közötti tökéletes egyenlőség az egész vonalon érvényesüljön, — a jelenlegi kormány is kötelezően magáévá nem teszi; a volt kormányelnök által az „Emlékirat" első részében felhozott sérelmes esetekre vonatkozóan pedig a volt kormány által folyamatba tett vizsgálatnak mibenlétét és eredményét, valamint a volt kormányelnöknek azt a kijelentését, hogy a szóbanforgó vizsgálatnak befejezése után a kormány a közös bizottsággal megállapítja „azon irányelveket, a melyek szerint hasonló esetek a jövőben elbirálandók lesznek" — egyenesen hallgatással mellőzi; tekintve másrészt, hogy az „Emlékirat" második részében „dotáczió" czíme alatt a két evangélikus egyház közös bizottsága által az egyházak legégetőbb szükségleteinek, az állam pénzügyi viszonyaihoz mérten kíméletes mérsékléssel tett okadatolt számítása szerint a kormányprogram mb a ez idő szerint felvett 3 czím alatt, s nevezetesen: 1. az elviselhetetlen egyházi adóteher csökkentésének ; 2. az egyházak közigazgatási költségeinek, valamint 3. az országos lelkészi nyugdíjintézeteknek évi segélyezésére kért 2.100,000, — 700,859 K 80 f., — illetve 567,287 korona; a fenti három czímen tehát összesen 3.368,146 K 80 íillér egymagában véve is felülhaladja 368,146 K 80 fillérrel a kormány által különben is csak successive igért 3 milliónak csekély összegét; miután továbbá a lelkészek korpótlékára, vallásoktatásra, valamint kulturális és humanitárius czélokra kért 1.533,100, — 250,000, illetve 620,000 koronát kitevő fedezetlen szükségleteinknek kielégítése ugyancsak elsőrangú szükségét képezi közegyházainknak; a lelkész-és tanárképzéssel, s a lelkészek alapfizetéseinek és 40 évi szolgálati idő után teljes nyugdíjuknak 2400 koronára történő felemelésével, illetve megállapításával egyetemben; hogy továbbá: egyházainknak alapítványszerű dotácziója — a törvényesen bevett többi történelmi egyházaknak nagyrészt a magyar állam bőkezűségéből nyert fejedelmi alapítványai és alapjaival szemben — az állam jól felfogott érdekéből is felettébb kívánatos „egyensúly" által is indokolt, más egyházakat érdeklő feladatoknak megvalósításától teljesen független; és az állam mai pénzügyi viszonyaihoz mérten is, kellő jóakarat mellett, a hozzávetőlegesen szükségelt 12 millió koronát véve alapul, 12 év folyamán successive nyilván megvalósítható jogos követelése ; tekintve végül, hogy autonómiánk csorbítatlan fentartása a legutóbbi állami költségvetésbe „egyházak segélyezése" czímén felvett összes tételeknek a külön törvény által biztosítandó alapítványszerű állami dotáczióba leendő befoglalását feltétlenül igényeli; evangélikus egyházaink autonómiájának sértetlen fentartása pedig a történelem bizonysága szerint oly kiváló nemzeti és állami érdek, melynek elismerése, fentartára, sőt ha kell, megóvása is, kétség tárgyát nem is képezheti: mindezeknek alapján egyházmegyénk azzal a kérelemmel járul az egyházkerület útján közegyházunk egyetemes gyűléséhez, hogy a magas kormánynál sürgősen közbenjárván, az „Emlékirat" első részében megjelölt sérelmes esetekre vonatkozóan annak idején folyamatba tett vizsgálatnak eredményéről szerezzen tudomást, és hasson oda, hogy a kormány az idevonatkozó „irányelveknek" megállapítása czéljából a közös bizottsággal a tárgyalások fonalát minél előbb vegye föl; másrészt pedig, hogy az állami dotácziókra vonatkozóan igért törvényjavaslat, az 1848. évi XX. t.-cz. 2-ik §-ában lefektetett alapelvekből folyó tökéletes egyenlőség és viszonosságnak kiemelése mellett, egyúttal az anyagi kérdéseket illetően a fentebb kifejtettek értelmében szerkesztessék, és már a legközelebbi ülésszak elején az országgyűlés elé terjesztessék." RÉGISÉG. Adatok a heidelbergi egyetem magyarországi hallgatóinak névsorához, (Folytatás.) De térjünk vissza heidelbergi deákjainkhoz, a kik közül még egynéhányból kitellett Színnyei szerint két író. A Magyar írók élete I. kötetének 739. hasábján ezt olvassuk : „Bedecoridius Dániel, koszorús költő I. Mátyás korában. — Egy latin verse maradt fenn a Deliciae poetarum Hungaricorum czímű gyűjteményben, mely 1727-ben jelent meg, a nyomtatási hely megnevezése nélkül." Ennek az ügyesen verselő poétának nem volt ilyen különösen hangzó neve, nem is I. Mátyás királyunk humanistái körében forgott: Debreczenben volt 1617—8-ban rektor, s a neve Kóródi Bedő Dániel. Ugyanaz, a kiről az írók 1. köt. 748. hasábján ez van megírva: „Bedő Dániel (koródi), császári koszorúzott költő. — Munkája: Silloge praeceptorum prosodiae brevissima methodo concinnata. Heidelbergae, év n. — Debreczenben írt 1618-ban egy dicsérő verset Pareus János Fülöphöz, midőn ez Janus Pannonius verseit kiadta.