Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-08-12 / 33. szám

gégét, — oly üreg, hogy szóra sem volna érdemes, ha ismételten is oly határozottan nem állítaná. Bizonyságképen reámutatni ősi emlékekre és azt hirdetni, hogy a „kritika theoriája porba omlott", csak arra való, hogy tévedésbe ejtsen; mert hiszen a bibliai kritika sohasem erre a felvételre alapította vizsgálódásait, és abból a tényből, hogy Mózes korában már ismerték az írás mesterségét, logikusan még egyáltalában nem lehet azt következtetni, hogy tényleg maga Mózes írta azokat a könyveket, a melyeket a zsidó tradiczió neki tulajdonít. Az „emlékek bizonyságának és a képzelődésnek" ez az összekeverése ellene van a logikának és semmibe sem veszi a kritikusok ismételt tiltakozását és visszautasítását. Csupán az a vigasztaló ebben, hogy a téves állításoknak és a helytelen véleményeknek ezen makacs népszerűsítése, ép úgy, mint maga a kritika, az igazságot nem teheti semmivé. Sayce professzor egy alkalommal igen helyesen mondotta, hogy lehetetlen „a keleti irodalmat megérteni, a nélkül, hogy magunk is keletiekké ne legyünk, és a mult idők történetét magyarázni, a nélkül, hogy modern ruháinkat le ne vessük". Az, a mit Littre követelt és Renan igényelt magának, hogy Önmagunknak a múltba visszahelyezésével reprodukáljuk magunkban a mult idők intézményeit, természetesen lehetetlen; de Sayce prof. a maga ásta verembe esett bele véleményével, a mikor nem vette észre elvei természetes következményeit, mert hiszen, a mint Littre hangoztatta, az is feltétlenül szükséges, hogy „á felfogás modern maradjon". A „modern felfogás" nélkül lehetetlen megérteni Dávid különböző jellemképeit, vagy a tradiczió variácziónak számos példáját, és csak ha „magunk is keletiekké leszünk", akkor vagyunk képesek ezeknek a jelentőségét felfogni és olvasni őket abban a világításban, a melyben a kortársak előtt megjelentek. Tényleg, a keleti szokásokkal való ismeretség teljesen igazolja a kritikai eredményeket; és talán felesleges is ehhez hozzátenni azt, hogy az archeológus kénytelen elárulni „modern felfogását," a mikor megállapítja az egyiptomi papyrus históriai értékét és konstatálja abban a tendencziózusságot, a mely ellen azonban, mihelyt az ó-test.-ról van szó, határozottan tiltakozik. Következésképen Sayce, a mikor a miatt panaszkodik, hogy az ó-testamentumot úgy kritizálgatják, mintha az valamely modern európai munkája volna: tényleg ellene mond a modern vizsgálódás amaz elvei alkalmazásának, a melyeket pedig az összes historikusok, sőt még maguk az archeologusok is, alkalmaznak. Az archeológiai és kritikai argumentum ellentétességének felmutatására mint érdekes példa hozható fel a pátriárkái kor sokat vitatott kérdése. Az a zsidó tradiczió, hogy a khitteusok már Ábrahám idejében Kanaánban laktak, megerősíttetését látszik találni Sayce professzornak az egyiptomi felfedezésekből merített argumentumában, a mely szerint a Faraók a 12-dik dinasztia első idejében elpusztították „a khitteusok palotáit", és abban az állításában, a mely szerint „az archeologia kimutatta, hogy a lachisi és gezeri régebbi földrétegekben talált színes cserépedények Ősi hazája északi Cappadocia, és ez hatalmas bizonyítéka a khitteus kultúrának és kereskedelemnek". Babilóniai felfedezések alapján a Gen. XXIII. fejezetének tudósítását az Ábrahám korabeli babilóniai adás-vevési mód hűséges képeként tekintették, és hogy az emlékek bizonyságát mily fontosnak vették a Gen. XIV. fejezetében említett nagy invázió hitelességét illetőleg, általában ismeretes dolog. Tekintetbe véve, hogy a bibliai kritikusok még mindig abban a véleményben vannak, hogy a héber tudósítások, jelen alakjukban, sok száz évvel későbbi korból valók, alig lehetne csodálandó, ha némelyek készek volnának megtagadni a bibliai kritika jogosultságát, a nélkül, hogy úgy az egyik, mint a másik fél argumentumait részrehajlatlan vizsgálat alá vennék. Nos, a kritikusok nem tagadják annak lehetőségét, hogy egy okmány századokkal régibb históriai anyagot tartalmazhat, mint a melyből az az okmány, jelenlegi szerkezetében, származott; sőt, ha az ásatások épen olyan ékiratos tudósítást hoznának is napfényre, a melyben az említett históriai adatok foglaltatnának : a kritikai álláspont még akkor sem forogna veszedelemben. Azok a belső sajátosságok, a melyeket a kritikusok kimutatnak, nem töröltetnének el még ez által az érdekes felfedezés által sem, ha az csupán ékiratos eredetijét foglalná magában a meglevő okmányoknak. Robertson Shmith, a ki képességeinél fogva valóban jogosítva van arra, hogy a keleti szokásokat illetőleg véleményt nyilvánítson, azt mondotta, hogy „hogy ha szórul-szóra elfogadjuk a Genesisben található tudósítást, akkor az egy csodálatos életet mutat fel előttünk" ; mert az, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób az ő atyafiságuktól idegenekként vándoroltak volna, a nélkül, hogy valamely más rokonság védelme alá kerültek volna, mint annak alattvalói: „bámulatos csoda, és ezen a csodán alapul a Genesis minden egyéb tudósítása is". Valamely ékiratos tábla megmásíthatja-e ezt a tényt, a mikor maguk az Amarna-levelek azt bizonyítják, hogy a XV. században legalább, Palesztina oly belső zavarokon ment keresztül, a melyben nincs hely a csendes és békeszerető pátriárkák számára? Es ha az archeológiai bizonyítékokat vesszük megfigyelés alá, kitűnik, hogy az egyiptomi feliratok fordítása téves (Prof. Breasted); és a cserépedényekből merített bizonyíték igen gyenge lábon áll, részint azért, mert ilyen módon az egyiptomban talált ambrából azt is lehetne következtetni, hogy balti törzsek is tartózkodtak ott, részint pedig, mivel egyáltalában nincs bebizonyítva, hogy a talált cserépedények valóban khitteus eredetűek. Nem egyszer ki volt már mutatva, hogy a babilóniai szerződésekből merített bizonyíték semmi jelentőséggel sem bir a makhpelai barlang eladására vonatkozó bibliai tudósítást illetőleg, és tanult asszirologusok rámutattak már arra, hogy a két adásvevési eljárás között jelentékeny eltérések vannak. Végre, a mi a Gen. XIV. fejezetét illeti, semmiféle újabb felfedezés sem küszöbölheti