Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-29 / 31. szám

A gyermekek nemi tekintetben való felvilágosítását tehát, oly módon és oly czélzattal, mint a hogy a feministák követelik, nemcsak jogosultnak nem, hanem egyenesen veszedelmesnek és a legnagyobb mértékben erkölcstelennek ítélem, a mely ellen minden becsületes embernek s az olyan erkölcsi institucziónak, mint a keresztyén egyház, egyenesen tiltakoznia kell. Pedagógus. (Folyt, következik.) TÁRCZA. Az ó-testamentomi bibliai kritika. írta: Stanley A. Cook. Az ó-testamentom kritikusai és azok kritikája ellen az utóbbi időben több támadás történt. De bár megengedjük, hogy ezek a támadások őszinték voltak, az is bizonyos, hogy azokat nem egyszer nagyítás és helytelen értelmezés jellemezte. Míg egyfelől helytelenítenünk kell a politikai élet terén szokásos, de az ilyen komoly természetű kérdésnél nem szerepelhető taktikázás behurczolását, fontos észben tartanunk, először : hogy a kritika ellenesei kevés figyelemmel vannak azoknak a szükségleteire, a kik az ó-testameritomot főként azért tanulmányozzák, hogy belőle ismereteket nyerjenek az ősi történet, szokások és gondolatok felől; és másodszor : liogy a támadások nem a kritika valamely újabb irányzata, hanem ama tudomány ellen intéztettek, a mely már jó ideje ismeretes az emberek előtt. A mikor Robertson Smith kiadta 1881-ben „Az ó-testamentom a zsidó egyházbana

cz. művét, főczélja volt kimutatni, hogy „a bibliai kritika nem a modern tudósok találmánya, hanem a történeti tények jogosult magyarázata", és mikor a nagy holland kritikus: Kuenen, megírta mesteri tanulmányát 1880-ban, a „Modern Szemlédben, „a kritikai módszerről," egyszersmindenkorra visszautasította mindama különféle ellenvetéseket, a melyeket abban az időben emeltek az ellen és a melyeket ma egy új nemzedék emel. Elég talán annyit mondani, hogy ezen és más nagy mesterek elhallgattatták mindama kételyeket, a melyeket valaki táplálhatott az ó-testamentomi kritika jogosultsága felől, és hogy azok, a kik az ó-testamentomot nemcsak épen istentiszteleti czélokra használják, lehetetlennek érzik a kritika előtti idők álláspontjára való visszatérést. A mennyire sajnálni lehet a bibliai kritika ellen való kedvezőtlen íteletet, annyiban mégis vigasztaló a dolog, hogy e miatt a felelősség a legnagyobb mértékben azokra hárul, a kiknek véleménye, állásuknál fogva, nagy súllyal és tekintéllyel bír. A közönséges ember, meglehet, keveset tudhat a bibliai kritika felől s még kevesebbet annak a bibliai tudományban való alkalmazása felől, és mindaddig, a míg vallásos meggyőződése Izrael történetének egy bizonyos felfogásán alapul, addig a kritikai eredmények mindig visszatetszők lesznek előtte. Mert lehetetlen tagadni, hogy ezek az eredmények gyakran a legszembetűnőbb eltérést mutatnak az ó-testamentom világos közléseitől, ós azok, a kiknek nincs türelmük, vagy épen hajlandóságuk sem arra, hogy a kritikai módszereket mérlegeljék, gyakran képesek kapva-kapni oly következtetéseken, a melyek hihetetlenek, mind a magok elfogulatlan ítélete, mind a bibliatudósok előtt. Ezért nem épen feltűnő, a mikor némelyek, a kiket neveltetésük arra tett alkalmassá, hogy ex cathedra szóljanak, kedvezőtlen véleménnyel vannak a bibliai kritika felől, mivelhogy nagyon sokan vannak, a kik inkább szeretnek az ilyen tekintélyek ítéletére támaszkodni, mintsem azzal fáradni, hogy saját magok formáljanak valami felől önálló véleményt. A modern kritika nem köszöni eredetét sem az antiszemitizmusnak, sem az inkvizicziónak, a mint dr. Reich alaptalanul állította, hanem sokkal inkább a reformácziónak s a nyomában fakadt általános szellemi fejlődésnek. A vágy az őstörténet helyesebb megismerésére, az ember ama törekvése, hogy önmagát és az ő őskorára vonatkozó tudósításokat tanulmányozza, társulva a szabadabb gondolkozással és nem kevésbbó a bibliának tiszteletteljes tanulmányozásával: ezek voltak azok a faktorok, a melyek a kritika munkáját megindították. A história tanulmányozása, miként maga a história-írás, csak lassan fejlődött és sok lépcsőfokot kellett megjárnia, a míg haladásnak indulhatott. A héber tudományosságnak függetleníteni kellett magát a zsidó írásmagyarázástól és a saját lábára kellett állania. Hajdan erősen argumentáltak a héber magánhangzó-jegyek régisége mellett, ma pedig ez csak a mássalhangzós szöveg kérdésévé vált. Azelőtt a fordításokra támaszkodtak, ma pedig nyelvészeti kutatások igyekeznek megállapítani az eredeti szöveget, hogy kimutathassák, hol lehet a szöveget helyesbíteni és hol kénytelenek azt homályosságában meghagyni. Az ó-testamentom szövegét messzebb visszanyomozták a múltba, mint a hogy azt a legrégibb kéziratok felmutatják, el egészen a mai időszámítás legelső századáig, és a felől győződtek meg, hogy az, csaknem 1800 esztendő óta, lényegében változatlan maradt. Az ősi időben többféle reczenzió volt; az Ősi verziók létezését bizonyítják az egykorú iratok (pl. a Jubileumok könyve) és a cambridgei egyetem könyvtárában őrzött Nash-papiros. így tehát azt a szöveget, a melyet a zsidók századokkal ezelőtt kiválasztottak, a más szövegekről szóló s feltalálható emlékekkel kapcsolatban kell tanulmányozni. A kutatás ebben a tekintetben igen szövevényes, de tanulságos ; de ha jogos, akkor ebből azonnal következik az irodalmi kritika jogosultsága is. A történész mindenesetre kénytelen számításba venni, hogy voltak különböző reczenziók, és elismerni, hogy a keresztyén éra előtt volt olyan históriai anyag, a mely lényeges különbséget mutat fel az elfogadott szöveggel szemben. A theologus elé most a canon kérdése áll; és mivel a canon a zsidó zsinagógának köszönhető, szükséges megvizsgálnia, hogy vájjon ez szükségképen csalódhatatlan