Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-01 / 27. szám

tott igényeit. S nem juttatja el harmadsorban azért, mert a memorandum beterjesztése óta, a refr- zsinat újabb törvényhozása újabb igényeket támasztott, a melyek még azon esetben is követelnék kielégíttetésüket, ha a kormány a memorandumban kimutatott 5.771,246 K 80 fillér szükséglet fedezését helyezte volna is kilátásba. Már a memorandum jelezte, hogy lelkész- és tanárképzésünk emelése végett újabb államsegélyt igényel, mihelyt az ezekre vonatkozó számítások készen lesznek. Ezenkívül a ref. zsinat kimondotta a lelkészi fizetések fokozását, az összes alsó-, közép- és főiskolák tanítói fizetésének az állami intézetek tanítói javadalmazásával egyenlővé tételét; — s mint megvalósítandó terv áll az egyházi hatóságok előtt az egyetemes theol. tanári nyugdíjintézet, valamint a fővárosban emelendő központi épület. Mindezek, hogy megvalósulhassanak, a memorandumban megjelölt összegen jóval túl menő segélyt igényelnek, holott az 1904. évi költségvetésbe felvett és az újabban kilátásba helyezett segély, a mint rámutattam, még a megjelölt czélok szükségletét sem fedezi. így állván a dolog, a mint báró Bánfty Dezső és Hegedűs Sándor kifejezték, a kilátásba helyezett újabb 3 millió segéllyel nemcsak nem tekinthetjük magunkat kielégítetteknek, de egyenesen azt hangoztatjuk, hogy még fennmaradt igényeink kielégíttetése sem maradhat el hosszabb időre, mert a részint a memorandumban már megjelölt, részint a zsinat újabb törvényhozása által létrehozott czélok és átalakítások épen olyan vitális érdekeit képezik egyházunknak, mint azok, a melyekre a kormány az újabb segélyt kilátásba helyezte. Ezeknek megvalósítása tehát ad graecas calendas el nem halasztható. Szárazon kell tehát tartanunk a puskaport, a hogy Hegediis Sándor mondá. Szárazon, a tekintetben, hogy igényeink teljes kielégítését szorgalmazni egy pillanatra se szűnjünk meg. Konvent, egyetemes gyűlés s a közös bizottság tegye meg azért a sürgős intézkedéseket arra nézve, hogy még fennforgó szükségleteink összegei pontosan kiszámíttassanak és egy újabb memorandumban a kormány elé terjesztessenek. Puskaporunk szárazon tartásának azonban ez csak az egyik módja. Ezenkívül még más teendőink is vannak, hogy meglepetés és csalódás ne érhessen bennünket. Ezekről azonban majd egy következő czikkben szólok. Hamar István. Pár szó a férfi és nő harezáról. Erről ugyan sok szó esett már, nemrégiben épen e lap hasábjain is. De úgy találom, hogy ez nemcsak a „hivatalosak" ügye, hanem joga van hozzászólni minden laikusnak is, a ki a mai felületességnél mélyebben gondolkozik e tárgyról. S ha egy-két gondolat jobban megvilágosítja a helyzetet, vagy egy porszemet visz a kibontakozás, a fejlődés nagy épületéhez, — akkor talán ez az én szerény laikus szemlém is megérdemli a napvilágot. Előre bocsátom, hogy én sohasem mentem volna úgynevezett „férfipályára", ha választanom kellett volna; hanem ezerfélét találtam volna a nőiesség körében is, a melyen tisztességgel lehet keresni. De nem tartom elzárandónak a — mondjuk — szabad, tudományos pályákat a nők elől; mert lehetnek és vannak tehetségek köztük e téren is, a kik itt is használhatnak a hazának és az emberiségnek. De ezektől ne tartsanak a férfiak. Kevés férfiproletárt fognak kiszorítani ezek, mert kevesen lesznek. De az bizonyos, hogy temérdek nő nincs abban a helyzetben, hogy magának férjet választhasson, s így a megélhetést kell választania. Nem számítom ezek közé a—sajnos — mind nagyobb tért foglaló magasabb hivatalnoki vagy előkelő, vagyonos családok leányait, a kik csupán fényűzésük növelhetéséért vagy időölésórt elveszik a szegény, rászorult nők elől a kenyeret, befolyásos ismerőseik által kineveztetvén magukat oda, a hol a másik, a szegény néha több évi szorgalmának gyümölcsét várja a kinevezésben. A menynyire helyeslem, hogy minden nő kivegye részét a társadalom iránti kötelességekből, annyira elitélem ezt. Az a nő, a ki önnönmagán kívül mással is kiván foglalkozni, és pedig hasznosan, ha családtalan és megélhetése biztosítva van: nagy teret talál a munkára a jótékonyság mezején. Nem értem ezalatt (és nem is épen istápolom) az alamizsna-osztást; hanem azt, a mi igazi nemes munka : munkát adni, még pedig a népies és műipart fejleszteni, tanítani a ház körüli munkaágakat, egyszerűbb és magasabb képesítéssel, melyek mind megélhetést biztosítanak. Sokan talán nem is képzelik, mily óriás erkölcsi haszna van abból a szegénynek, az anyagin kívül. Örömmel mondhatom, vannak már ilyen nőink is, tehát van már, a ki útmutatást adjon a munkálni akarónak. Es mihelyt ezek többen lesznek és munkájuk gyümölcsét értékesíthetik, sokkal több nő fogja ezeket a pályákat keresni. Azonban van egynehány pálya, a mely nálunk még részben ismeretlen ós nem általános. Ezek a nők kedély világába tartoznak, és a hol a nők sokkal többet használnának a közjólétnek, mint a férfiak. De előbb lássunk egy-két okot, a mely e sajátságos alakulásokat előidézte. Nem hiszem, hogy áll a tétel, a mely szerint azért házasodnak kevésbbé a férfiak, mivel a nők elveszik