Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-06-24 / 26. szám
vetés szerint 2500, a másik szerint 4000 koronába kerülne. A paplakás, 4 szobával, irodával és tanácskozó teremmel, mely az énekkar, vasárnapi iskolás gyermekek befogadására, továbbá a ker. szövetség és szeretetvendégségek tartására is szolgálna, s végül az egyházfi számára szükséges lakást is magába foglalja, a tervek szerint 30, 32 ezer koronába kerülne. A helyi bizottság a paplakás megépítését úgy véli keresztülvihetőnek, hogy a helyettes, majdan rendes lelkész lakbérilletményével az egyház az összeget évről-évre törlesztené, s így néhány esztendő múlva nemcsak a lakbér fizetése alól szabadulna föl, hanem vagyona egy szép és értékes épülettel is gyarapodnék. A helyi bizottság ily irányban tette meg felterjesztését az egyháztanácshoz, s várja döntését a rendkivüli fontos kérdésben. ISKOLA. Záróünnepély. A főváros egyetlen református elemi iskolájában, a skót református intézetben (Hold-u. 17.) f. hó 20-án, szerdán, d. e. 10 órakor volt a záróünnepély, melyen a növendékek szavalatai és énekei után a Baárféle alap ösztöndíjai osztottak ki. Az Országos Közoktatási Tanács állandó bizottsága dr. Fináczy Ernő elnöklésével e hónap 1-én tartotta meg utolsó ülését ebben az iskolai évben. Ez alkalommal a gazdasági ismétlő-népiskola tantervét és utasításait tárgyalta le, mely munkálatokat a dr. Alexander Bernát elnöksége alatt kiküldött albizottság dolgozta ki. E munkálat organikus kiegészítése a most egy éve kiadott elemi népiskolai tantervnek és utasításoknak. Az Országos Közoktatási Tanács ezzel egyik legfontosabb alkotását fejezte be, a mely egyfelől a népiskolát megerősíti ideális nemzeti feladatainak teljesítésében, másfelől pedig szorosan hozzákapcsolja a gyakorlati élethez. Tanárok külföldi tanulmányútja. Apponyi Albert rendeletet adott ki, a mely a középiskola nívójának emelését fogja eredményezni. E szerint a kultuszminiszter elhatározta, hogy a jövőben fokozottabb mértékben küldi külföldi tanulmányútra az érdemes, tudományos és irodalmi működésben kiváló tanárokat és tanárjelölteket, különösen a vidéki intézetekből, a hol a tanároknak kevesebb alkalmuk van az önképzésre, mint a fővárosban. A tanulmányútra kikíildendőket az egyes intézetek tanári karai maguk jelölik ki s ezek közül ismét a tankerületi főigazgatók fognak javaslatba hozni tankerületenként egy vagy több egyént. A rendelet csak általában középiskolai tanárokról szól, de nem mondja meg, hogy csupán az államiakról-e, vagy pedig a felekezeti és községi tanárokról is? Ha a rendelet előnyeiben csak az állami tanárok részesülhetnének, az ismét csak újabb sérelmére szolgálna felekezeti iskoláink tanárainak. Új gimnázium. Budapesten Kőbánya társadalmának vezető elemeiből nagy küldöttség tisztelgett gróf Apponyi Albert kultuszminiszternél. A küldöttség nevében dr. Ballagi Aladár képviselő arra kérte a minisztert, hogy a mintegy negyvenezer lakossal bíró Kőbányán is állítson az állam főgimnáziumot. Gróf Apponyi miniszter a küldöttséget igen szívesen fogadta és kijelentette, hogy a kérést igen méltányosnak tartja s a mennyiben tőle nem függő okok nem akadályozzák, rajta lesz, hogy első sorban Kőbánya kapjon főgimnáziumot. A sárospataki ev. ref. főiskolai internátus szervezeti szabályzata a napokban került ki a sajtó alól. Az igazgatóság a tájékoztató szabályzatot az érdeklődőknek postafordultával szívesen megküldi. Az internátus czélja, hogy az abban elhelyezett növendékek teljes ellátásban, állandó felügyeletben s e mellett vallás-erkölcsös és hazafias nevelésben részesüljenek. Az internátusi ellátás díja egy iskolai évre 500 korona. A gimn. növendékek közvetlen felügyeletére az igazgató-tanács egy, az internátusban lakó tanárt alkalmaz, ki a növendékekre ügyel, azokat tanulmányaikban segíti, velük együtt étkezik és a szabad órákban a társalgásra és a játékra vigyáz. -— A régi főiskola eme szép intézményét melegen ajánljuk a prot. közönség, különösen a ref. lelkészi kar figyelmébe. A sárospataki főiskola új tápintézeti épülete készülőben van. Evek óta kívánták sokan, tervezték többen különböző helyekre, különböző mellékczélokkal kapcsolatban s most végre az eszme formát ölt magára. Az ú. n. Bükky-telken vagy Zsindely-ház kertjében, ennek a szép gyümölcsösnek helyén, a főiskolai kert és az ú. n. Vay-kastély vagy fellegvár közötti téren — f. hó 8-ától megindult a romboló és építő munka s október 31-ére, a reformáczió emléknapjára állani kell az ötszáz étkezőre tervezett nagyarányú s kellő mellékhelyiségekkel, pinczékkel egybekötött s külsőleg is tetszős épületnek. A sárospataki áll. tanítóképző-intézet 1906. évi jún. 10-én tartott záróünnepélye nagy közönség jelenlétében a következő műsorral folyt le. 1. Finn-dalok. Előadta az ifjúsági énekkar. 2. Szép Ilonka. Irta Vörösmarty Mihály. Szavalta Füsti László III. oszt. tan. 3. Magyar népdalok. Előadta az ifjúsági zenekar. 4. Házassági ajánlat. Monológ. írta Gárdonyi Géza. Előadta Nyitray György I. o. t. 5. Magyar dalok. Előadta az ifjúsági énekkar. 6. Jutalmak kiosztása. 7. Ünnepi induló. Irta Kovács D. Előadta az ifjúsági zenekar. Felvétel a pápai ref. leánynevelő-intézetbe. A pápai ref. leánynevelő-intézet internátusába az 1906—7. iskolai évre leendő felvételért f. hó 30-ig kell folyamodni. Az internátusba felvétetnek a bennlakással kapcsolatos polgári leányiskolának I—IV., valamint az elemi tanítóképző-intézetnek I. és III. osztályaiba beiratkozó nyilváuos tanulók, felekezeti különbség nélkül. Az internátusban az ellátás teljes díja évi 450 K, a félkedvezményes díj 400 K, a kedvezményes 250 K, mely utóbbira szegénysorsú ref. vallású növendékek, első sorban a dunántúli ref. egyházkerületben működő lelkészek ós tanítók leányai tarthatnak igényt. A felvételt kérő folyamodványokhoz melléklendők: 1. születési, 2. iskolai, 3. újraoltási, 4. a tanítónőképző-intézeti növendékeknél a tanítói pályára alkalmas szervezetet igazoló orvosi bizonyítvány, 5. kedvezményértfolyamodás esetében szegénységi bizonyítvány, melynek csatolása alól a tanítók és lelkészek leányai, fel vannak mentve. — Ugyancsak a jelzett határidőig tartoznak felvételért folyamodni azon nem bennlakó növendékek, a kik a képzőintézet I. és 111. osztályaiba óhajtanak felvétetni. A felvétel iránti kórelemhez új növendékeknél születési, újraoltási, iskolai, orvosi bizonyítvány s tandíjkedvezménykérés esetében szegénységi bizonyítvány csatolandó. A dunántúli ref. egyházkerület kötelékébe tartozó lelkész- és tanítóleányok mindkét tanintézetben féltandíjat (polg. iskolában 20 K, képzőintézetben 30 K) fizetnek, ha bejáró növendékek s a tandíjfizetés alól teljesen fel vannak mentve, ha bennlakó növendékek. A kellőleg felszerelt kérvények a főiskolai igazgató-tanácshoz intézendők s a jelzett határidőig (1906 jún. 30.) a ref. leánynevelő-intézet igazgatóságához küldendők. Évzáró vizsga. A budapesti ref. főgimnáziumban rendszeresített ifjúsági vívó- és czéllővészeti kurzus jelen