Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-06-24 / 26. szám

határozatilag mondjuk ki, hogy a miniszter úr által tett kezdeményezés nemcsak nem prejudikál igényeinknek, de hosszú időre el sem halaszthatja azoknak érvényesítését. Nagyon óvatosnak kell lenni e tekintetben. Volt alkalmam évtizedeken át figyelemmel kisérni az állami költségvetés fejlődését s az abban előállott szükségletek keletkezését. Mondhatom, hogy bizony ott sokszor előre nem látott dolgok törnek elő elemi erővel s ezekkel szemben eleinte csak részben kielégített igények háttérbe tolatnak. Ezt az állami háztartás fejlődéséből be tudom bizonyítani. Ha megesett, hogy egy szükségletet, a melyet hasznosnak tartottunk, nem iparkodtunk teljesen kielégíteni, vagy legalább nem fikszíroztuk úgy, hogy ez a jövőben ilyen és ilyen módon kielégíthető, akkor közbejött a másik esztendőben olyan esemény, mely évtizedekre, sőt talán örökre letolta a lehetőség határáról annak a különben hasznosnak és szükségesnek elismert igényeknek a kielégítését. Azt a tapasztalatot is tettem, hogy az energiának, a mely bizonyos szükséglet kielégítését követeli, nem szabad sohasem lankadnia, mert vannak más igények, a melyek hasonló, vagy talán még nagyobb energiával törnek előre és ez esetben a rövidséget mindig a gyengén védett igények szenvedik. Ez élettapasztalat, a mely nem képez szemrehányást senkivel szemben, hanem csupán arra figyelmeztet bennünket, hogy tartsuk szárazon a puskaport. Ezért arra kérem a zsinatot, méltóztassanak az elnökségnek igen helyes és az állam érdekeit is szem előtt tartó javaslatához hozzájárulni és azzal kapcsolatban mindjárt a mai jegyzőkönyvben figyelemre méltatni azokat a megjegyzéseket, a melyeket bátor voltam megtenni. Ezt tenni kötelességünk úgy egyházunk, mint az 1848: XX. t.-cz. iránt, a melyet megbénítanunk nem szabad sem gyengeségből, sem lojalitásból. De kötelességünk ez a kormánnyal szemben is, nehogy valaki a lojális eljárásunkkal szemben azt az illúziót táplálja, hogy itt egy teljesen kielégített felekezet van. A nélkül, hogy a történelmi fejleményeket itt elő akarnám adni, a nélkül, hogy rámutatnék azokra az eseményekre, sokszor erőszakra, a melyeknek folytán különböző vagyon jutott különböző felekezetekhez, csupán mint tényt kívánom konstatálni, — s azt hiszem, igazságos ember azt kétségbe nem vonhatja — hogy a protestánsoknak bizony nagyon kevés jutott. Ennek daczára, én mégis azt teszem fel, hogy a kormánynak velünk szemben tanúsított eljárása azt fogja eredményezni, hogy ugyancsak felekezeti részről más oldaról bőséges igények fognak érvényesülni akarni és talán érvényesülni. Ezért nem szabad nekünk táplálni azt az illúziót, mintha mi ki volnánk elégítve. Joggal mondhatjuk, hogy ha az utolsó tiilérig is megadja a kormány mindazt, a mit kérünk, akkor is az, a mit a többi felekezet már élvez, jóval meghaladja azt, a mit mi csak ezentúl kapunk. Ne gondolja tehát senki, hogy a serpenyőbe olyan súlyt dobtak bele a mi javunkra, a melyet ellensúlyozni kell a másik serpenyőben. Ezt az igazságot, ha nem is ilyen nyersen, de azt hiszem, ki kell emelnünk. A midőn tehát a zsinat elfogadja az elnökség indítványát, indítványozom, hogy minden rekrimináczió nélkül, a dolognak élére állítása nélkül, az objektivitás szigorú megtartása mellett, ezt a gondolatot juttassa kifejezésre. A második nap főtárgya az ő felségéhez benyújtandó felterjesztés szövegének megvitatása volt. A megszövegezést még tegnap végezte el a zsinat által kiküldött bizottság, a mely Bánffy Dezső és Kun Bertalan elnöklete mellett végezte e fontos munkálatot. A felterjesztés szövege a következő : Császári és Apostoli Királyi felség! Legkegyelmesebb Urunk! Magyarországi református egyházunk a legmélyebb tisztelettel és hálával fogadta Császári ós Apostoli Királyi Felségednek 1904. évi április hó 8-án Bécsben kelt s velünk a vallás- ós közoktatásügyi magy. kir. miniszter 1904. április 13-áról kelt 33.456. számú leiratával közlött ama legfelsőbb elhatározását, mellyel legkegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy magyarországi református egyházunk országos zsinatát, az egyetemes konventnek ugyanazon évi február hó 9-én kelt legalázatosabb folyamodványában elsorolt tárgyak fölötti tanácskozás és határozás c^éljából, 1904. évi november hó tizedikére Budapest fő- és székvárosba egybehívhassa és ott megtarthassa és pedig anélkül, hogy az 1790—1: XXVI. törvényczikk 4. §-a értelmében fentartott s királyi biztos kirendelésére vonatkozó jogát Felséges Urunk jelenleg érvényesíteni szükségesnek látta volna. Egyházi törvényeink által tíz évre terjedő jog- és hatáskörrel felruházott országos zsinatunk tanácskozó üléseit Budapest fő- ós székvárosban 1904. évi november hó tizedikén tényleg megkezdette s eddigelé öt ülésszakban folytatta. Országos zsinatunk működésének eddig maga elé tűzött törvényhozó részét befejezvén, az 1891. évi deczember hó ötödikétől 1893. évi november hó 15-éig tartott első budapesti országos református zsinat által alkotott s Felséged legfelsőbb jóváhagyását ós királyi megerősítését Bécsben 1893. évi deczember hó 29-én megnyert egyházi törvényeinket ismét átnézte, — a haladó kor, anyaszentegyházunk fejlődő életviszonyai és folyvást gazdagodó föladatai által előnkbe tűzött követelményekhez képest módosította, pótolta, kiegészítette, — kilencz külön törvényczikkre osztotta föl. Ys/J a kilencz törvényczikk, a melyek tehát magyar református egyházunk összes egyházi törvényeit magukban foglalják és kimerítik s a melyek közül a hetedik, nyolczadik és kilenczedik törvényczikk jelenlegi egyházi törvénytárunkhoz új anyag gyanánt csatoltatott, a következő: I. törvényczikk az egyházalkotmányról és szervezetről ; II. törvényczikk a lelkészválasztásról, —- missziói, katonai, fegyházi, fogházi lelkészek s általában állami, alapítványi és törvényhatósági közintézményeknél működő lelkészek, állandó vallástanitó lelkészek, segéd- és helyettes lelkészek alkalmazásáról és elhelyezéséről, — a kegyeleti időről;