Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-14 / 3. szám
ségekhöz, senkihöz, keresztyénekhöz, Istenhöz, hitetöknek, szívességéhöz, emberhöz, érzületetöket" stb, s még ha úgy beszélne is, az ilyen provinczializmusnak semmi helye sincs a nyomtatott szövegben. A 24 bibliai kép után a kötet 19 rövid temetési, 2 keresztelés!, 2 esketési és 2 különféle alkalmi beszédet ad. A temetési beszédek között vannak sikerültek; általában azonban ezek is igen rövidek, s az író nem mindig volt szerencsés abban, a jegyzetben kifejezett törekvésében, hogy temetési beszédei alapját is a szentírás egy-egy verse, vagy legalább annak egy eszméje képezze. így pl. a VII.-ben, többszörös özvegy koporsója felett rám nézve bántó a sadduczeusok ama kérdésének fejtegetése, hogy a feltámadás alkalmával melyik férfié lesz majd az asszony ?; — valamint nem temetési alkalomra valónak tartom a lelkek megjelenése kérdésének fejtegetését (XV.), sem pedig az emmausi tanítványok „Maradj velünk stb." szavainak mintegy alapigékül felvételét. Ha szerző nem mondhat gyászprédikácziót, mert egyházmegyéje eltörölte (igen helyesen) s ha csak arra szorítkozhatik; hogy a koporsó fölött szóljon, akkor az ott elmondandó beszédnek nem textuson felépülő fejtegetésnek, hanem csak az adott helyzetből folyó, rövid, az imádságra rávezető beszédnek kell lennie. A két keresztelési agenda közül az elsőben a szereztetési igék meg nem engedhető szabadsággal vannak csak idézve; a második pedig nem keresztelési agenda, hanem csak az új keresztelő-edényt felavató beszéd, a mi megint helytelen. Az alkalmi beszédek közül a második, mely toronycsillag feltételekor mondatott el, a tény szimbolikus jelentőségével (pedig csakis ilyen értelemben van helye ilyen dolognál papi beszédnek) semmi összefüggésben sincs. Minden elfogultság nélkül tehát csak azt mondhatom. hogy Sz. Kiss Károly ez újabb kötetével nem elégített ki. Nem mondom, hogy bibliamagyarázataink jelenlegi gyakorlati methódusa mellett nem volna alkalmas a használatra ; azt sem állítom, hogy a gyakorló lelkészek között nem lesz kelendő; — de én mégis azt szeretném, ha a szerző, ezután kiadandó köteteiben több gondot fordítana a tárgyi magyarázatokra s mélyebbre vetné a hálót, mint most vetette. Sz Kiss Károlyt úgy ismerem, mint a ki képes erre. Tegye meg, csak arra kérem. H. I. BELFÖLD. Rövid megjegyzések Morvay Ferenez úr válaszára. A választ már megadta helyettem a Szerkesztő úr; az én megjegyzéseim tehát rövidre foghatók. Sajnálom, hogy Morvay Ferenez úr félreértette az igazság hangján, a valóságnak megfelelőleg írott czikkemet, illetve annak egy részét. Távol legyen tőlem, hogy én azzal valakit, legkevésbbé a munkásságáról, jóakaratú tevékenységéről ismeretes Morvay Ferenez urat, sérteni akartam volna. Általánosságban mondottam ezen szavaimat: „a pásztorok nem eléggé éberek, nem élnek teljesen hivatásuknak". Es ez nem vád, nt. uram, ez, sajnos, valóság. Példákat tudnék felhozni. Igazolhatnám állításomat; de nem teszem, mert nomina sunt odiosa. Csak azt mondom, hogy sajnálatos tapasztalataim alapján állításomat ma is fentartom. A kik lelkiismeretesek munkájokban, nem alusznak, nem közönyösek, köztük nt. uram is, állításom fentartása mellett is, megnyugvást találhatnak lelkiismeretük szavában. S ha talán sokakra nem illik is reá az én állitásom, másfelől kár azt az állítást általában visszautasítani, mert ezzel csak alkalmat adunk a szunnyadozóknak, a tétlenkedőknek, hogy a mások részéről felhangzott védelem szárnyai alatt tovább is csendesen pihenhessenek a közönyösség, a nemtörődömség párnáján. Ne akarjuk, nt. uram, megakadályozni az igazságos kritika kifejeződését; mert szükség van arra, sajnos, nagy szükség. Ismét mondom, példákkal tudnám igazolni kijelentésem igazságát. Meg is írtam ezt egy czikk keretében, s beküldtem e lap szerkesztőjéhez, de úgy látszik, nem jelenhet meg igazsága miatt; mert azt olvasva, nem „vakmerő", de kegyetlen, sőt mi több, átoknak fia is lennék sokak előtt.* Ennyit általánosságban. S most még valamit a részletekre vonatkozólag. Sok tekintetben más az én véleményem az „egygyermekrendszer ellen" indított harczról, mint Morvay nt. úré. Én gyógyíthatónak vélem e bűnt, e betegséget, lassú kezeléssel. Es az én gyógymódom a népszerű nyelven írt vallásos füzetek terjesztésében áll. Népünkre nézve, hol a baj általános, ezekkel a füzetekkel legjobban tudunk hatni. Mert sok a mód, eszköz, alkalom, a mellyel e füzetekben leleplezhetjük a bűnt; figyelmeztethetjük olvasóinkat bűnös cselekedetük veszélyes következményére ; feltárhatjuk előttük az örvényt, melybe sodorják a hazát, egyházat, önmagukat; apellálhatunk a haza, egyház, önmaguk iránt való kötelességükre, szóval, taníthatunk e füzetekben, inthetünk, buzdíthatunk, feddőzhetünk, nevelhetünk. Mindezt ilyen alakban sem a katedrán, sem gyűlésben, sem temetésen, sem nyilvános összejövetelen, sőt még magánbeszélgetés közben sem tehetjük. Megjegyzendő még az is, hogy a szó elrepül, a nyomtatvány pedig házban marad; ott látja, néha-néha olvassa is a család minden tagja; szüntelen ott függ a figyelmeztető jel előtte: ember ne vétkezzél ! * Épen c miatt láttam jobbnak félretenni az emiitett czikket. Birtha úr abban a czikkben már neveket említ, levélkivonatokat közöl; ezt pedig megengedhetőnek nem tartom egy lap hasábjain, még abban az esetben is, ha a közölt dolgok színigazságok is. A nemes eszmékért folytatott vita így személyes harcczá válnék, a mit pedig lapom hasábjaira bebocsátani nem akarok. Maradjunk tehát csak a nemes eszmecserék és vitatkozások terén. Ha itt nem tudjuk egymást meggyőzni s ha így nem vagyunk képesek a szunnyadozókat felébreszteni, a személyes meghurczolások által még kevésbbé. Szerk.
