Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-06-17 / 25. szám

olyan tételeket is fog tartalmazni, a melyek a prot. egy­házaknak, ha nem is tőkében való dotálására, de legalább is budgetszerű olyan mértékű segélyezésére vonatkoznak, a melyek mellett a prot. egyházak végrehajthatják re­formjaikat és testet adhatnak tervezetben kész újabb alkotásaiknak. A beterjesztett költségvetés azonban, meg­valljuk őszintén, leforrázta eme reménységeinket. A kultuszminisztérium költségvetésének a főiskolákat illető része emelkedett ugyan 529,000, a középiskolákat illető része 1.702,000, s az egyházi szükségleteket és a lel­készi javadalmak kiegészítését illető része 700,000 ko­ronával ; de, eltekintve attól, hogy a részletek ismerete nélkül még nem tudjuk, hogy ezek a többletek miként osztatnak fel a fő- és középiskolák és az egyházak között, s mit nyernek abból a prot. iskolák és egyházak, — egy szó említést sem találunk az expozéban arról, hogy a két protestáns egyháznak az 1848. XX. t.-cz. szellemében leendő felsegítését hogyan s miként kívánja a kormány keresztülvinni. Ezt látva, megcsalódva érezzük magunkat. Miután azonban ismeretlen még előttünk a 48. XX. végrehajtása tárgyában a prot. közös bizottsághoz intézett kormányleirat tartalma," s miután nem akarjuk a különben is felizgatott kedélyeket még inkább izgatni, véleményünket majd csak akkor mondjuk el, ha a kor­mányleirat tartalma a ref. zsinatnak f. hó 20-án meg­tartandó ülésén publikálva lesz. Annyit azonban már most is mondhatunk, hogy a kormányválasz kielégítő voltában, az előzmények után, nem igen reménykedünk. ISKOLA. Állatorvosi doktorátus. A király, Darányi Ignácz földművelési miniszter előterjesztésére, jóváhagyta az állatorvosi doktorátus új szabályzatát, a mellyel a buda­pesti állatorvosi főiskolát a doktorrá avatásnak, illetőleg a Doctor medicinae veterinariae czím adományozásának jogával ruházta föl. — Ezt a hírt tulajdonképen annak illusztrálására közöljük, hogy íme más főiskolák meg­kaphatják a doktorrá avatás jogát, csupán a magyar prot. egyház főiskolái nem tudnak ehhez hozzájutni. A budapesti ref. theol. akadémián f. hó 14—15. napjain folytak le az évzáró osztályvizsgálatok s 15-én történt meg, az ösztön- és a pályadíjak kiosztásával, az iskolai év ünnepélyes bezárása. Lapunk zárásakor a részletes eredmények még ismeretlenek levén, azokról csak a jövő héten számolhatunk be. EGYESÜLET. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság június 7-én Hegedűs Sándor elnöklete alatt s Szöts Farkas titkár, dr. Bcdlagi Géza, dr. Dobrovics Mátyás, Farkas József, Hamar István, dr. Horváth Ödön, dr. Mas&nyik Endre, dr. Nagy Dezső, Petri Elek, Szilassy Aladár választmányi tagok, Bendl Henrik pénztárnok és Kovács Sándor társulati tag jelenlétében választmányi ülést tar­tott. Először a mult évi számadásokat vizsgálták meg s azokat minden tekintetben rendben találván, Bendl Henrik pénztárnoknak a felmentvény megadását javasolták. A Társaság jövedelme 17,881 K 33 fillér, költsége 15,711 K 11 fillér, alapszabályszerű tőkésítése 868 K 8 fillér, pénztármaradványa 1302 K 14 fillér. A népszerű iratok előállítására szolgáló Károli-alap bevétele volt 11,687 K 54 fillér, kiadása 8174 K 79 fillér, pénztármaradványa 3794 K 75 fillér. A Társaság tőkevagyona 124,625 K 60 fillér. Ezzel szemben a tagdíjak hátraléka 15,912 korona. Ezután megállapította a választmány az 1907. évi költségvetést, mely 16,713 K bevételt, 16,305 K 69 fillér kiadást és 407 K 31 fillér fölösleget irányoz elő. Örömmel vette tudomásul a választmány, hogy a Koszorú forgalma több, mint 50%-kal növekedett, a mi az eladásban résztvevő lelkészek és tanítók fokozott buzgóságának köszönhető. A Koszorú-füzetek 1905. évi forgalma 33,068 példány, tiszta bevétele 1531 K 6 fillér, költsége 1236 K 43 fillér, jövedelme 294 K 63 fillér. A Házi Kincstár kelendősége is emelkedett, mert a mult évben 1512 kötet kelt el belőle, míg az előző évben csak 623 kötet; de azért ez a kiadványsorozat még mindig nem képes a saját költségeit fedezni. A vegyes kiadványokból 477 K 72 fillér volt a bevétel. Nagy és jogos reményt fűz a választmány ahhoz az egyességhez, melyet a M. P. I. T. vezetősége a Londoni Traktátus-Társasággal kötött, s melynek értelmében ez a nagy tevékenységű társulat a M. P. I. T. kiadványai­nak tömeges terjesztésére vállalkozott, s egyebek között arra is, hogy Amerikában lakó magyar hitfeleinket ellátja népszerű vallásos iratokkal. A választmány a kötött, egyességet jóváhagyta és az ügyvivő elnöknek, a tit­kárnak és Webster J. lelkésznek az egyesség létesítése körül kifejtett tevékenységükért köszönetet szavazott. A május eleje óta életbe lépett egyesség alapján a Trak­tátus-Társulat már több, mint 20 ezer példány Koszorú­füzetet vett át a M. P. I. T.-tól. Az idei hajdúböször­ményi nagygyűlés idejét szeptember 29—30 és október l-re a választmány véglegesen megállapította, s a gyűlés előkészítésére, a programm megállapítására az elnököt és titkárt fölhatalmazta, s a programm bejelentett pont­jait jóváhagyta. E szerint a nagygyűlést a Társaság egyidejűleg és részben közösen tartja a tiszántúli egy­házkerület egyházi értekezletével. Szeptember 29-dikén érkezés Hajdúböszörménybe s az esti órákban külön­külön adminisztratív gyűlést tart a M. P. írod. Társaság és az egyházkerületi értekezlet. 30-án közös hálaadó istentisztelet lesz, a mely alkalommal Geduly Henrik nyíregyházi lelkész imádkozik és Dicsöfi József debre­czeni lelkész prédikál. Istentisztelet után a Bocskay­szobor ünnepélyes leleplezése tartatik, melyet a hajdú­megyei és böszörményi Bocskay-szoborbizottság rendez. Ünnepély után közös ebéd. Másnap, október 1-én a M. P. I. T. és a tiszántúli értekezlet közös díszülése, melyet megnyit a M. P. I. T. elnöke, Hegedűs Sándor és berekeszt a tiszántúli értekezlet elnöke, gróf Dégen­feld József. A Bocskay egyházi érdemeit méltató ünnepi beszédet tartja Balogh Ferencz debreczeni theol. tanár, a Bocskay politikai-nemzeti nagyságát méltatja dr. Kö­rössy Kálmán debreczeni ügyvéd. Öktóber 1-én délután visszautazás. — Végül még néhány kisebb ügyet inté­zett el a .választmány. A nagypénteki református társaság jótékony­,czélú sorsjátékának f. hó 9-re kitűzött húzását október 31-re halasztották, a mikor a húzást föltétlenül meg­tartják. A jótékonyczélú sorsjátékot az elziíllésnek induló gyermekek megmentéseért rendezik. így méltán számíthat minden nemes lélek , áldozatkészségére. A budapesti ref. ifjúsági egyesület választmánya legközelebb tartott ülésében Forgács Gyula titkár indít­ványára kimondta, hogy a jövő munkaévben, azaz a jövő őszszel megszünteti az eddig szokásban volt gyűléseket, a melyek mindenike nyilvános jellegű volt. Ezek helyett

Next

/
Oldalképek
Tartalom