Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-05-06 / 19. szám

hittan főbb igazságairól beszél. E sorozatban igazán kiváló beszéd egy sincsen. Ezzel azonban csak annyit akarok mondani, hogy mint prédikácziók nem tökéletesek, de mint eszméitető, gondolatgazdag, gondolatkeltő elmélkedések ezek is, mint általában valamennyi, a legnagyobb figyelmet érdemlik. Nagypénteki beszédje jól el van gondolva és szépen meg van írva, csak épito erőben szegény. „A tökéletesség" czimen Bitzius is ad egy beszédet a gazdag ifjú történetéről, de mennyire más ez, mint a Harsányié. Az egész beszéd a textusnak helyesen felfogott széles magyarázatán nyugszik, előadva oly kiváló ékesszólással, mely csak mély meggyőződésű lélekből fakadhatott. Szinte bosszankodva olvassa az ember utána azt a száraz moralizálást a „Gazdagság veszedelmeidről. Ne terjeszkedjünk ki a „Hit", „Remény" és „Szeretet" czímű három elég ügyes kis beszédre, hanem siessünk a kötet fénypontjához. Azt a hat prédikácziót értem alatta, mellyel bevégződik a könyv. A tékozló fiú példázatát öt beszédből álló cziklusban dolgozza fel. Ebben az öt prédikáczióban Bitzius az egyházi ékesszólás magaslatára emelkedik. Maga mondja, hogy e példázatban benne van az egész ker. vallás, s ő ki is fejti azt belőle. Az első: „Szakítás az atyával", megragadóan rajzolja azt a lelki állapotot, melyen keresztül kell mennünk mindnyájunknak. E szakításnak aztán legtermészetesebb lélektani következményei: „A bűn önámítása" és „A belső átalakulás". Szinte megrázó hatással van lelkünkre a „Találkozás az atyával", mellyel felkorbácsol minden érzést, mely csak alkalmas arra, hogy az embert — ezt az örök tékozló fiút — felbátorítsa az atyához való visszatérésre. Méltó befejezésül szolgál a „Megzavart családi ünnep", melynek keserűsége is csak arra alkalmas, hogy a visszatért bűnös annál inkább ragaszkodjék atyjához, minél több hitetlenséggel, bizalmatlansággal, irigységgel s rossz indulattal találkozik embertársai között. Ez az öt beszéd darabonként megéri az 5 koronát. S mindezeket még fokozottabb mértékben elmondhatjuk az utánuk következőről, melynek czíme: „Jézus a viharban". Az ismert történetből Jézus jellemének s hatalmának azt a vonását helyezi teljes világításba, mellyel tanítványainak lelke fölött uralkodott s uralkodik ma is. Bármennyire esküdt ellensége vagyok is annak, hogy egy pap a más beszédeit mondogassa, erről mégis azt mondom, hogy érdemes megtanulni így, a hogy van s el kell mondani a szószékről. A lelkek mindenütt épülni s erősödni fognak általa. A kötet legutolsó darabja egy reformácziói emléknapra való beszéd; ügyes dolog, de az előbbiek után csak rontja a hatást. Mert ha ez az imént említett hat kiváló prédikáczió benne nem volna e könyvben, talán szebbeknek tűnnének fel a többiek is, de ez oly magas mértéket állíttat fel velünk, melyen a többi alól marad. Kedvem volna a fordítót felelősségre vonni, hogy nem válogatott elég gonddal, mert nem gondolnám, hogy Bitzius 7 kötet beszédje közt ne akadna annyi kiváló prédikáczió, hogy egy ilyen kis kötetet meg nem lehetett volna tölteni a tékozló fiú cziklushoz hasonló alkotásokkal. De mivel nem vagyok biztos, hogy nem vádolnám-e igazságtalanul, inkább köszönetet mondok neki azért, a mit adott. A könyv külső kiállítása is igen csinos, papirosa finom, betűi élesek, nagyok. Gyakorlati értékét illetőleg az előszóból idézem a következőket: „Bitzius beszédeinek legnagyobb haszna nem az lesz, ha ezeket templomainkban elszavalgatjuk, hanem az, ha tőle írni tanulunk". S hogy a fordításról se felejtkezzem meg, ez érdemes kis munka e hasznot még azzal is növeli, hogy belőle fordítani tanulhatunk. Nyelvezete ugyanis világos, magyaros s a mi legfőbb, oly közvetlen, mintha először magyar ember által magyarul Íratott volna. Ágoston Sándor. BELFÖLD A ref. egyetemes konvent ülései. (Folytatás és vége.) A harmadik napi iilést megelőzőleg bizalmas értekezletet tartottak a konvent tagjai,, a melyen, a mint hírlik, a zsinati törvények felterjesztésének időpontja kérdését tárgyalták. Az értekezlet miatt a nyilvános ülés csak 11 óra felé vette kezdetét. Legelső sorban is az egyetemi prot. theologiai fakultás és diakonia ügyében kiküldött bizottságokat alakították meg. Az elnökség javaslatára, az előbb említett bizottságba Darányi Ignáczot, Bartók Györgyöt, Antal Gábort és Fejes Istvánt; az utóbbiba Dégenfeld Józsefet, Fejes Istvánt, Nagy Károlyt, Széli Kálmánt és Hegedűs Sándort külclötték ki. Váró Ferencz a számvizsgáló bizottság nevében a zsinat költségei felől tett jelentést. Tudomásul vétetett. A költségek, a szokásos kulcs szerint, a kerületek között fognak felosztatni. Dr. Nagy Dezső a közjogi szakbizottság jelentését referálta, a mely egy rakás sérelmes ügyet hozott a konvent zöld asztalára. A sérelmek csak nem szűnnek meg sohasem. A sértő ma is a legtöbbször a régi ellenfél, a mely, daczára a törvényben megállapított egyenlőségnek és viszonosságnak, még mindig külön jogokat vindikál magának s eretnekeknek tekint bennünket. Akadt azonban a sérelmek között olyan is, a melyet dr. Lukács György, volt kultuszminiszter okozott, olyan dologba akarván beleavatkozni, a mely a legszorosabb autonomia körébe tartozik. A kultuszminiszteri illetéktelen beavatkozást a konvent visszautasította; a mi azonban a r. kath. túlkapások folytán támadt sérelmeket illeti, ezeknek orvoslása tekintetében nagyon is higgadt-