Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-04-29 / 18. szám
ben június 21—22-én ; elnök dr. Nagy Zsigmond gimn. tanár, a debreczeni főiskolai igazgató-tanács tagjai. A diákok kolduló tanulmányutazása meggátlása ügyében a kultuszminiszter megkeresést intézett a tankerületi főigazgatóságokhoz és a felekezeti főhatóságokhoz. Az utóbbi időben ugyanis nagyon divatba jött a középiskolák tanulói között a nyári nagy szünidőben a gyalogos tanulmányutazás. Ezt magát csak helyeselni lehet; azonban sűrűn előfordult, hogy a diák urak, megunván a gyaloglást, útiköltséget koldultak a városi és az egyházi elöljáróságoknál. Az ilyen koldulás kétségtelenül homályt vet az illető iskola nevelési szellemére és rossz hírbe hozza magát a tanuló ifjúságot is. Épen ezért felhívja a kultuszminiszter az illetékes iskolai főhatóságokat, hogy tanulmányútra a növendékeket csak előre meghatározott útiterv és kellő pénz birtokában bocsássák ki, s a lealázó és rossz benyomást tevő koldulástól tiltsák el. A miniszteri megkeresés megjegyzi, hogy intézkedése az iskolák által kibocsátott supplikánsokra nem vonatkozik. A szatmári ref. tanítónőképezde ügyében a szatmári és a németi egyházak, mint az intézet fenntartói elhatározták, hogy a jövő 1906/7-dik iskolai évben megnyitják a negyedik évfolyamot is és ezzel teljessé teszik az intézetet. EGYESÜLET. Szász Károly emlékezete a Magy. Prot. Írod. Társaságban. A Magy. Prot. írod. Társaság f. hó 23-án este kegyelettel újította fel a budapesti ref. főgimnáziumban tartott ünnepélyes ülésen néhai elnökének, Szász Károly püspöknek az emlékezetét. A nagy és előkelő közönség soraiban, Hegedűs Sándor elnökön és Szőts Farkas titkáron kívül ott láttuk Baksay Sándor és Antal Gábor püspököket, Zsilinszky Mihályt, a Luther-Társaság elnökét, Beöthy Zsoltot, Hegedűs Istvánt, Vargha Gyulát, Jakab Ödönt, Fejes Istvánt, Dókus Ernőt, Petri Elek és Szabó Aladár budapesti lelkészeket, Ádám Kálmánt egyházker. főjegyzőt, Vámossy Mihály nyug. főgimnáziumi igazgatót, a budapesti theol. akadémia összes tanárait és Szász Károly családját. Az ülést Hegedűs Sándor elnök nyitotta meg rövid, kegyeletes megemlékezéssel; utána pedig Kenessey Béla, a kolozsvári ref. theologia tudós igazgatója tartott akadémiai magas színvonalú emlékbeszédet Szász Károly püspök fölött. Részint személyes ismeretsége, részint művei alapján tökéletes jellemképét mutatta fel az elhunyt nagy férfiúnak, mint írónak, papnak és családapának. A közönség feszült érdeklődéssel hallgatta végig a remek jellemzést, a mely dr. Szabó Aladárnak nemrégen közölt emlékezésével együtt valóságos forrása lehet annak, a ki egykor Szász Károly élet- és jellemrajzát részletesen megírni kívánja. Kenessey Béla értekezése a Prot. Szemlében fog megjelenni s már előre is felhívjuk reá olvasóink figyelmét. A kegyeletes emlékünnepélyt Hegedűs Sándor rekesztette be, meleg hangon mondván köszönetet a felolvasónak. KÜLÖNFÉLÉK. Az „Anker" élei- és járadékbiztosító társasághoz, mint a számadási jelentésből kitűnik, az 1905. évben 8876 ajánlat nyújtatott be 53.055.355 K tőkére és 124,241 K járadékra és 7280 szerződés 43.636,027 K tőkére és 123,470 K járadékra létesíttetett. Az év végén érvényben volt 87,432 K biztosítási szerződés 525.154,644 K tőkére és 642,286 K járadékra. Az 1905. évben halálesetekért, visszavásárlásokért, életeseti és járadékbiztosításokért 5.338,565 K, a nyereményrészesüléssel kötött haláleseti biztosítások osztalékalapjaiból és a minimális eredménnyel garantirozott túlélési csoportok alapjaiból és az üzleti nyereségből a társaság által adott összeg hozzászámításával 11.936,170 K, összesen 17.274,736 K fizettetett, míg a tartalékok szabályszerű emelésére 15.157,429 K fordíttatott. A biztosítéki vagyon a számadási jelentés szerint áll: a tőke- és a járadék biztosítások díjtartalékaiból (biztosítási alapok) 69.765,419 K, a minimális eredménnyel garantirozott túlélési csoportok alapjaiból 78.247,621 K, továbbá a részvénytőkéből 2.000,000 K, s a tőketartalék, különtartalék ' s az 1905- évről átutalt nyereségből 7.213,061 K, összesen 157.226,101 koronából. A társaság összes vagyona 168.431,475 K. Ebből Magyarországon 23.421,109-08 K van elhelyezve. A részvényeseknek osztalék és feliílosztalék gyanánt 400,000 K osztatik ki; az elélés és halálesetre nyereményrészesüléssel biztosítottak osztalékalapja javára 212,000 K utaltatik, s a rendkívüli tartalékok emelésére 165,000 K fordíttatik. Az 1905. évben a nyereséggel biztosítottak között és az esedékes kölcsönös túlélési csoport - biztosítások után 938,130 K nyereségrészesedés fizettetett ki. Az 1905. évi részvényszelvény a társaság bécsi és budapesti pénztárainál április 12 tői kezdve 200 K-val váltatik be. A gazdálkodó öröme állatainak jól táplált kinézése. Ez könnyen elérhető a Kwizda-féle horneuburgi marhatáppor rendes adagolása által. Ét vágy hiánynál, a tej feljavításánál, nincs ennél jobb szer. Ügyelni kell a védjegyre, és kérjünk határozottan Kwizda-féle korneuburgi marhatápport Kwizda Ferencz János csász. és kir. osztrák magyar, román királyi és bolgár fejedelmi udvari szállító, állatgyógyászati preparátumok részére, Bécs mellett levő korneuburgi körgyógyszertárából. Kwizda Ferencz János czég Korneuburgban képes árjegyzékét kivánatra bárkinek ingyen és bérmentve küldi meg. Fábián Béla budapesti, református vallású magkereskedő hirdetését lapunk olvasói figyelmébe ajánljuk. Egyházi szent edények, úrvacsora-kelyhek, keresztelő kannák és medenczék, borkancsók, oltári gyertyatartókból dús raktárt rendezett be Polgár Kálmán budapesti müötvös (üzlete VII., ker. Erzsébet-körút 29. szám) és az érdeklődő lelkész urak kívánságára stílszerű rajzokkal, tervezetekkel és költségvetéssel díjtalanul szolgál.