Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-01 / 14. szám

212 14. SZÍ'TTl. Czikkíró feltétlenül a ritmizálás mellett van s azt minél szebben és müvésziebben akarja érvényre juttatni; követeli szerinte a ritmikai javítást ós változtatást a dallamoknál mutatkozó nagy elmaradottság és művészietlenség is: és mégis — óh csodák csodája — ritmizálásról lemond, hadd maradjon továbbra is a művészietlen állapot! Czikkíró erőszakosnak tartja a Próbaénekeskönyv ritmusát; a ritmizálás készségei közé mégis felvenné a pontot és nyolczad hangjegyet. Hiszen ez sokkal erőszakosabb ritmizálást eredményezne! Ezzel a ritmus annyira kiélesednék, hogy a dallamok egyházi jellege is veszendőbe menne. Czikkírónak nem kell a Próbaénekes ritmizálása, mert az monoton, nem elég változatos; ellenben elfogadja a sokkal színtelenebb, bágyadtabb és igazán monoton khorálméretet. Czikkíró barbárságnak tartja, ha magyarul ütemeztetnek az idegen franczia dallamok, melyeket — mint Ő is elismeri — soha eredeti ritmus szerint nem énekeltünk s a magyaros ritmizálást „délibábos ábrándozásnak" nevezi. Hát nem tudja czikkíró, hogy a németek ezen a „ délibábos ábrándozáson" régen túl vannak, hogy ők ugyanazon „barbárságot", mit czikkíró elitéi, a francziáktól átvett zsoltárdallamokon régen elkövették, midőn azoknak, hogy nyelvüknek leginkább megfelelő jambusi és trokheusi versen énekelhessék őket, khorális allabreve ütemezést adtak? Kérjük czikkírót, hogy azt, a mit a németek megtettek, nekünk is engedje meg s ne tiltson el bennünket attól, hogy ezeket az idegen franczia dallamokat, s a többi idegent is velők együtt, magyaros ütemezés által nemzeti érzésünkhöz közelebb hozzuk és hogy azon dallamokat magyar ütemes versen énekelhessük. Ám czikkíró, kinek a magyaros ütemezés nem kell, a franczia zsoltárdallamokat német khorális allabreve ütemezésben elfogadja. Hát van annak értelme, midőn idegen dallamokat eredeti, de nyelvünk és zenénk sajátságaival ellentétes ütemezésben és ritmus szerint nem veszünk át, ugyanazon dallamokat egy másik, nyelvünk és zenénk sajátságaival hasonlóképen ellentétes ütemezésben elfogadjuk? De czikkíró még tovább megy, mert nemcsak az erdélyi dallamokat, melyek eddig ritmizálva voltak, — igaz, hogy igen különös módon — hanem törzsgyökeres magyar dallamainkat is idegen, a németeknél divatos khorális allebreve ütemre akarja átírni. íme czikkíró nekünk, barbár magyaroknak nem engedi meg, hogy a franczia és más idegen dallamok magyarosan ritmizáljuk, mert ez kerékbetörés, jellemüknek meg nem felelő ruhába öltöztetés; de megengedi, sőt rajta van, hogy eredeti magyar dallamok jellemüknek meg nem felelő ruhába öltöztessenek s a német allebreve ütemezés által kerékbe töressenek ! Czikkíró a ritmizálás kérdését a közönség színe előtt irodalmi vita alapján akarja tisztába hozni, eldönteni s nem veszi észre, hogy ezen kijelentésében az a beismerés rejlik, hogy ő a ritmizálás kérdésével nincs teljesen tisztában. Akkor van oka, de nincs joga panaszkodni, hogy e tárgyban eddig írt fejtegetéseit nem értették meg. A dallamprogramm többi részét mellőzöm. Különben is a ritmus, az ütemezés kérdése a legfontosabb, s láttuk, hogy czikkíró a német khorális allebreve ütemezés mellett foglalt állást s e szerint ütemezné úgy a franczia és erdélyi, mint a magyar dallamokat. Elég nekünk ennyit tudni! * * * Láttuk, hogy czikkírónak szövegprogrammja is, dallamprogrammja is erősen konzervatív, dallam programmja ezenfelül magyartalan is. A magam részéről nem kérek belőle! Szügyi József. TÁRCZA. Emlékezés. (írta és a budapesti ref. egyház nagynevű papjai, Szász Károly és Papp Károly emlékét felújító ünnepélyen 1906. márczius 25-én felolvasta dr. Szabó Aladár, ref. lelkész). T. Közönség 1 Az 1883-dik év ősze nemcsak leveleket hervasztott el s mezőket tarolt le, hanem hatalmas tölgyet is döntött ki helyéből. Gyászhír kelt szárnyra Budapestről, mely nemcsak a magyar reformátusokat érinté fájdalmasan, hanem sok külföldi protestáns vezérember szivét is megsebezte. Töröl Pál meghalt! Most, mikor voltakép utódairól akarok megemlékezni, nem ragadtathatom el magamat az ő működésének méltatására. Tudom ugyanis, hogy bármennyire rövidesen iparkodnám is ezt tenni, tulajdonképeni tárgyamtól nagyon messzire eltérítene. Arra a tényre azonban, hogy Török Pál rendkívül mély ürt hagyott maga után, mégis rá kell mutatnom, mert hiszen így jutunk ama kérdéshez, a melyre megkell felelnünk, hogy t. i. utódai: Szász Károly és Papp Károly miként töltötték ki azt a tátongó ürt? Hosszas fejtegetések helyett egy érdekes tényre hivom fel a figyelmet, a melyet különben is sok mindenféle szempontból érdemes írásba foglalni és megörökíteni. Mikor Török Pál meghalt, a fájdalmas érzés nagy erővel tört magának utat s a részvét rendkívül sok ember részéről nyilvánult. A Baldácsy-terembe, a hol a ravatal állott, seregestül tódultak a gyászolók. Azok előtt, a kik odamentek, különös látvány tárult fel. A ravatal mellett egy férfi állott, a kit mindenki, mint a hideg, számító ész megtestesülését ismert, a ki sok erős küzdelemben kemény, sőt sokszor kíméletlen harczossá edződött, a ki érzelmi kitörések iránt sohasem volt fogékony, a ki gyakran ugyancsak kurtán bánt el oly férfiakkal, a kik előtt sok ezer ember hajlongott s a ki sokszor egykedvűen vagy épen büszkén mosolygott, a mikor a tanácskozások közepette másokban az érzelmek erős és kitörő indulatokká fokozódtak s a ki