Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-02-25 / 9. szám

Mert, bár a mulandóság szomorú kaleidoscopja sok gyászos és megrendítő mozzanatot mutat fel mulandó szemeink előtt: e szegény papi család tragikumához hasonlóra nem igen emlékezünk. Az egykor oly boldog háznép felett, 6 év előtt, egyszer csak beborult az ég s beköszöntött ama kegyetlen Útonjáró, magával ragadván a három szép olajvessző közül a legidősebbet, a 21 éves Dezsőt, budapesti theol. akadémiánk növendékét. Nagy volt a csapás a szülői szíveken, de kétségbe nem estek, mert még mindig volt félteni valójuk! Az a két sudár jegenye : a reményteljes fiú és a széplelkű, okos leányka, a kiket — mint az anyamadár el nem rablott fiókáit — a szülői szeretet- és hűségnek még nagyobb gondosságával és féltékenységével nevelgettek és Őrizgettek. Hasztalan volt ez is! A gyilkos tiidővész, a fiatal életnek e réme, elkezdette sorvasztó munkáját a megmaradt másik csemetén is és három évi lassú haldoklás után, daczára a remegő szülők erőfeletti áldozatainak, oda fektette ezt is, a 24 éves ifjút, a mult hó 27-ikén, elhervadt bátyja mellé, miként erről e lap 6-ik száma oly megható szavakban emlékezik. De most jön csak a család igazi tragikuma. A megtört szívű édes apa, ki mint egy kesergő Jeremiás, ott ül még a gyászos udvaron, jó gyermeke koporsója mellett, de hónapok óta meg-megújuló betegsége miatt kikísérni már nem képes azt végpihenése helyére, a temetés estvéjén egyszerre megnémul, nem felel jó nejének és leányának gyengéd kérdéseire egy szót sem és rövid egy hét múlva maga is sírva megy az ő fia után a koporsóba! Született a boldogult a baranyamegyei Kóróson, lelkészi családból. Elemi iskoláit Eszéken, a gimnáziumi oszályokat Új-Verbászon és Nagykőrösön, a theol. tanfolyamot Budapesten és Sárospatakon jó sikerrel végezvén, egy évig az akkor még 6 osztályú csurgói gimnáziumban tanári állást viselt, majd néhány évi káplánkodás után a somogymegyei Kiliti választotta meg rendes lelkészéül 30 évvel ezelőtt, 1876-ban. Kilitiből, 24 évi tevékeny lelkipásztorkodás után, csak 5 év előtt távozott el a népesebb Dömsödre, hogy annak édes anyai földje adja meg a sokat küzdött és sokat szenvedett apának az örök pihenő helyet. Gózon Gyula sem testileg, sem lelkileg nem tartozott a mindennapi, úgynevezett tuczatemberek közé. Hatalmas alakjával, a szokottnál magasabb termetével impozáns jelenség volt már magában is a nép előtt, midőn a szószékre állott; de a tekintélyes külső alatt jól fegyelmezett agy s erőteljes lélek is lakozott. Mindenki, a kivel valaha érintkezett, s leginkább mi, lelkésztársai, elismertük alapos készültségét, széles olvasottságát, valamint szónoki erejét is, mely őt egyházmegyéje szónokai közé emelte Lelkipásztori tevékenységének legnagyobb része természetesen a kiliti-i egyházra esik, a hol szinte negyedszázadon át munkálkodott az Úr szőllőjében és a hol nem közönséges energiájával sikerült a templomot gyökeresen renoválnia és egy igen díszes új paplakot építenie, mintegy 36 ezer korona költséggel s mindezt egyedül híveinek áldozatkészségére támaszkodva! —- A külső-somogyi egyházmegye is méltányolva tehetségeit, már fiatal éveiben elhalmozta bizalmának jeleivel: egyházmegyei számvevővé, majd tanácsbirájává s végül a tanügyi bizottság elnökévé választván őt, mely bizalmi állásokról csak akkor mondott le, midőn az isteni gonviselés egy más, szélesebb mező mivelésére hívta el innét. Nem hagyhatom méltatás nélkül az ő irodalmi munkásságát sem Alapos ismerője lévén a német vallásos irodalomnak, annak sok szép és épületes termékeit ültette át nyelvünkre zamatos magyarsággal és tette közzé a „Kis Tükör s Téli Újság" hasábjain, mely vallásos irányú népies lapoknak állandó ós régi munkatársa volt, s nevével ezen újságok lapjain csaknem minden héten találkozhattunk. Lefordította P. Palmié „A szent föld lovagja" czímű történeti regényét is, mely, habár néhány róm. kath. püspök által is megrendeltetett, mégis nem talált oly pártolásra, minőt vallásos tárgyánál, és ügyes kidolgozásánál fogva méltán megérdemelt volna. Néhány egyházi beszéde is jelent meg apróbb füzetekben és egy rövid Konfirmácziói Kátéja, mely azonban — tudtommal — nem nyert, nagyobb elterjedést. Új egyházában, Dömsödön, a hol az utóbbi évek alatt már reászakadtak a sanyarúságlátott szegény emberre a mérhetetlen lelki szenvedések, sajnos, nem érvényesíthette szervezőképességét s itt elég érdeme az, hogy e régenten jó hírű, de odamenetelekor áldatlan viszályban háborgott gyülekezetet a békesség kies ösvényére vissza tudta vezérelni. Vajha tovább élvezhette volna a békesség gyümölcseit! A temetés a népes község ós a nagyobb vidék megható részvéte mellett történt meg febr. 5-ének hózivataros délelőttjén. A háznál Kálmán Gyula k.-somogyi esperes, az elhunytnak régi jó barátja és rokona, a templomban Kerecsényi Zoltán dabi, a sírnál pedig Tóth Pál ráczkevei lelkészek igyekeztek a vallásos vigasztalás balzsamát hinteni a most már teljesen gyámol nélkül maradt bús özvegy és árva leány összetépett szivére. Vajha tömlőbe öntené és megszámlálná könyveiket Az, a kinek gondja van mindenekre ! Legyen áldott a jó családjának s a hív lelkipásztornak emlékezete ! Have pia anima ! Amicus. IRODALOM. A Protestáns Szemle f. évi 2-ik füzetében, az Értekezések és tanulmányok rovatában Szöts Farkas szerkesztő-titkár írt értékes tanulmányt „Erkölcsiség és társadalmi evoluczió" czím alatt. Pruzsinszky Pál a Carolina resolutió IX, pontját ismerteti. Vojtkó Pál a lelkiismeret lényegét fejtegeti a ker. erkölcstan alapján. Seprődi János az énekeskönyv megújításának feltételeit tárgyaló tanulmányát fejezi be. A Tárcza rovatban Rohoska József ismerteti a halotti rekviemek babyloni 18