Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-02-18 / 8. szám

Második szakasznak mondható azon időszak, a mely 1897 január első vasárnapján kezdődik, a mikor 30 gyermekkel kezdte meg a vasárnapi iskola intézményét. Azóta évről-évre, szeptembertől júniusig, 800 -1000 növendék keresi fel a főváros legkülönbözőbb részeiben felállított ily természetű iskoláit. De ennél még fontosabb az a tény, hogy tanítóink most már az egész országban mindenfelé elszéledtek, hintik a magot, s ma már száz különböző alakjában látjuk testvéreink ébredését. Tanítványainkból felnőtt emberek lettek, s különösen a leánykákból váltak sokan tanítónőkké, a kik hol vidéki városokban, hol a pusztákon folytatják az itt látott munkát, és tanítják mind a gyermekeket, mincl a szülőket a Jézus tudományára. Több éve már, hogy a vidékre hívnak, kérnek: jönnénk közéjök, beszélni, dolgozni, nőegyesületek szervezését elősegíteni. Mindig örömmel teszünk e kívánságnak eleget; de soha sem feledjük el, hogy csak eszközei vagyunk Urunknak, Atyánknak, a ki végtelen jóságában, gyengeségeink daczára, dicsőségének ismertetésére használ fel bennünket, Harmadik és legfontosabb szakasznak mondható a 3—4 utolsó óv, csodálatos fejlődésével, a midőn a diakonisszák utáni vágyunkat minden várakozáson felül teljesítette az Úr. Négy évvel azelőtt, miután sem az itteni Bethesda, sem a kaiserswerthi anyaház nem tudott egy — mondd: egy —- diakonisszát sem adni egyletünk mindennap szaporodó munkájának elvégzésére: csak imádkozni tudtunk, kérve Atyánkat, hallgatná meg könyörgéseinket. Meg is hallgatta és csodálatos módon egyszerre 3 diakonisszatestvért adott nekünk. Váratlanul, készületlen talált bennünket a dolog; de minden bizalmunkat az Úrban vetve, nem ijedtünk meg az anyagi nehézségektől és diakonissza-nevelő osztályunkat megalapítottuk. Újra csak a jó Istenhez fordultunk. Tőle kértük, vártuk gyarló, de becsületes munkánkra az áldást. Feleletül, évről-évre növekedő anyagi gyarapodásunk mellett, testvéreink száma is szaporodott és 1905 Őszén, kétesztendei fennállás után, 10 diakonissza-testvérrel és 11 növendékkel tudtunk az Úr által ajándékozott szép kis házba (X. Család-u. 8) bevonulni. Azt mondtam: az Úr által ajándékozott házba! Kitől is kaptuk volna a reá szükséges 100,000 koronát, ha az Úr Isten nem indítja adakozásra az emberek szívét ? De még többre is eljutottunk ennél. Megengedtetett nekünk, hogy az elesettekhez, a fogházakban lévőkhöz is elmehessiink. Szabad őket meglátogatnunk, velők foglalkoznunk, eltévedt lelküket Teremtőjükhöz visszavezetnünk, becsületes életre, tisztes munkára biztatni őket. Sőt — az Úr irgalma végetlen — már is megadatott részünkre a mód, hogy, egyelőre szintén igen kis helyen, szeretetteljes meleg otthont nyissunk azok számára, a kik igazán megtérve, bűnüket megutálva, visszakívánkoznak a társadalomba, hogy azt az Úrnak féleljnében mint hasznos tagok szolgálhassák. Igen kicsiny kezdetről beszélhetünk még; de hitünk Istenünk jóságában végtelen nagy. s ha máris szólunk e kicsiny munkáról, azt csak azért tesszük, hogy testvéreink imáit kérjük e tevékenységünkre. Egyesüljünk mindnyájan e szent harczban, mert mentől erősebb a gonosznak vára, — már pedig gyakran a pokol kapuival kell megvívnunk az életre-halálra menő harczot, annál több harczosra van szükségünk. Szerencsére nem általunk várjuk a diadalt, mert nem magunkban keressük az erőt. Egyedüli fegyverünk az ima, szívünk hő fohásza, a mely mindig elhat az Úr zsámolyáig, ha testvéreinkért szeretettel esedezünk. Az J905-dik esztendőben felmutatható munkánk sok barátaink szerint szédületes arányokat öltött. Pénztári forgalmunk 178,000 korona volt. Diakonissza-testvéreink 916 napon át és 1032 éjjelen ápoltak magánházaknál, szegényeknél egyaránt. Az elsők díjazták testvéreinket, az utóbbiaknál minden díjazás nélkül voltak. 309 családot kerestek fel, 221-szer betegeket látogattak, 4 nőt 163 napi ellátásban részesítettek, 150 ingyenes ebédet adtak. Hét hétig Hévizén volt felváltva 2 testvérünk egy magával tehetetlen beteg védenczünkkel. Vasárnap és csütörtökön több helyen iskolát tartottak. A Szent István-kórházban nyerték a betegápolásban való kiképeztetésüket, s többször vittek oda nagyobb mennyiségű virágot a betegeknek, a főorvos szíves engedelme folytán. Rózsa-utczai mosóintézetünkben és ott augusztus elsejéig létezett nevelőházunkban 5362 napi ellátásban részesítettünk 60 személyt. 17 hely nélküli cseléd közül 10-et elhelyeztünk, 4-et vasalni tanítottunk. 42 személy naponta ebédet kapott. Egyletünk 18 árvát neveltetett, 11 elaggott szegényt (köztük úri osztályból is voltak) havi segélyben részesített, 109 családnak 300-on felül adott ruhaneműt; 800 gyermeket, 100 rabnőt karácsonykor megajándékozott, köztük 400 gyermek ruhát, czipőt kapott. Nagyobb mennyiségű apró gyermekkelengyét küldött három közkórházunk női osztályára. íme, hová engedte fejlődni Urunk, életünk Királya, az Ő félelmében alapított, az ő dicsőségére munkálkodó kis egyesületünket. Bár szeretett testvéreink közül sokan megpróbálnák a vidéken is az ily természetű munkát. Eddig is vannak már üókegyesületeink; a mult évben is egy újjal, a kispestivel gazdagodtunk meg. Sútyos megpróbáltatás alatt álló édes hazánkban sok köny száradna fel, sok fájdalom enyhülne, és a kétségbeesés helyett az eget ostromló, diadalt elősegítő bátor munka, hasznos tevékenység váltaná fel a mostani szomorú csüggedettséggel teljes állapotokat. Desseívffy Emma.