Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-18 / 25. szám

pár e most említett összegnél egy még nagyobb ado­mánnyal is megörökítette nevét, nevezetesen a Karczagon építendő új református templom felépíthetése végett 62 kataszt. hold szántóföldet adományozott az egyház ré­szére, melynek jövedelme a templom építésére fordí­tandó, azután pedig 50 hold a lelkészi, 12 hold pedig a kántori fizetés alapjául szolgál. — Legújabban pedig ifj. Kerekes István egyháztag, ősei és néhai édes apja nyomdokát követni óhajtván, 3000 koronát adományozott az egyháznak, hogy annak kamata mindenkor a nagy templom belső tisztántartására fordíttassék. Ezenfelül az építendő új reform, templomba beállítandó orgona költségeire 2000 koronát ajánlott fel. Egy másik egy­háztag, Puskás Sándor pedig az építendő új reform, templom helyéül 400 •-öl területű beltelkét adomá­nyozta az egyháznak. (K. K.). ISKOLA. Új főiskolai rektorok. A debreczeni és a sáros­pataki főiskolák tanári karai legközelebb tartották meg az 1905/6. iskolai évre vonatkozólag rektorválasztó köz­gyűlésüket. Debreczenben dr. Ferenczy Gyula theol. tanárt, Sárospatakon pedig dr. Meczner Sándor jogtanárt választották meg. A debreczeni főiskolán a jogi kar dékánja Tóth Lajos, a theologiai karé Csiky Lajos lett. Tanárok gyűlései. A pünkösti ünnepek alatt három tanáregyesület is ülésezett. Budapesten a siketnéma-inté­zeti, Miskolczon a kereskedelmi iskolai, Temesváron a polgári iskolai tanárok tartották üléseiket. A siketnéma­intézeti tanárok gyűlésén, az egyleti ügyek elintézésén kivül, dr. Márki Hugó: A siketnémák jogvédelméről, Váradi Zsigmond: A siketnéma-oktatás módszereinek történeti fejlődéséről, Scholtz Lajos: A siketnémák gya­korlati képzéséről értekezett. Elhatározták egy szaklap kiadását is, a melynek szerkesztőjévé Németh László kecskeméti siketnéma - intézeti igazgatót, a budapesti theol. akadémia volt növendékét választották meg. — A kereskedelmi iskolai tanárok gyűlésén Kováts S. János, Makfalvay Ferencz, Vécsey János, Koltai Yirgil és Halvax János tartottak előadásokat. Elhatározták, hogy kérni fogják a kormányt, hogy Budapesten is állítson fel kereskedelmi iskolát. — A polgári iskolai tanárok dél­vidéki köre ülésén Pál Sándor tartott felolvasást a ma­gyar nyelvnek a nemzetiségi iskolákban való tanításá­ról ; Szenes Adolf pedig a polgári iskolák tűrhetetlen helyzetéről értekezett. Ez utóbbi alapján elhatározták, hogy kérvényt intéznek az országgyűléshez a polgári iskolákra vonatkozó törvény megalkotása tárgyában. Igazgatói jubileum. Fischer Miklós iglói evang. főgimnáziumi igazgató tanári működésének 25 éves jubi­leumát Igló város színe-java és az ország minden vidé­kéről összesereglett volt tanítványai nagy száma f. hó 11-én ünnepelte meg. Az üdvözlések sorát a tanári tes­tület nyitotta meg. A volt növendékek nevében Fest Aladár városi főjegyző szólott; majd a jelenlegi tanu­lók szónoka üdvözölte a jubilánst, egyúttal értékes emlék­tárgyakat nyújtottak át. Megható volt Pákh Károlynak a nyugalomba vonult tanárok nevében a jubilánshoz intézett beszéde. Fischer Miklós mindenik beszédre külön válaszolt, megköszönve az iránta nyilvánított szeretetet. A jubiláns tiszteletére 100 terítékű bankét volt, a melyen a vármegyei és városi törvényhatóságok tagjai is részt­vettek. — Ad multos annos! • Tudomásul. Mindazon ev. ref. vallású tanítók, tanítónők és tanítójelöltek, a kik nem saját tanítóképe­sítő bizottságainktól, hanem államilag erre jogosított más nyilvános tanintézettől nyertek vagy nyernek tanítói oklevelet, az Egyházi Törvények 423. §-ának rendelke­zése szerint, az egyházi énekből, vallástanból és ezek tanítási módszertanából pótvizsgálatot tenni kötelesek. A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületnek e czélra elnök­letemmel kiküldött bizottsága a folyó évben Eperjesen, június hó 28-án (huszonnyolczadikán) az állami tanítónő­képző-intézet egyik tantermében fogja felvenni, délelőtt a tanítónők, délután a tanítók pótvizsgálatait. A vizsgá­lat díjmentes, csak a vizsgálat ismétlése esetén díjköte­les. A jelentkezés f. évi június 25-ig, személyesen, vagy levél útján, nálam teljesítendő. Kassa, 1905. június 8. Révész Kálmán esperes, a vizsgáló-bizottság elnöke. Tanítói értekezlet. A gömöri egyházmegyei ref. tanítótestület pelsiiczi szakasza szokásos évi értekezletét folyó évi június hó 4 én tartotta meg Páskaházán, a ref. iskolában. Osváth Bertalan szalóczi lelkész, az értekezlet elnöke, melegen üdvözölvén a megjelent tagokat, a gyűlést megnyitotta, majd pedig felolvasást tartott a szív és jellemképzésről a szülői háznál és a népiskolá­ban. Az értekezlet hálás köszönetét jegyzőkönyvében fejezte ki a tanulságos, szép felolvasásért. Majd gyakor­lati tanítások következtek. Lökös Sándor páskaházi lel­kész-tanító a hit- és erkölcstanból a család, egyház és társadalom iránti kötelességekről tartott előadást, mely mindvégig lekötötte a hallgatók figyelmét. Csiky Lajos amerikai útja. Említettük már, hogy Csiky Lajos debreczeni theol. akadémiai tanár azt ter­vezi, hogy a debreczeni egyetem érdekében körútra indul az északamerikai Egyesült-Államokban s az ame­rikai hitrokonok közt igyekszik gyűjteni a nagy eszme megvalósítására. Most, hozzánk is megküldött soraiban a felől értesít bennünket, hogy ebben az ügyben érint­kezésbe lépett a mult évben Amerikában járt és ott ünnepelt gróf Apponyi Alberttel és a monarkhia washing­toni nagykövetével, Hengermüller Lászlóval. Mindketten rokonszenvesen fogadták tervét és megígérték támoga­tásukat. Tekintve azonban, hogy az amerikai magyar református egyházaknak a magyar egyházba bekapcso­lása kedvetlenséget támasztott az amerikai protestáns körökben a magyar ref. egyház iránt, Hengermüller tanácsára arra határozta magát, hogy megvárja ennek a kedvetlen érzésnek az elmúlását és majd csak a jövő év őszén indul el amerikai körútjára. A nagykörösi ref. tanítóképző-intézet tanuló ifjúsága f. hó 17-én fele részben a tanítókép. önképző­köri könyvtár, fele részben az ifjúsági zenekar alapja javára tánczmulatsággal egybekötött estélyt rendezett, a következő műsorral: 1. Csokonai: A tihanyi ekhóhoz. Férfikar. Előadta az énekkar. 2. Jókai: Lengyelek fehér asszonya. Szavalat. Fiers Elek IV. é. növendék. 3. Linka P.: Idill a szentjános-bogárról. Gavotte. Előadta a zene­kar. 4. a) Kacsóh Pongrácz : Rózsa-dal „János vitéz" cz. daljátékból; b) Dankó Pista: Betyár-dal („Künn a pusz­tán, Átokházán születtem"), magánének zenekisérettel. Grünwald Dezső IV. é. növendék. 5. Huber K.: Magyar népdal-egyveleg. („Cserebogár, sárga cserebogár . . ."). Előadta az énekkar. 6. Strauss J.: Fiittydal, a „Tavasz" czímű operetteből. Előadta a zenekar. 7. Gabányi: Egy kedves ember. Monolog. Varga Ferencz IV. é. növendék. 8. Egressy: Komáromi induló. Ábrányi Kornél letételé­ben zongorán, négy kézre. Jung Károly II. év. növ. és tanára. 9. Verdi J.: Banditák Bordala „Ernani; '-ból. Elő­adta az énekkar. 10. Magyar nóták. Előadta a zenekar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom