Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-24 / 52. szám

10. szakasz. Jelen törvény által az 1883. évi XXX. törvényczikk 1., 3., 4., 12., 16., és 26. §-ai, úgyszintén ezen törvényczikk 32. §-ának X. bekezdése, továbbá az 1890. évi XXX. törvényczikk összes szakaszai hatályon kivül helyeztetnek; ellenben az 1883. évi XXX. törvényczikknek itt meg nem nevezett többi rendelkezései és szakaszai érintetlenül maradnak, kivéve, hogy a gimnázium ós reáliskola elnevezés helyébe mindenütt „középiskola" elnevezés lép. 11. szakasz. Az ezen törvényben megállapított középiskolai szervezet és rendszer csak évről-évre, osztályonként (kezdve az I. osztállyal) léptethető életbe. 12. szakasz. Jelen törvény végrehajtásával a közoktatásügyi miniszter bizatik meg. TÁRCZA. A Jézus szülőföldje. (Folyt, és vége.) Ha végig gondoljuk Izrael népe történetét, ha eszünkbe jutnak annak nagy reményei, ha belemélyedünk a próféták és költők irataiba, ha megengedjük, hogy mindaz a nagy és dicső eszme, a mit az ó-testamentom a fogékony léleknek nyújt, megkezdje munkálkodását bennünk: el fogjuk ismerni, hogy a Názáretben felnőtt királyfí szorosan össze van nőve nemzetével és Izrael őseredeti lénye ő benne a legnemesebb alakban tükröződik vissza. Csakhogy az evangéliomi hagyomány még ennél nagyobb dolgot is mond Jézusról, a mennyiben' többet tulajdonít neki a királyi eredetnél is. Azt mondja, hogy Jézus égi hazájából jött alá hozzánk, minden földi apa nélkül; hogy ő Máriától, a szűztől született. Itt egy végtelenül szent és finom kérdésre bukkanunk. Durva érzés nem restelte ezt a kérdést porba rántani és még korunkban is készen van arra, hogy a régi, elvadult vallásgyűlöletből eredő rágalmat történeti ténynek hirdesse. Annál inkább kötelességünk tehát az, hogy állást foglaljunk ezen kérdéssel szemben. A keresztyének miért állították fel ezt a hittételt, a Pál apostol által szavatolt hagyománnyal szemben és pedig az első keresztyén század lezárása előtt: a mi urunknak, a Jézus Krisztusnak nem volt földi atyja, és ez a hittétel mért maradt olyan becses a keresztyénség nagy része előtt, mind e mai napig? Egészen egyedül áll-e ő e tekintetben a vallás történetében, avagy vannak ehhez hasonló állítások más vallásokban is ? Ha kérdést intézünk az egyetemes vallástörténethez, ez egy figyelemreméltó emlékműhöz utal bennünket, a mely a régi Egyiptom fővárosában, Thebóben maradt fel. Ez az emlékmű szóval s képben azt mondja, hogy Dehusi, az istenek követe, a legfőbb istennek, Ra-Amunnak parancsa folytán Mautmeshez, a szűz királyi hajadonhoz ment, hogy kijelentse előtte, hogy Ra-Anmntól fiat nyer. Mautmes, az istentől megáldott szűz, jól ismert egyéniség az egyiptomi történetben, a ki a Kr. e. 15-ik század közepén élt. Mikor világra hozta az isteni fiút, nemcsak földi papi fejedelmek, hanem az istenek is felkerekedtek, hogy üdvözöljék az újszülött gyermeket. Az újszülött Amenophis nevet nyert és abban a hitben nőtt fel, hogy ő istennek fia. De sok bizonyítékunk van arra nézve is, hogy más egyiptomi királyok is voltak olyanok, a kik magukat a legfőbb isten fiának tartották és sokszor megható, gyermeki melegséggel és bizalommal imádkoztak hozzá. II. Ramses király a háború legnagyobb szorongattatásai között így kiáltott Ra-Amunhoz: „Atya vagy-e te, ki elfelejti fiát ? Nézz rám, atyám, ki az ellenség közepette egészen egyedül vagyok! De te drágább vagy nekem sok ezer katonánál. Boldog £LZy cl ki szeretetteljes szívvel szolgálhat te neked." Indiából ezt beszélik : Mikor a könyörületes Maitrega az örömek egében időzött, egy napon nagy részvétet érzett a szenvedő emberiség iránt és kijelentette az istenek előtt, hogy ő emberré lesz, hogy megváltsa az emberiséget ; ő Buddha lesz. Erre a kijelentésre valami örömkiáltás hangzott végig az égen; ez az öröm betöltötte az egész földet, sőt lehatolt még a pokolba is. Ekkor aztán Ganges vidékén Maja Dewi, királyi szűz gyermeket szült, kinek nem volt földi atyja; csodálatos gyermeket, kinek alakja nem vetett árnyékot. A mint a gyermek megszületett, felséges örömhangok zen•gettek alá az égből; az égi lények mindenike jubileumi dalt zengedezett és valami örvendetes érzés futott át egy pillanatra minden élő lényen. Egy ősrégi remete, név szerint Asita, lejött a Himalaya hegyéről, hogy megjelentse Inddhodana királynak, hogy az ő felesége megszülte a világ megváltóját. Maja Dewi pedig, mint istenanya felmagasztaltatott, mielőtt más közönséges gyermekek anyjává lehetett volna. A csodagyermek, születése után harmadnapra meghalt. Honnan jutottak az egészen különböző eredetű és különböző műveltségű emberek ilyen gondolatra ? Valami benső, kényszerítő szükségességnek kellett ezt létrehoznia, mert különben nem verhettek volna olyan mély gyökeret és nem állhattak volna fenn évezredeken keresztül. A tisztán önkényes és gyermeki képzelgés fölvételével ilyes jelenségeket kimagyarázni nem lehet. Az igazi feleletet maguk a hivők adják meg nekünk, ha tisztába jövünk azok lelki életével. Ez a felelet így hangzik : mi nem vagyunk képesek az érzületünkre nézve legfelemelőbb egyének talányát megoldani, bármennyire ismerjük is azok környezetét, koruk történetét; azok új teremtő dolgokat hoztak létre, olyan dolgokat, a mik után vágyott az emberiség, a miket azonban ő a maga erejéből sohasem lett volna képes létesíteni. A mi Krisztust Krisztussá, Istennel kötött újszövetség szerzőjévé, az emberiség legnagybb jóltevőjévé, a szorongatott lelkek megváltójává teszi, azt mi nem Józsefnek, nem Máriának, nem a Dávid király nemzetségének köszönhetjük, hanem ha komolyan vesszük