Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-15 / 42. szám

Kisebbb ügyeken kivül fontosabb és hosszabb vi­tára alkalmat nyújtott tárgya volt ezután a gyűlésnek a szarvasi tanítóképző átvételének a kérdése. A szarvasi tanítóképzőt az arad-csanádi, az arad­békési és a csongrádi egyházmegyék tartják fenn közö­sen. További fenntartása és továbbfejlesztése azonban csak kerületi támogatás mellett lehetséges. A kerület már tavaly hajlandónak nyilatkozott e támogatás megadá­sára, de csak a mellett a feltétel mellett, ha az intézet a kerület tulajdonába és kezelésébe megy át. Az áten­gedés kérdését tárgyalta mindahárom érdekelt egyház­megye közgyűlésé. Kettő bele is nyugodott az intézet átengedésébe, az arad-békési azonban nem, s ezen most megakadt a dolog. A kerület sajnálatát fejezte ki az ügy fennaka­dása felett, de egyszersmind reménységét is az iránt, hogy az aradi-békési egyházmegye még egyszer fontolóra vévén a dolgot, szintén hajlandó lesz az intézet átadására. Október 6-án délután is folytatta tanácskozásait a közgyűlés és az esteli órákban be is végezte azokat, A délutáni ülés legfontosabb tárgya a horvát-szlavon­országi lelkészek képzésének a kérdése volt. A horvát-szlavonországi egyházak tudvalevőleg egyenlő törvények alatt állanak a lelkészképzés tekinte­teiében a magyarországi egyházakkal. A törvény a lel­készektől megköveteli, hogy oklevelüket Magyarországon szerezzék meg és hogy tudjanak magyarul. A horvát országos kormány azonban néhány éve stipendiumokat szervezett a bécsi prot. theol. fakultáson horvát-szlavon­országi evang. és ref. theologusok számára s e stipen­diumokkal már három evang. theologus el is végezte a bécsi egyetemen a thelogiát. Most az a kérdés merült fel, hogy ezek, a kik okleveleiket nem Magyarországon szerezték s magyarul nem is tudnak : megválaszthatók-e lelkészekül a horvát-szlavonországi gyülekezetekbe ? Mind a horvát-szlavonországi egyházmegye, mind a horvát bán arra kérték a kerületet, hogy változtassa meg a lelkészválasztási szabályzatot akképen, hogy tekint­sen el a magyar nyelv tudásától és az oklevélnek Ma­gyarországon megszerzésétől. A kérelem felett hosszú vita folyt, a mely azonban azzal végződött, hogy a közgyűlés a szóban forgott há­rom kandidátust illetőleg eltekintett ugyan a szabályzat követelményeitől, a jövőre vonatkozólag azonban kijelen­tette, hogy a lelkészképzés ós a lelkészválasztás tekin­tetében semmiféle engedményt sem ad, s a horvát-szlavon­országi lelkészeket illetőleg is megköveteli az oklevélnek valamely hazai akadémián megszerzését és a magyar nyelv tudását, A szabályzat módosításába csak annyiban megy bele, hogy azoktól a lelkészektől, a kik horvát­szlavonországi gyülekezetekbe pályáznak, megköveteli a horvát nyelv tudását is. A közgyűlést, bölcs és hazaíias határozatáért csak elismerés illetheti. Tudjuk, hogy a horvát-szlavonországi evang. egyházak nem szívesen mentek bele a magyar­országi egyetemes egyházzal való unióba s még mindig meg van bennük az a törekvés, hogy bizonyos külön­állásra s végeredményben talán teljes függetlenségre tegyenek szert. Ennek a törekvésnek, a mely hasonló gondolatokat ébreszthetne a ref. gyülekezetekben is, na­gyon helyes már első megnyilvánulásában ellene állani. Az a megrovás, a melyben a gyűlés a horvát-szlavonországi egyházmegyét részesítette, a miatt, hogy kérésével nem a kerülethez fordult első sorban, hanem a horvát bán­hoz, reméljük, kellő figyelmeztetésül szolgál a szepará­czióra törekvőknek. Tudósító. A hibás statisztikai adatokról, E becses lapnak egyik legutóbbi számában (okt, 1.) Révész Kálmán lelkésztársam megbízható számadatok­kal korrigálja ki az 1896—1902-ik évekre szóló statisz­tikai adatokat és bebizonyítja, hogy nem a két protes­táns egyháznak van a legtöbb vesztesége, ennél nagyobb a görög keletieké és az izraelitáké is. Megvallom, valahányszor statisztikai adatokról ol­vasgatok, mindig kételkedem a nyújtott számadatokban, különösen egyházi adataink megbízhatóságában. Midőn ezen kifejezéssel élek, rosszhiszeműségét ne tételezzen fel felőlem egy lelkésztársam sem. Nem a magunk megbízhatóságában kételkedem én, hanem a rend­szert, az eljárást, az egyházi főhatóságaink által kibocsá­tott statisztikai kérdőívek pontozatait nem tartom én helyesnek. Ezekbe az egyházi statisztikai ívekbe hiteles szá­mokat tartoznánk bejegyezni. De a legjobb akarat mel­lett sem jegyezhetünk, mert nem lehet, mert képtelenség. Például a kassai lelkész, vagy a kinek több szór­ványa van s a szórványok közül némelyik még más pol­gári anyakönyvi kerületbe is tartozhat, csak azokat az eseteket veszi számba, a melyekről tudomása van. Hány esetről nem tud semmit, mert a fél nem jelentke­zett, házasságot egyházilag nem kötött, reverzálist nem adott. Ezek mind hiányzanak a mi egyházi anyaköny­veinkből s statisztikáinkból stb. . . Csoda-e hát, ha a hivatalos állami és egyházi statisztikák között lépten­nyomon különbség áll elő és vehető észre? írhatunk-e az egyházi főhatóságunk által kibocsátott statisztikai kérdőívekbe hiteles számokat? Szerintem nem írhatunk ! És mindaddig nem írha­tunk, míg a hivatalos állami anyakönyvvezetőkkel hiva­talosan összekapcsolva nem leszünk. Kifogástalan, hiteles egyházi statisztikával nem fogunk rendelkezni mindaddig, míg a polgári anyakönyv­vezetők esetről-esetre hivatalosan nem fognak minket értesíteni. Ha valamikor, úgy most volna kívánatos, hogy a zsinat ebben is feliratot intézzen a kormányhoz, hogy az állami anyakönyvvezetők, a jeleztem irányban, a lelkészi hivatalokat esetről-esetre értesíteni köteleztessenek . . . Barczika. Kerekes János.

Next

/
Oldalképek
Tartalom