Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-01 / 40. szám

elvezetne a keresztyén egyház történetének szélesebb tereire s lehetővé tenné, hogy a theologiai tudományok problémáiról magyar művek alapján nyerjen rövid áttekintést. így aztán az alapvizsga valóságos vizsga lenne, míg most, igazán szégyenünkre, valamennyi más theologiai vizsgánkkal együtt nem egyéb, mint a már egyszer elmondott paragrafusok újra elmondatása. Az én terveim szerint már az alapvizsga valóságos komoly vizsga lenne. A kérdések nagy általánosságban ezek lennének: Ismered-e a bibliát jól? Ismered-e a magyar prot. egyháztörténetet nagyon részletesen s a keresztyén egyháztörténetet főbb vonásaiban? Bírsz-e tisztességes nyelvismerettel, hogy beható és komoly theologiai kutatásokba elmélyedhess? Mit olvastál görögül, latinul és az ótestamentom egyes nevezetesebb fejezeteit bírod-e eredetiben olvasni? Ismersz-e jól legalább egy modern nyelvet, a melyen gazdag theol. irodalomhoz juthatsz? A ki egy ilyen alapvizsgán átjutott, annak adnék aztán mélységes szakképzést a III. és IV. éven s itt adnám elő a philosophiát is. Ilyen előkészítés után nem lennének ártalmasak még a német divatos elméletek sem, a melyeknek nagy hibájára különben még itt is figyelmeztetném a theologust, t. i. arra, hogy mögöttük rendesen valamely képtelen bölcsészeti rendszer áll, úgy hogy míg egy pár évtizeden a német rendszerek Hegel befolyása alatt állottak, ma Kant bölcsészete rontja meg azokat. Az első keresztyénség korát sokáig Hegel hármas sémái alapján ferdítették el, most pedig a Krisztus személyiségét azért veszítik el az agnoszticzizmus ködében, mert Kant rendszere, a mely a lét alapjait homályban derengeni látja, ezt úgy kívánja meg. Az ilyen elméletek mindig megpróbálják az ifjú elmét, de nem lesznek annyira veszedelmére, mint most, a mikor minden kérdést a tanár kurzusán át lát s felmentve érzi magát nemcsak alapos theol. kutatás alól, hanem az alól a kötelezettség alól is, hogy a bibliát, akár csak magyarul is, de figyelmesen és szent áhítattal elolvassa. Azt hiszem azonban, akármilyen jól előkészitenők is a III. és IV. éven adandó szakképzést, igazi tudományos munkálkodásra akkor szánnák el magukat ifjaink, ha az alapvizsga után a III. óv elején a theologiai tudományok nagy tömegéből egy szakot kiválasztanának, a miből azután szigorú vizsgát kellene tenniök a IV. év végén. A többi szakokra nézve elégnek tartanám annak kimondását, hogy a III. ós IV. évesek bizonyos számú órákat hallgatni kötelesek és kollokválni tartoznak. E vizsgán kivül, véleményem szerint, még csak egy igazán gyakorlati vizsgára lenne szükség, mert a mostani I. lelkészi vizsgának semmi értelme sincs. A III. és IV. éves theologusoknak azonban erőteljes gyakorlati nevelést is kellene adni. Már az I. és II. évesek emelgethetnék e tekintetben is szárnyaikat, de a III. és IV. éveseknek egész komolysággal kellene hozzálátniok, hogy azt, a mire egy lelkésznek első sorban szüksége van, t. i. az imádkozást és predikálást megtanulják s a lelkekkel való bánás titkaiba bevezettessenek. Valóságos gyakorlati képzést azonban csak úgy lehet adni, ha a theologiai akadémia a gyülekezettel, melynek körében él, szövetkezik, annak keresztyén munkásságában, belmissziói tevékenységében részt vesz. s ha nincs ilyen belmissziói tevékenység abban a gyülekezetben, a melyben a theoligai akadémia el van helyezve, hát kezdeményez, szervez és a különböző belmissziói munkák végzésére való kiküldés által a theologusokat mind nagyobb és fontosabb lelkészi munkák végzésére képesíti. A gyakorlati theologia tanárának lelkésznek és a belmissziói tevékenység zászlóvivőjének kell lennie, a kinek felügyelete alatt az ifjak nem egyszerre állanak a felnőttek gyülekezete elé, hanem előbb a vasárnapi bibliai iskolákban, a melyek voltakép nem iskolák, hanem a gyermek-istentiszteletek legalkalmasabb módjai, majd az ifjúsági és nőegyletekben vagy keresztyén szövetségekben magyarázzák az írást, ismerkednek meg a lelkek titkaival, erősítik a maguk hitét, tanulmányozzák az Isten igéjének a hatásait s így igazán előkészülnek arra, hogy valamikor az egész gyülekezet elé, mint apostolok és mint lelkipásztorok álljanak. Addig, míg a theologusok saját maguknak prédikálnak, addig nincs gyakorlati képzés számukra. Mert a mint a tanító és tanárjelölteknek az iskolában, az orvosnövendékeknek a bonczteremben s a klinikán, az ügyvédeknek az ügyvédi irodában, úgy a leendő lelkészeknek a gyülekezeti élet körében lehet csak megszerezniük gyakorlati nevelésüket. Minden gyakorlatot azonban a theologus akadémiai pályafutása alatt megszerezni nem képes, azért egy olyan vizsgát, melyen tisztán az egyházi gyakorlatra vonatkozó kérdéseket kapna a censendus, a theologia elvégzése után egy évre szükségesnek tartanék. Ezzel el is jutottam felolvasásom végéhez. Csak az alaphangjait akartam megütni egy olyan szép zeneműnek, a melynek részletes kidolgozása az egyházi hatóságokra vár. Még csak egy nyilatkozatot akarok tenni. A lelkészképzés reformját most már harmadik minőségemben mozgatom. Valamikor, mint ifjú theologus, érezve, hogy valami hiányzik a mi neveltetésünkből, egyfelől a biblia naponkénti tanulmányozására s a vasárnapi bibliai iskolákban való részvételre ösztönöztem társaimat, másfelől arra igyekeztem, néhány vakmerő barátommal együtt, hogy az önképzőkör valóságos tudományosságra vezető intézet legyen, melynek minden tagja kötelezze magát a theologiai tudományok valamelyik ágának mívelésére s illetve arra, hogy a szükséges előfeltételeket megszerezze. Valami kevés sikere lett is e törekvéseimnek, természetesen csak a budapesti theologusok szűk körében. Azok a gondolatok azonban, a melyek akkor lelkesítettek, nem haltak ki lelkemből, s mint theologiai tanár újra megpróbáltam száraz, túlságosan elméleti s a tudományos munkálkodást is inkább gátló, mint előmozdító rendszerünkbe életet önteni. A lelkészképzés reformjával foglalkozott is a ref. tanáregylet theol. szakosztálya, készíttetett is velem tervezetet, de hogy azt tárgyalta-e,