Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-24 / 39. szám

nemcsak a felnőtteknek, hanem és főként a gyermekeknek. S mily káros az ilyennek szemlélése a gyermekekre nézve! De hát mi még nem jutottunk el oda, hogy az ilyen, erkölcsileg a posványba siilyedtekről gondoskodnánk. Nem lehetne s nem kellene olyan helyekről gondoskodni, a hova az ilyenek bevitetnének s orvosilag gyógykezelve, leszoknának szenvedélyükről ? De hát az állam nemcsak hogy nem gondol az ilyen szerencsétlenekkel, sőt fokozza, szaporítja azok számát az által, hogy olcsón méreti a pálinkát és az által, hogy míg a vasárnapi munkaszünetet kiterjeszti a legszükségesebb élelmiczikkekre is, addig a pálinkásboltok tárva-nyitva állanak hajnaltól éjfélig, sőt tovább is, hogy a munkaszünet napján ott fecséreljék el az emberek heti, vagy napi keresményüket, míg otthon éhesen keseregnek az anya és a szánandó gyermekek. E rettenetes ellenséggel és betegséggel szemben, elismerem, hogy egyes ember keveset tehet; de hiszem és vallom, hogy erős akarattal valamit mégis tehet. Míg az állam azon jövedelemről, vagy annak egy részéről le nem mond, a melyet népe véréből s tönkretett életének verejtékéből szed be. addig igazi gyógyulás alig következhetik be; de a betegséget csökkenteni nem lehetetlen. Ha a papság összefogna, hogy e rákfenét a nép életéből lassanként eltávolítsa; ha megtanítaná az alkohol veszedelmeire; ha felvenné a fegyvert s küzdene ellene kitartóan, lankadatlanul: lehetetlenség, hogy valamelyes eredményt el nem érne. Mi az Úr nevében vettük fel gondját annak a népnek, a mely reánk bízatott; kötelességünk tehát, hogy róla gondot is viseljünk, mert minden egyes elveszettért felelősek vagyunk, s számot kell adnunk sáfárkodásunkról. Vajha munkához látnánk e téren is, hogy minél több embert hódíthatnánk vissza Istennek s az ő fiának, a Jézus Krisztusnak, hogy vasárnapokon ne a korcsmák, hanem az Isten házának látogatásában találnák gyönyörűségüket! Keresztesi Samu. Istentiszteletünk rendtartása ügyéhez, A liturgiái javaslatokat illetőleg én is óhajtanám szerény nézeteimet — melyek a gyakorlati tapasztalaton alapulnak — az alábbiakban nyilvánítani. A javaslatnak azonban csakis az énekes részéhez szólok, mert ezen az oldalon látok inkább módositandókat. Mindkét javaslat értékes, becses mű, mely jóval felülmúlja jelenlegi egyszerű liturgiánkat. A Novák-féle javaslat sokkal szívre hatóbb, megragadóbb, az emberi lelket Istenhez vonzóbbb; de mert sok újítás van benne, nézetem szerint, inkább megfelelőbb nekünk a konventi javaslat, melyhez ragaszkodva kezdem meg észrevételeim előadását: 1. Rendes vasárnapi és ünnepi istentiszteletek. A vasárnapi és ünnepi istentiszteletek sorrendje a beharangozás utáni „gyülekező ének"-en kezdi a szertartás tárgyalását. Gyülekező ének, mint tudom, eddig is szokásban volt majdnem minden egyházunkban, csakhogy különböző módozattal. Ugyanis: némely helyen a hívek buzgó serege beharangozás előtt mintegy félórával előbb vonul az Isten házába s ott énekel mindaddig, míg az énekvezér az invokáczió-éneket elkezdi. Máshol pedig a kántor, beharangozás után azonnal, orgonakisérettel, a gyülekezettel együtt énekli a gyülekező éneket. Szerintem ez utóbbi szokás a helyes, melynélfogva üdvösnek látnám, ha a javaslatba felvétetnék, hogy a gyülekező ének a kántor jelenlétében s az ő vezetése mellett éneklendő. Nagyon természetes, a szöveg mennyiségénél irányadó a lelkész templomba érkezése, a midőn a fennálló éneket kell kezdeni. A fő-, valamint a kijövetkori ének terjedelme szintén előírandó volna ; mert több egyházban tapasztalhatjuk, hogy a főének első verse elhangzása után már felmegy a lelkész a szószékre, holott még a gyülekezet énekben óhajtaná dicsérni az Urat. Kijövőre pedig a legtöbb helyen egy verset használnak, így megy ki aztán lassan-lassan a szokásból gyülekezetünk éneklése. A textus felvétele előtti közéneket én is czélszerűnek, elmaradhatatlannak tartom. 2. A keresztelés. A polgári anyakönyvvezetés érvénybe lépése óta sok helyen csökkent a megkeresztelt szülöttek száma. Épen ezért teljes erővel oda kell hatnunk, hogy e sákramentum kiszolgáltatását a legnagyobb ünnepélyességgel, a lelkiismeretet, a vallásos érzést felköltő szertartással vigyük véghez. Nagyban elősegíti ezen ünnepélyességet a liturgia 3-dik pontja: „a szülők és keresztszülők fogadástétele" ; de móginkább lélekemelőbb lenne, ha az első pont, vagyis a „fohász" után egy alkalmi ének következne, pl. a XXVIII-ik zsoltár dallamára: Felséges Isten! e kisdedet, A ki e szent gyülekezetet Eggyel többé tette, fogadd be A te szentséges kegyelmedbe. Szent lelkeddel tanítsd, s végre Juttasd örök dicsőségre. (Dankó Sándor nagyváradi kántor egyházi énekgyüjteményéből.) A sákramentum kiszolgáltatása után ismét rövid szöveg lenne éneklendő, pl. a következő, a XXXV. zsoltár dallamára: Jézus, míg földi életed Óh öleld fel e kisdedet, Tartott, hozzád eresztetted Bár még nem tudja nevedet, Te örömmel a csecsemőket, S mint a víz ömlött fejére, Sőt öledbe felvetted őket. Ügy töltsd szent véred lelkére. (Dankó Sándor gyűjteményéből.) Berekesztésül még megjegyzem, hogy azon idő alatt, míg a lelkész a szószékről az úrasztalához érkezik, a hol orgona van, csendes mutacziókkal próludium lenne játszandó. 3. Az Úrvacsora-osztás. Az Úrvacsora kiszolgáltatása előtt a közgyónás, vagyis a nyilvános vallásiétól