Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-20 / 34. szám

Beszélgettem egy tanító-kisasszonnyal. Beszélgetés közben többször említettem a Szentírást. Egyszer csak azt kéri tőlem, hogy mutassak neki egy szentírást, hadd lásson olyant ő is. Nagy készséggel tettem eleget kérésének, s mikor átmorzsolta egyszer-kétszer a lapokat, csodálkozó hanglejtéssel mondta: Ez az ?! hiszen ilyen nekünk is volt, de a hitoktató úr azt parancsolta, hogy égessük el, mert Isten csapása van azon a házon, hol ez a könyv van, — és mi elégettük.* Még csak a szemem pillája sem rebbent meg, mikor ezt hallottam, s hogy miféle egyházhoz tartozott, feleslegesnek vélem megmondani. Nagy Ferencz. BELFÖLD. Reflexiók a reflexiókra. Lapunk f. évi 29-dik számában, főként a próbaénekeskönyv szomorú sorsa által indíttatva, czikket írtam „Sikertelen revíziók" czím alatt. Czikkemnek az volt az egyik tétele, hogy revízióink sikertelenségének okát abban látom, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit és hogyan akarunk, mert a revíziók programmjaival az egyházi közvélemény nem foglalkozik eléggé előre, hanem csak a már végrehajtott munkálatok után hangzanak fel a panaszok és történik meg a visszautasítás. E czikkemre a Magyar Szó f. hó 8-diki számában Borsos István drávaszerdahelyi lelkész úr írt „Reflexiók" czím alatt választ, a melyben egyházi közéletünket s a közvéleményt veszi védelmébe a czikkemben foglalt panaszolkodásokkal, — Borsos István úr szerint: súlyos vádakkal szemben. Borsos István úr ez irányú törekvése ellen nincs semmi kifogásom; hiszen czikkemnek épen az volt a czélja, hogy bizonyos szomorú dolgokra felhívja a figyelmet és eszmecserét keltsen. Borsos István úr azonban nem elégedett meg azzal, hogy czikkem állításait gyengíteni igyekezzék, hanem, hogy a revíziók sikertelensége körében tisztára moshassa az előre hallgató és csak utólag megnyilatkozni szokott egyházi közvéleményt, ellene támad a Prot. Egyh. és Iskolai Lapnak és a többi egyházi lapoknak is és azoknak szerkesztőit olyan irányzattal és magatartással vádolja meg, a mely szükségessé teszi, hogy a Reflexiókra reflexiókkal feleljek. Borsos István úr ugyanis ezeket írja: „Én pedig azt kérdem (a mikort ? úgy is tudjuk): hol kántáltuk volna? Mert igaz ugyan, hogy programmok, énekeskönyv-próbafüzetek közzététettek, volt idő is a közvélemény megnyilatkozására, de hiányzott a mód, útját állta közéletünknek egy nagy nyavalyája, a melyről egyházi lapjaink bölcsen hallgatnak, jobban szeretvén ők is — a más háza előtt seperni. — Egyházi gyűlé* Nagykőrösön történt egy zárdanövendékkel. seink a programmokat és próbafüzeteket nem tárgyalták, így a közvélemény csak az egyházi sajtó hasábjain nyilatkozhatott volna meg. Arról pedig épen az egyházi sajtó panaszkodik, hogy minden oldalról közönnyel találkozik s munkatársak, előfizetők és olvasók hiányában csak tengődik. Persze, ennek okát csak a közönségben keresi, holott egy kevés önvizsgálat után önmagában is megtalálhatná. Pedig épen ez az ok az, a mi útját állja a közvélemény megnyilatkozásának s a mi miatt a közönség az egyházi sajtót a közvélemény valódi kifejezésének nem tekintvén, vele szemben közönyös. Ez az ok pedig az, hogy egyházi lapjaink vagy bevallottan, vagy hallgatólagosan hivatalos lapoknak tekintik magukat, s a helyett, hogy valamely határozott elvi alapon állnának, valamely egyházi irányt képviselnének, csak egyes egyházkerületeket, vagy helyesebben csak egyes klikkeket képviselnek, s a felsőbb köröknek vagy a klikknek felfogásával ellenkező nézetek száműzve vannak hasábjaikról. A látszat kedvéért helyet kínálnak ugyan az ellenkező véleménynek is, de az aztán csak limonádévá hígítva keriil az olvasó elé, például, hogy épen H. I. úr szerkesztői működéséből vegyem a példát, a „Siklósvidéki egyházi értekezlet" véleménye a lelkészi nyugdíjintézet tervezetéről. Fő elvük legtöbbször vagy az „üsd agyon, de ne nagyon 1" vagy az „et capram, et cantes". S ezt nemcsak külön czikkekben gyakorolják, de láttunk szerkesztőt, a ki az utóbbi elv szerint egy-egy czikkében nagyon is gyakran megfordult saját tengelye körül. Ha pedig erről az elvi álláspontról lelépnek, akkor vagy saját apró személyeskedéseikre használják fel a lap hasábjait, mint csak nem rég a debreczeni és sárospataki lapok, vagy egy kis csöndes korteskedésre, mint az „Egyh. és Isk. Lap" a budapestjózsefvárosi lelkészi választás alkalmából. — Ilyen körülmények között nem csuda, ha a közönség az egyházi sajtó iránt közönyös; még kevésbbé, hogy a különben érdeklődők is nem sietnek nézeteiket nyilvánosságra hozni; mert hiszen a papírkosár számára senki, sem dolgozik szívesen. — Ha azért az egyházi sajtó komolyan sürgeti, hogy „serkenjen fel az egyházi közvélemény, hogy nézetét, óhajtásait idejében, a munka megkezdése vagy a határozatok meghozása előtt kifejezze" : serkenjen fel ő maga először ! Legyen az, a minek lennie kellene : elvek és eszmék harcztere, melyen nem bábok játszanak, de élő és ható eszmék küzdenek ; ne színtelen nyomdatermék, mely csak tengődik, de nem kell senkinek. S majd ha az egyházi sajtó ilyen lesz, akkor lesznek előfizetők is, munkatársak is és lesz — 'közvélemény is". Egész sorozata a vádaknak, általában az egyházi sajtó, de közelebbről a Prot. Egyh. és Iskolai Lap és annak szerkesztője ellen. Illő, hogy a Prot. Egyh. és Iskolai Lap reputácziója szempontjából reflektáljunk reájuk. Borsos István úr elismeri azon állításom igazságát, hogy fontos revízióink programmjai, előmunkálatai közölve voltak. De tagadja, hogy az azokhoz való hozzászólás