Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-11 / 24. szám
fegyvere. A ki ezen a nyelven szól embertársaihoz, azt mindenki megérti, mint a hogy Péter beszédét megértették a különféle nyelveken beszélő nemzetségek. De Péter is csak akkor tudott e nyelven szólani, a mikor a Szentlélek ajándékát vette, a mely új emberré, új teremtménynyé tette. Előbb, megkötöztetve a földi előítéletek által, az égit, az istenit nem foghatta fel; de a Lélek égi fénye megvilágítván Ot és apostol társait, tanítóivá lettek az egész világnak. A kik előbb beszélni sem tudtak, megtelve Lélekkel, új nyelveken prédikálnak, az ihletettségnek szent, égi nyelvén hirdetik Krisztust, s e Lélek erejével meggyőzik a világot. Ne könyörögjünk-e mi is, mint az apostolok, az Istennek Szentlelkéért, hogy bocsássa ki magas mennyből fénylő világát, hogy érthessük Istenünknek mindenben akaratát; hogy Istennek országa földre szálljon, s mindeneket a Szentlélek vezéreljen? ! Lelkünk ma is az eget keresi; de a föld és földiek megkötik szárnyalásában. Lelkünk a békesség után vágyakozik; de az emberi nagyravágyás és a földiekben való telhetetlenség irtóháborút folytat hiú vágyainak kielégítéséért. Lelkünk a nyomor láttára megrendül; de kezünket nem tudjuk, nem akarjuk kinyújtani az elesettek felemelésére. A bűn pusztító vihara letépi a nyíló virágokat, sodorja, hajtja az ifjakat és véneket, mert szívünk üres pusztaság, melyben nem talál nyugvó helyet az Istennek Szentlelke. A Pünköst a Szentlélek kitöltetésének és az egyház megalapításának szent ünnepe. „A kik örömest vevék Péternek beszédét, megkeresztelkedének és megszaporodának azon napon mintegy háromezer lélekkel." A Szentlélek megalapította, kiterjesztette a Krisztus egyházát; a mustármag terebélyes fává növekedett. Keresztelkednek, kereszteltetnek ma is sokan; Krisztus egyházának tagjai napról-napra növekednek számban, de fájdalom, nem egyszersmind lélekben is. Miért? Mert nem az Istennek, hanem a világnak lelke köti le gondolatainkat, irányítja cselekedeteinket; — mert nem követjük a Megváltó által hirdetett s vérével is megpecsételt igazságokat. A Szentlélek ünnepén szakítsuk el magunkat a földtől, s igyekezzünk lélek szerint járni és élni! Szolgáljunk az Úrnak és kövessük Ot, hogy minden lélekre nézve nyerjenek teljesedést az Ígéretnek ama szavai: „A hol én leendek, ott lészen az én szolgám is; es a ki nekem szolgál, megtiszteli azt az Atya". (Ján. XII: 26.). Keresztesi Samu. Isteni tiszteleti rendtartás a magyarországi református keresztyén egyházban. Javaslat. Az egyet, konvent megbízásából készítette Nóvák Lajos sárospataki theol. tanár. 1. §. A magyarországi református keresztyén egyház gyülekezetei számára a János szerint való evangéliom IV. részének 24. verse, az apostoli kor példája és hazai egyházunk eddig követett gyakorlata alapján a következő isteni tiszteleti rendtartás állapíttatik meg. 2. §. Ez a rendtartás az országos egyház valamennyi gyülekezetére nézve egyiránt kötelező s csak zsinat által módosítható. ELSŐ FEJEZET. Rendes isteni tiszteletek. 3. §. A rendes isteni tiszteletek helye a templom; idejét a presbitérium, a helyi körülmények figyelembe vételével, de mindenesetre úgy állapítja meg, hogy vasárnapokon és ünnepeken mind a délelőtti, mind a délutáni, — hétköznapokon legalább a reggeli isteni tisztelet mindenütt megtartassék. ELSŐ CZÍM. i Vasárnapi ós ünnepi isteni tiszteletek. 4. §. Ily isteni tiszteletek tartandók a közönséges vasárnapokon és a mi ünnepeinken, ú. m. új év első vasárnapján, nagypénteken, húsvét első- és másodnapján, áldozócsütörtökön, pünköst első- és másodnapján, a reformáczió emlékére szentelt vasárnapon, karácsony első- és másodnapján. 5. §. A vasárnapi és ünnepi isteni tiszteletek rendje ez: I. Délelőtt: Beharangozás után, míg a gyülekezet a templomba besereglik, gyülekező ének, a szükséghez képest. Ezután: 1. L 1 Fohász, az úrasztalánál (k.2 ) Ján. IV: 24. — 2. Gy.3 Fennálló ének, — invokáczió — egy vers (k.). 3. L. Bojtölés és gyónás, könyörgésben, az úrasztalánál (k.). Vezérgondolatai: a bűnösség mégvallása, a magábaszállás, vágy Isten kegyelmének megnyeréseórt, tehát az a sarkalatos és speczifikus prot. hittétel, hogy „megigazulunk ingyen, Isten kegyelméből, a Jézus Krisztusban lett váltság által". Hóm. 111:24. 4. G-y. Főének, a L. által kijelölve: 2—4. vers. 5. L. Magasztalás, imádságban, a szószéken (sz.4 ) 6. G-y. Ének: 1. v. Lehet karének is. 7. L. Isten igéjének hirdetése. (Egyházi beszéd, sz.) 8. Gy. Ének. 1. v. Lehet karének is. 9. L. Hálaadás, imádságban (sz.) 10. Gy. Ének: 1. v. II. L. Apostoli intelem (Róm. XII: 1—2. k.), könyörgés 5 (k.), Miatyánk (k.). 12. L. Pásztori vagy papi 1 L. = lelkész, liturgusz. — 2 k. — kötött. —• 3 Gy. = gyülekezet. — 4 sz. — szabad. — 5 Ez a könyörgés űrvacsoraosztáskor, konfirmácziókor elmarad.