Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-08 / 2. szám

állítható az igazán jól megkonstruált és szépen, lelkesen kidolgozott egyházi beszédnek. A 4., 5. és 6. számú dolgozatok pedig nem ebbe, hanem inkább a bibliamagyarázatok csoportjába illenek. Az ünnepi beszédek között megállják helyüket, az 1., 4., 6., 7., 9. számúak, bár ezeknél is itt-ott kifogást lehetne tenni a homiletika szabályai alapján a főtétel elvonása és a részekre bontás tekintetében. Mint szép beszédet ki kell emelnem Szalóczy Pálét (5. sz.); — mint nem követendő példát Jánosi Zoltánét (3. sz.), s mint a hatásvadászó felosztás példáját Gulyás Lajosét (9. sz.). Jánosi Zoltán az újabb papi generácziónak sokat tanult, sokat tudó tagja; de sok tudása, nagy olvasottsága veszedelmére válik, mint gyakorlati egyházi szónoknak. Teletömi beszédeit egyházi és világi írók mondásaival s ezekkel nemcsak megnehezíti, de őszintén kimondva, a kathedrán élvezhetetlenekké teszi azokat. A mi kálvinista publikumunk; még ha debreczeni is, nem arra kíváncsi, hogy tudós papja mennyi kiváló egyházi atya, tudós ós költő munkáit búvárolta át, hogy lelke tárházát kincsekkel töltse meg, hanem az Isten igéjének magyarázását várja és kivánja. Am olvasson azért mindent Jánosi Zoltán és a vele egy prédikáló modorú Csánki Benjámin, a mi lelkét gazdagíthatja; de a „tudóst" hagyja otthon a „múzeumban" és csak az evangéliumi prédikátort vigye a szószékbe, mert az olyan beszédekkel, a milyeneket e kötetben is közöl, bizonybizony nem hogy templomba vonzaná híveit, de elriasztja attól. Gulyás Lajos pedig, a ki tud jó beszédeket is írni, ne keressen olyan hatásvadászó s szerintem predikáczióba nem illő felosztásokat, mint a milyet kifogásolt beszédében felmutat. A szép föltételnek: a Szentlélek az emberi szivet Istennek házává alakítja — ilyen felosztását : mert szószéket állít, úrasztalát épít, orgonát készít abban, aligha Gercktól vette, a ki után pedig a beszédet szabadon átdolgozta. A 18 alkalmi beszéd közül, mint szép és jó, kiemelendő Olajos Pálé (14. sz.); eléggé jónak minősíthetők a 7., 10., 11. számúak. Jó volna a 18. számú is, azonban a textusnak olyan felhasználását, a mint benne Nóvák Lajos teszi, igen kényesnek találom, — a mit különben a szerző maga is érzett. Hogy pedig miként nem kell prédikálni, arra ismét Jánosi Zoltánnak 1. sz. beszéde tanítsa meg az újabb papi generácziót. A keresztelési beszédek között igazán szépet csak egyet találok: Irsay Lajosét (4. sz.). A többi, ha megállja is a helyét, kifogást érdemel. Kifogást érdemel az 1. és 2., mert vét a sakramentális beszédek amaz alapelve ellen, a mely szerint a szereztetési igék mindenkor idézendők s a beszédnek ezekből kiindulva, ezekre kell felépíttetnie. El sem tudom képzelni, hogy miként lehessen keresztelni a Krisztusnak erre vonatkozó parancsolata idézése nélkül? S íme, ez a két keresztelési beszéd valósággá teszi előttem még az elképzelhetetlent is. Az esketési beszédek között szép Garzó Gyula két beszéde ; a többi annyira specziális alkalmakra van írva, hogy közönséges esetekre semmiképen sem használható. Általában pedig a szertartási beszédekre vonatkozólag az a véleményem, hogy a szerkesztő jobban tenné, ha ezen a téren nem adna akkora helyet a nagyon is alkalmi dolgozatoknak. Olyan specziális esetek, a melyekre a kötet e jellegű dolgozatai készíttettek, alig adják elő az életben magukat többször; már pedig a gyakorló lelkésznek, ha már maga nem készíti beszédeit, olyan munkákra van szüksége, a melyeket fel is használhat. Jobb volna azért, ha ebben a csoportban igen jó, közönséges alkalmakra való beszédek közöltetnének, nem pedig olyan nagyon is alkalomszerű dolgozatok, mint most. A cura pastoralis körébe vágó két dolgozat egyikét Csiky Lajos, a másikát Csák Máté írta. Az utóbbit sikerültebbnek ítélem; az előbbit kevésbbé, és pedig a formája miatt. Beteg gyülekezeti tag lelki gondozására nézve akar útmutatást adni benne az író. De bajos ezt a dolgot előadni a lelkész és a beteg közt kifejlődő párbeszéd alakjában. Ki áll jót a felől, hogy a lelkész vigasztaló szavaira az a beteg ugyanazokat a szavakat mondja, mint a dolgozatban ? s ha nem azokat mondja ? — romba dőlt a lelki vigasztalásnak előre szépen megépített kártyavára. Sikerültebb e tekintetben Csák Máté dolgozata, a mely a kórházi és épen lelki betegek közt végzett lelkészi látogatását írja le, s közli az előttük elmondott imádságot és predikácziót. S végül az imádságokról néhány szót. E nemű dolgozatokból 36-ot közöl a kötet; de megvallom, közülök csak kettőt (Alkalmiak 9., 11) találok olyannak, a mely megkapott eszmei tartalmával és kidolgozásával. A többi közt is van egynehány, a melyik többé-kevésbbé megállja a helyét; általában azonban — sajnos — ez a része a kötetnek a legszegényebb. Nem mondom, hogy „megírva" nincsenek az imádságok; nem mondom azt sem, hogy nem rávezetők az őket követő beszédekre, — de ... de hiányzik belőlük a buzgó, fenn szárnyaló imádkozásnak az a lelke, a melynek hatalmát, a velők megoszlatásáig ható erejét régebbi imairóinknál tapasztalom. Összegezve az elmondottakat, a míg elismeréssel adózom a szerkesztő buzgóságának, a mellyel a kötet nagy anyagát összehordta, másfelől azt kell mondanom, hogy azt a czélt, a mit előszavában ekként tűz ki: „tárunk ne csak napi szükségletet elégítsen ki ephemer értékű dolgozatokkal, hanem hogy egyházi irodalmunk emelését és dicsőségét is munkálja" — nem érte el teljesen. A kötet sokkal több ephemer értékű dolgozatot ad, mintsem maradandó becsűeket. Szólaltassa meg azért, a mint szándéka is, a következő kötetekben Kálvint és a külföld kiváló szónokait; hadd tanuljanak meg azokból egyházi szónokaink bő eszmei tartalmat felölelni s azt csinnel és ízléssel fel is dolgozni. Szentmártoni.