Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-09 / 15. szám

ez honosította meg- a konfirmácziót; ennek magyar képviselői támasztották fel hamvaiból a dunántúli evang. egyházkerületet és tőlük eredt a 18. század magyar evangéliumi egyházi irodalom legértékesebb része. Ne törjünk tehát pálczát olyan könnyen, csupán jelszavak után indulva, még a felett a külföldi pietizmus felett sem. Részint személyes tapasztalataim, részint tanulmányaim alapján mondhatom, hogy a hol virágzó egyházi élet van külföldi protestáns hitrokonaink között, az a virágzó, erős, hatni képes és alkotni tudó élet az igazi keresztyén inetizmus forrásaiból fakadt fel s táplálkozik még ma is. Vajha felfakadnának annak életet adó forrásai közöttünk is ! Szerkesztő. MISSZIÓÜGY. A belmissziói munka kérdéséhez. Lapunk 11-dik számában Kerekes János czikkére tett megjegyzéseinkre a következő választ nyertük, a melyet azonban térszűke miatt csak most közölhetünk. Mélyen tisztelt Szerkesztő úr, édes kollegám ! Arról a hatásról kívánok egyet-mást melegében elmondani, a melyet gyakorolt reám becses lapja 11-dik számában felvett „Protestáns beimisszió" czímű czikkemre adott szerkesztői üzenete. Meglehet, hogy Szerkesztő úr által fejtegetett mindhárom esetben tévedtem, de azt hiszem, csak azzal, hogy czikkemnek ezt a czímet kelletett volna adnom: „Összetartás, egyházi tömörülés". Miután az egyetértésből erő, az összetartásból rendszerint erősödés szokott keletkezni: ez az általános törvény ment engemet is tévedésemben. Igaza van, osztom, elismerem, vele tartok, hogy sikeres belmissziót hitbuzgóság nélkül megteremteni nem lehet. A sablonos munkán egyházi életünkben sem lehet áldás. Lelki, egyházi dolgokban lélek nélkül nem lehet sikeresen munkálkodni. íme néhány, a legfontosabbak, mint példák közül: Mint fenséges példa előttünk állhatna a világra szóló Brit és Külföldi Bibliaterjesztő Társaság, vagy az Angol Traktátus-Társaság. Ezek dolgoznak lélekkel, lelkesedéssel a beimisszió terén. Ezek hány példányban, mekkora területen, mennyi költséggel, kiadással terjesztik Isten igéjét s hány nyelven adják ki üdvös irataikat! S a tisztelet és a bámulás együttes érzésével teszem kérdésbe: mi hát az oka annak, hogy nálunk a belmissziót szolgáló egyesületek, a minők a Prot. írod. Társaság, a ref. ifjúsági egyesületek s az orsz. belmissziói egyesület, a mely Szerkesztő úr felvilágosítása szerint megalakult s van tiszti kara, választmánya, csak tagjai nincsenek, mért nem tudnak virágzásra emelkedni ?! Azért nem, mert mi papok, tanítók és világi vezéreink az Isten igéjének terjesztésével, az ifjúságnak evangelizálásával és a többi belmissziói munkákkal édes keveset törődünk. A megszentelő erő, az életünket, protestáns életünket ízesítő só és az erjesztő kovász, az evangéliom ereje, akként, a mint azt a názáreti Jézus felmutatta, a jelenkor súlyos viszonyai között sem tud lábra kapni közöttünk, s nem tudunk és nem akarunk tömörülni, erősödni! Hol vannak, hová lettek a 70-es évek harczosai vagy ezeknek az emlékei ?! Ballagi Mór, Szeremley Samu, Nagy Gusztáv, FördŐs Lajos, Szász Károly, Kovács Albert, dr. Kovács Ödön stb. stb. ? 1 Hova lettek az ezek által élénken, buzgósággal szerkesztett „Tlieologiai Könyvtár", „Egyházi Reform", „Egyházi Szemle" mint havi folyóiratok ? I Velők együtt eltűntek, — szétmállottak! Az elaludt belmissziói tevékenység a 80-as években ismét megindult. Hosszas vajúdás után 1888-ban megalakult a Prot. írod. Társaság. Ez a társaság az első öt évben a tudományos theologiát ölelte fel s e mellett kiválóan művelte az egyháztörténeti irodalmat; az utóbbi időben azonban felölelte a belmissziói irodalmat is népies vallás-erkölcsi irataival és a Házi Kincstár czímű vállalatával. Es íme, mégsem képes ez a társaság sem felvirágozni, sem erkölcsi, sem anyagi tekintetben. Mindezekből azt akarom kihámozni, hogy ha a 70-es—80-as években már annyira nagy szükségünk volt a belmisszióra, az egyházirodalmi tevékenységre, nem érezzük-e, hogy ma még inkább szükségünk van erre, épen úgy, mint a mindennapi kenyerünkre ?! Egyezzünk meg kedves Szerkesztő úr, édes kollégám ! Én sem tévedek, de Önnek is igaza van ! Én, a mikor czikkemet írtam, csak csoportosítani igyekeztem magunkat, papokat, tanítókat, hitüket, egyházukat szerető híveinket; mert meg vagyok győződve, hogy csak odaadó belmissziói tevékenység által állíthatjuk talpra a gyengülő magyar protestantizmust. Tudom, látom, elismerem, hogy nagyrabecsült lapja is ezt az ébredést igyekszik a köztudatba átvinni. Egyháztársadalmi tömörülést sürget, mert a helyzet javulása csak ettől várható. De hogy nincs külömbség e tekintetben kettőnk törekvése között, annak kifejezése végett kérem, hogy lapjának legközelebbi számában engedjen helyet ezen válaszomnak. Barczika. Kerekes János, ref. lelkész. * * * E válaszra legelső sorban is az a megjegyzésem, hogy a fődologra nézve, t. i. hogy magyar prot. egyházunk új életre kelése csak az intenzív lelki gondozás, a beimisszió mellett várható, s hogy ebből folyólag alig van sürgősebb és fontosabb, mint a belmissziói tevékenység általános és egyetértő megindítása: nincs eltérés köztem és Kerekes János kollégám között. A mikor azonban ezt szívesen konstatálom, másfelől fájdalommal látom, hogy egy más fődologban is egyetértünk. Pedig a leg-30