Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-26 / 13. szám

szellemi erői nehezebb tananyag, tágabb ismeretek befogadására is képesek legyenek. Nem épen a tanító ennek az oka, — bár a jó tanító sokat segíthet rajta —, hanem a rendszer, az iskolának az osztatlansága. Legtöbb esetben száz körül van a gyermekek száma, hat osztályra szétosztva, egy elemi iskolában, egy tanító vezetése alatt. Most már az a szegény tanító ugyancsak szedje össze ám magát, ha azt akarja, hogy minden tárgyat csak megközelítőleg is kielégítő módon feldolgozzon minden egyes osztályával. Olyan tárgy, mint a beszéd- és értelemgyakorlatok, mely pedig épen a gyermek felfogó képességének a fejlesztésére szolgálna, sok időt kiván, a mi pedig a falusi tanítónak nem áll rendelkezésére. Mit tesz tehát? Átsiklik rajta, annyival inkább, mivel ennek a tanítása különben is kevés kézzelfogható haszonnal jár a parádés évzáró vizsgánál. Mert a falusi iskolai oktatásnál a fősúlyt arra szokták általában helyezni, hogy a szülők megelégedését és tetszését elérjék a gyermekek csillogó feleletei által. Ez a czél vezeti a tanítót azon tárgyak tanításánál is, melyeket könyv nélkül kell betanítania. Történet, földrajz, természetrajz, természettan könyvnélkülözendő tárgyak. Be is tanulják. De hogyan ? Abból a csekély alig 4—5 lapra terjedő tananyagból, mely az ily osztatlan iskoláknak ki van jelölve, felad a tanító minden napra négy-öt sort, a mit a gyermek otthon betanul szórólszóra. S mivel a beszéd- és értelemgyakorlatok a gyermek felfogó képességét nem fejleszthették ki, igen sokszor megtörténik, hogy a könyvnélküli tanulásra feladott pár mondatot nem is érti a gyermek, nem érti sokszor (saját tapasztalatom ez) a kifejezések értelmét sem. A minek az a következése, hogy a feladott anyagot nem — megtanulja, hanem csak bemagolja. De ez azért nem baj — szerintök —, mivel a vizsgán a gyermek úgy felel, mint a „pergetyű!" Csodálkozik-e most már valaki azon, hogy az így nevelt gyermek előtt, midőn a gimnáziumba jön és a tanár nem négy sort;

hanem egy egész oldalt ad fel, nem bemagolásra, hanem megtanulásra: ott tátong az az irtózatos üresség, mely a lelkében van, melybe szédül, ha beletekint ? Ott áll az a nagy akadály, a melynek legyőzésére erőtlennek érzi magát. Hozzákezd, birkózik vele, vért verejtékezik, de egy lapot betanulni képtelen. Gyengébb akaraterejű, gyengébb tehetségű gyermek, látva szorgalmának sikertelenségét, csekély eredményét, megundorodik a tanulástól. Ha a csekélyebb mennyiségű tananyag mellett megszokta volna, hogy nem a szavakat, hanem a tartalmat, a szavak értelmét kell lelkébe vésnie: akkor most az első gimnáziumi osztályban nem akadna fel, könnyen megbirkóznék a kissé nagyobb terjedelmű feladattal is. Szóval, az egyik főhiba itt, a mi az átmenetet az elemi iskolából a gimnáziumba megnehezíti, az értelemfejlesztés elhanyagolása és az értelem nélküli magoltatás túltengése. A másik hiba a magyar nyelvtan tanításának a hiánya. Ha valamely tárgyat, úgy a magyar nyelvtant különösen sok gyakorlás, a szabályoknak gyakorlati példákból való levonása által lehet az elemi iskolás gyermekek által elsajátíttatni. S itt ismét a falusi oktatás fő-fő mizériája: az osztatlan népiskola az ok. Annak a falusi tanítónak, ki hat osztályt vezet, hogyan jut ideje arra, hogy a négy felső osztállyal legalább heti négy órán elemeztessen, nyelvtani gyakorló órákat tartson? Egy-egy osztállyal a nyelvtani foglalkozásra nem igen jut neki több egyszerre félórai időnél. Ennyi idő alatt pedig mit tanulhat meg az a gyermek; hogyan megy át a lelkébe a magyar nyelvtan a maga szabályaival ?! Sehogy! S ha nem sajátítja el jól a magyar nyelvtant a gyermek az elemi iskolában, akkor ismét ott áll előtte a rettenetes akadály: a latin nyelvtan. Hogyan tanulja meg, hogyan értse meg egy idegen nyelv szabályait, a midőn a saját nyelvének a szabályait sem ismeri, a midőn hiányzik lelkéből az alap, a melyre építhetne tovább, a mihez rakosgatná azt;

a mit naprólnapra tanul?! Nem értvén a magyar nyelvtant, nem fogja megérteni s így nem fogja megemészteni tudni a latin nyelvnek a magyartól elütő eltéréseit sem. így jut a gyermek a legnagyobb ambiczió és tanulási kedv mellett is oly nehézség elé, a melyet, ha le tud győzni, tovább boldogul, tovább haladhat; ha pedig nem tud legyőzni, elbukott. Azért azok a szülők, kiket sorsuk falusi életre kárhoztatott, s kiknek gimnáziumba szánt gyermekeik vannak, bizony jól teszik, ha magánúton igyekeznek pótolni a falusi iskolának fentebb jelzett fogyatékosságait, mert gyermekeiket sok nehézségtől, sok keserves verejtékezéstől mentik meg; sőt gyengébb tehetségű gyermekeiknek csakis ezen a módon tudják biztosítani a tovább haladás sikerét. Módra Imre, ref. lelkész, volt gimnáziumi tanár. KÖNYVISMERTETÉS. Jézus csodái. írta Korén Pál, békéscsabai ág. h. ev. lelkész. Ára 2 korona. Békéscsaba. Nyomatott a „Corvina" könyvnyomdában. 1—250 lap. A kézalatti mű is egyike szerző ama munkálatainak, a melyek úgy egyenként, mint összesen is komoly figyelmet érdemelnek. Korén maga mondja előszavában: „Az a jó indulat, mellyel tiszttársaim eddigi kiadványaimat fogadták, egy újabb mű megírására buzdított." Ki nem ismerné el, hogy a tiszttársak széles körben megnyilatkozó elismerése az a kritika, a mely hasznossági szempontból felette áll minden más ajánlatnak. Mert mi tagadás, sokszor megesik, hogy maga a mű egészen mást beszél, mint a mit az egyéni felfogás és ítéletben megnyilatkozó ismertetés mond; noha pedig nem lehet kétségbe vonnunk, hogy a ki a nagyközönség számára ír könyvismertetést, legjobb meggyőződését viszi a nyilvánosság elé. Hiába! Oculi plures plura vident,! És ha én, a ki mint egykori szerkesztő, talán a leg-