Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-01 / 1. szám

Protestáns irodalmi esemény! Mindenféle pályának megvannak a maga speciális szükségletei, melyek nélkül azon haladni, boldogulni nem lehet. Ilyen szellemi szükségletet pótoló tár a református papság részére A DEBRECENI LELKÉSZI TÁR (Gyakorlati Ev. Ref. Papi Lexikon), melyhez ha­sonló még hazánkban ebben a nemben nem jelent meg, akár külső terjedelmének nagyságát, akár belső tartal­mának gazdagságát tekintjük. Mindenképen méltó akar lenni Debrecenhez, a magyar kálvinista Rómához, mely­ből kiindult és amelynek nevét viseli, s amely a lelkészi pálya minden fázisára kiterjed s a lelkészi funkció minden ágát felöleli, úgy, hogy nem for- • dúlhat elő a lelkész életében olyan eset, amelyre benne a lelkész megfelelő beszédet, imádságot, útba­igazítast ne találna. A DEBRECENI LELKÉSZI TAR állandó rovatot nyitott és tart a gyakorlati lelkészet minden ágából, s minden kötetében minden lelkészi funkcióra újabb-újabb dolgozat található. Ezért áll ez felette más enemű vállalatoknak. E tár I. kötetét 40 író támogatta a református papok és tanárok javából; melyet a kritika is, a kö­zönség is a legkedvezőbben fogadott. Az I. kötetben a szerkesztő főgondját arra fordította, hogy különösebb alkalmi beszédeket és imádságokat adjon a papság kezébe, amikben nagy a hiány. A most karácsonyra megjelent II. kötet, a gyakorlati használhatóság szempontjából,oly dolgozatokat hoz legnagyobb mértékben, amelyek napi szükségletre valók, de ezek mellett a tár ama céljáról sem feledkezik meg, hogy lehetőleg a különösebb alkalmi papi funkciókra is közöljön dolgozatokat. Az eredeti dolgozatok mellett A DEBRECENI LELKÉSZI TÁR kiváló külföldi írók műveit is közli. Az első kötet Gerock és Bersier után közölt, a második kötet Gerock, Monod, Zimmermann után átdolgozva hoz egy pár igazán értékes beszédet. A túlnyomó rész azonban eredeti. A II. kötet írói a következők: Bibliamagyarázatok: Barakonyi Kristóf, Gulya György. Ifjúsági istentiszteleti beszédek: Adorján Ferenc, Bányai Sándor, Csizmadia Lajos, Lic. Rácz Kálmán, Sáfrány Lajos. Közönséges egyházi beszédek: Balogh Fe­renc, Dr. Baltazár Dezső, Illyés Endre, Illyés János, Lic. Lencz Géza, Lévay Lajos, Nánássy Lajos, Nóvák Lajos, Paulinyi Károly, Réz László, Sedivy László, Segesváry József, Vásárhelyi Boldizsár, Vértessy Mór. Ünnepi beszédek: Futó Zoltán, Garzó Gyula, Gulyás Benő, Gulyás Lajos, Illyés Endre, Jánosi Zoltán, Lic. Lencz Géza, Dr. Márk Ferenc, Szalóczy Pál. Alkalmi beszédek: Arany Gusztáv, Csécsi Imre, Hallgató János, Jánosi Zoltán, Kiss Áron, Kiss Ferenc, Madarás,; Imre, Nagy Károly, Nóvák Lajos, Olajos Pál, Orv Tamás, Révész Kálmán, Sass Béla, Soltész Elemér, Szele György, Szűcs József, Szuhay Benedek, Székely József. Keresztelési beszédek: Kövendi Dénes, Nagy Béla. Esketési beszédek: Garzó Gyula, Győry Lajos, Kovács Lajos, Révész Kálmán, Szabó József, Szakács Imre. Különböző imádságok: Biky Károly, Domby Lajos, Dr. Erdős József, Hetesy Viktor, Sulyok István. Szabó József, K. Tóth Kálmán. Cura pastoralis: Csák Máté, Csiky Lajos. A szerkesztő sokat ad arra, hogy a dolgozatok lehetőleg népszerűek, tehát bármely templomban el­mondhatók legyenek. A Debreceni Lelkészi Tár szerkesztője S. Szabó József, debreceni főiskolai tanár egész tudását és becsvágyát beleviszi a nagy vállalatba, hogy valódi hasznára legyen az a lelkészeknek. Ezen vállalatunknál számítanunk kell a hazai pro­testáns Lelkész, Segédlelkész és Theologus urakra, valamint világi egyházi nagyjainkra, liogy támogatni fognak bennünket és ezen művet megrendelve, lehetővé teszik e vállalat prosperálását. Kiváló tisztelettel HEGEDŰS ÉS SÁNDOR ezelőtt László Albert és Tsa protestáns theologiai könyvkiadóhivatala. A Debreceni Lelkészi Tár nagy nyolcadrét formában tizenkét kötetben, kötetenkint 35—40 ív terjedelemben, finom famentes, siinítatlán papiron, szép metszésű betűkkel készítve, izleses és tartós, fekete, díszes vászonkötésben jelenik meg, a modern technika minden eszközének igénybevételével. Evenként 2 kötet jelenik meg. — Hogy ezen hézagpótló s a gyakorló lelkésznek minden szükségletét magában foglaló díszesen kiállított gyűjteményt mindenkire nézve könnyen hozzáférhetővé tegyük, elhatároztuk, hogy a DEBRECEN! LELKÉSZI TÁRT havi kétkoronás részletfizetésre is szállítjuk. — o O: .a » •5T == .a, g 2Í -03 rs tö CC -aj ELÖFIZETÉSI-IV, Hegedűs és Sándor előbb László Albert és Tsa cég Debrecenben, előfizetési felhívást bocsát ki a „DEBRECENI LELKÉSZI TÁR^-ra. Szerkeszti S. Szabó JÓ2sef. — A 12 köt. ára diszkötésben 120 korona. — Megjelent az I. és a II. kötet, a további kötetek körülbelül félévi időközökben jelennek meg. A mű szállíttatik: a) kötetenként 10 K utánvétellel bérmentve,* b) kötetenként folyó számlára,* c) havi 2 koronás részletfizetésre.* A fenti előfizetési föltételeket elfogadom, külön ki­kötést nem teszek és ezek alapján a teljes mű átvéte­lének kötelezettsége mellett ezennel megrendelem a fent­nevezett munkának^ I—XII. kötetét 120 K vételárért * II—XII. „ 110 K és kérem"kötetenként 10 koronájával a)f utánvétellel bérmentve,* b) folyószámlámra * c) havi 2 K részletfizetésre megküldeni. * A nem kívánt módozat áthúzandó. A részletek mindén hónapban a Hegedűs és Sándor előbb László Albert és Tsa cégpénztáránál Debrecenben fizetendők mind­addig, míg a mű teljes vételára kiegyenlítve nincs. A részletek be nem tartása esetén a folytatólagos kötetek a részletek pótlásáig visszatartatnak. A lejárt s le nem fizetett részleteket a czégnek jogában áll a portóköltség liozzászámítása mellett postai megbízással beszedni; a részletfizetések elmulasztása esetén a részletfizetési ked­vezmény megszűnik és az egész mii vételára esedékessé válik. Az első részlet a szállításkor utánvétetik. 5? S s \ Lakhely és kelet: - -:__._" = s; CD; Utolsó posta és megye: ® 3 <2-jVév és állás: 5 Külön megjegyzések :

Next

/
Oldalképek
Tartalom