Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-12 / 11. szám
lelkészével s a pesti egyházmegye esperesével, biztosítván őket arról, hogy az amerikai ref. egyház a magyar ref. egyházzal testvéries egyetértésben óhajt gondoskodni az amerikai magyarokról s a magyar egyházmegye fejlődését gátolni nem fogja. Magyar nemesség, magyar név. A hivatalos közlöny az utóbbi hetekben bőven hozott tudósításokat mindenféle kitüntetésekről. Sok szó is esett ezek felől úgy a sajtóban, mint a társadalomban. Az a tudósítás azonban, hogy a király Glauf Pál rimaszombati evang. lelkésznek és kishonti esperesnek, valamint törvényes utódainak, az egyház és a közügyek terén kifejtett hasznos tevékenysége elismerésetií a magyar nemességet adományozta „csetneki" előnévvel s megengedte, hogy ezzel kapcsolatban családnevét „Gyürky"-re változtassa, — csak a legnagyobb megelégedést kelthette mindazok körében, a kik immár csetneki Gyürky Pált, úgy is mint embert s úgy is mint egyházi és iskolai közhivatalnokot jól ismerték. A kitüntetett s immár nevében is megmagyarosodott esperes-lelkészt a legszivélyesebben üdvözöljük ! Templomalapkö-letétel. A pöstyéni evang. gyülekezet f. hó 12-én fogja letenni temploma alapkövét. Az ünnepélyen részt vesz dr. Baltik Frigyes püspök is. Vallásos összejövetel. A gödöllői ref. gyülekezetben a mult vasárnap tartották meg, a hívek nagy érdeklődése mellett, a tizedik vallásos összejövetelt, a melyén Magyar Kázmér főgondnok ismertette a legközelebb elhunyt özv. gróf. Ráday Gedeonnénak, a nemes szívű nagyasszonynak az élptét. Adomány. Gróf Festetics Gyuláné úrnő, a ki már nagyobb összeggel járult a szászsebesi templom építési költségeire, most újabban a papilakás építésére is ötven koronát adományozott, a melyért az egyház elöljárósága ezen az úton is hálás köszönetét fejezi ki. Egyházi ügyek a politikai napilapokban. Politikai napilapjaink mindinkább kezdik belátni, hogy olvasóik nem csupán a politika iránt érdeklődnek és nemcsak a napi eseményekről kívánnak tájékozódást nyerni, hanem az egyházi élet ügyeiről és kérdéseiről is. Ennek tulajdonítható, hogy legújabban a „Független Magyarország" czímű napilap is egy egész külön rovatot nyitott a magyar egyházi ügyek és kérdések megtárgyalására. A rovat nem kizárólag egyik vagy másik egyház számára nyittatott, hanem általában a magyar egyházi ügyek megbeszélésére. A rovat vezetői Haypál Benő budai és Szabolcsija Mihály temesvári ref. lelkészek, a kik programmjuk szerint ki akarják kerülni azt, hogy a prot egyházi ügyek a napi politikába fullasztassanak bele. A rovatot és annak vezetőit szívesen üdvözöljük. Az evang. egyetemes nyugdíjügyi bizottság a mult hónap 28-án ülést tartott báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő és dr. Baltik Frigyes püspök elnöklete alatt. A bizottság a beterjesztett kérelmek alapján Lacziák Mihályné, Dérer Jánosné, Moravcsik Mihályné, Kemény Jánosné, Holbok Józsefné és Tornyos Pálné lelkészözvegyek ellátási és a nyugalomba vonult Borcsa Mihály és Pálovics Lajos lelkészek kegy díját állapította meg. Vallásos estélyek. A pusztaföldvári evang. gyülekezetben a tél folyamán minden második héten tartott és Rédei Károly lelkész által vezetett vallásos estélyek a mult hónap 21-én záródtak be. Az estélyeken a gyülekezet lelkésze, továbbá Dobozy János áll. iskolai tanító és Yersényi Elemér jegyző tartottak építő és oktató felolvasásokat, míg a gyülekezet hölgy tagjai szavalataikkal s ének- ós zene-előadásaikkal járultak hozzá a sikerhez. Az estélyeket mindenkor nagy közönség látogatta ős pedig felekezeti különbség nélkül. A budapesti ref. lelkész választáshoz. Az elmúlt héten a különböző pártok vezérlő-bizottságai ismét több ízben és több helyen tartottak értekezleteket a szervezkedés ügyében. Tartottak már értekezletet Tóth Sándor párthívei is és a nyílt térre lépett Juhász László pártja is. Nyilt térre lépése azonban olyan, hogy szó nélkül nem hagyhatjuk. A tisztességes ajánlást a törvény megengedi ; de megvalljuk, hogy az olyan modorú ajánlást, a melyet a Juhász-párt gyakorol, ha nem ítélhetjük is egyenesen törvénybe ütközőnek, de mégis túlmenőnek kell minősítenünk azon a határon, a melyet a tisztességes ajánlás fogalma megszab. Egyfelől nagyon is kortesizűnek kell ítélnünk EZÍj cl Csobánczi Mészöly Sándor tollából megjelent s „Küzdelmes ifjúság" czímű életírást és jellemrajzot, a mely Juhász László életét és irodalmi munkásságát ismerteti, vagy jobban mondva, úgy felmagasztalja, hogy még maga Juhász kollegánk is, minden jogos önbecsülése mellett is, bizonyára azt mondja felőle, hogy az már mégis sok a jóból. Másfelől pedig már csaknem a törvény tiltó korlátait érinti az a minden választóhoz megküldött nyomatott értesítés, hogy Juhász László, mint újpesti segédlelkész, minden vasárnap délelőtt ós délután prédikál Újpesten s meghallgatására innen és innen, ennyi és ennyi időközökben indulhatnak villamossal az őt megismerni kívánó hívek. Különben pedig, őszintén megvalljuk, nagyon csodálkozunk azon, hogy Juhász László, a ki csak épen most kebeleztetett be az egyházkerületi gyűlés utólagos jóváhagyása reményében a kerület segédlelkészei közé, az újpesti lelkészesperesi hivatalhoz osztatott be és pedig az esperesi hivatal „kifejezett kívánságára" segédlelkészül, holott a törvény lehetőleg távol rendeli tartani a jelölteket a választó gyülekezettől. Dunamelléken akkora a káplán szükség, hogy még theologosuk exmittálásával is alig lehet enyhíteni. Vájjon a Budapesttől félórányira eső újpesti egyház volt a . legmegszorultabb, hogy Juhász László oda osztatott be segédlelkészül?! — Végül, mint legújabb hírt, azt jegyezzük fel, hogy a budapestrákosfalvai választók egy része Molnár Albert fóthi lelkészt jelölte a pesti papi állásra. A báró Baldácsi-alap 1904. évi jelentése szerint az alap bevétele 238,026 kor., kiadása 63,131 koronára rúgott. Maradványa tehát 174,894 korona volt. Az 1905. évi előirányzat szerint a rendes jövedelem 144,042 korona, a rendes költség 25,650 korona, a tiszta jövedelem 118,392 korona lesz. Az amerikai magyar ref. egyházmegye február 14—15-dik napjain tartotta meg tavaszi rendes közgyűlését Bridgeportban. A gyűlésen első sorban Kuthy Zoltán esperes számolt be az egyházmegye ügyeiről, azután pedig az egyes gyülekezetek lelkészei tették meg jelentéseiket. Örömmel vette tudomásul a gyűlés, hogy a delray-i, az alphai és a windberi-i gyülekezetek csatlakoztak az egyházmegyéhez, s elhatározták, hogy megteszik a szükséges lépéseket az iránt, hogy a windberi és az alphai gyülekezetek minél előbb lelkészekkel láttassanak el. Tárgyalás alá vették a nem csatlakozott magyar ref. gyülekezetek lelkészeinek a zsinathoz intézett és lapunk más helyén ismertetett emlékiratát s elitélve az abban foglaltakat, kimondották, hogy azzal szemben ők is memorandummal fordulnak a zsinathoz. Mind a gyűlés lefolyásáról szóló tudósításból, mind pedig az amerikai magyar ref. egyházmegye hivatalos lapjából mély sajnálattal látjuk, hogy a magyar kálvinizmusnak dicsőségére épen nem váló szeretetlen harcz dul, nem