Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-05 / 10. szám

van a pogányok megvilágosítására vonatkozó Ígéretekkel. Kimutattam, hogy mennyire nincs igaza azoknak az inkább tudományoskodó," mint tudományos uraknak, a kik szerint a nagy missziói parancs a Máté evangelioma végén nem tartozik az evangeliomhoz. Elmondottam, hogy egy régi szír kéziratban a Máté evangelioma utolsó versei tényleg hiányoznak, de hiányzik a Márk evangelioma eleje is, a miből nyilván következik, hogy a kézirat egy része elveszett. Elmondtam azt is, hogy a Jézus példázatai oan is újra meg újra hangsúlyozza a pogányok megtérítését, s hogy a tékozló fiú, bár általában a bűnös, de megtérő embert, különösebben az Istentől eltért s nagyon messzire eltávozott pogányságot jelképezi. Végül megemlítettem, hogy hazánkban is éled már a külmissziói érdeklődés, s hogy már külmissziói szövetség is alakult, a mire annyival inkább szükség van, mert ha a keresztyén egyházak nem visznek világosságot, szentséget és szeretetet a pogányok közé, akkor a pogány sötétség, erkölcstelenség és gyűlölködés borítja el a keresztyén egyházakat. Tizedszer egy kisfaluban, Bridge-Of-Weirben beszéltem, hol kedves házigazdám, Mr. Graham-Brown egy nagyon kedves garden-partit rendezett, melyre Glasgowból is sokan jöttek. Volt egy oly vendég is, a ki kevéssel azelőtt érkezett Mandzsúriából, orosz fogságból. Az oroszok ugyanis, mint angol embert, a japánok kémjének tartották, de mikor kitűnt, hogy kizárólag bibliaterjesztéssel foglalkozik, szabadon bocsátották. Az összegyűlt vendégek természetesen nagy érdeklődéssel hallgatták beszédét, s én alig mertem utána beszélni. Mindazáltal bátorságot vettem magamnak s különösen a Bethániaegyletről szóltam, melynek Graham-Brown úr valamikor kedves vendége volt. Egyúttal a magyar nyelv zengzetességét bizonyítandó, egy szép magyar éneket is elmondtam, a mi nagy érdeklődóst keltett a vendégek közt. Jún. 11-én visszatértem Glasgowba, hol nagy munka várt rám. Vasárnap, jún. 12-én három egyházi beszédet kellett tartanom, három különböző templomban. A glasgowiak t. i. minden vasárnap háromszor mennek templomba. Az egyik templomban Jézus eme szavairól szóltam: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Egyfelől igazán elragadt az evangeliom és sokkal több kedvem volt arról szólni, a mit az Úr tett értünk, mint a mi bajainkról és szerény kezdeményezéseinkről. Másfelől az a gyülekezet már úgy is többé-kevésbbé ismert bennünket, mert hiszen Graham-Brown úr, a mi skót jó barátaink egyike, ahhoz a gyülekezethez tartozik s Magyarországból visszatérte után, egyet-mást elmondott rólunk. A másik két templomban azonban az egyházi beszéd keretében részletesen ismertettem a hazai protestáns egyházakat s az újab.b evangelizáló munkát, külösen az ifjúsági egyletek munkáját. így tehát már 13 beszédet tartottam. Másnap jún. 13-án Bridge-Of-Allan nevű városkába utaztam. Gyönyörű vidéken fekszik s minden nyáron egy olyan összejövetelnek a színhelye, mint a milyet az angol evangeliomi keresztyének Keswickben, a németek Blankenburgban tartanak. A különböző evangeliomi egyházak azért gyűlnek össze e helyekre, hogy a lényegesekben való együtérzésüket tanúsítsák ós megmutassák, hogy a külső egyformaságnál többet ér a belső egység, s hogy lényegében a Krisztus egyháza, daczára a külső szétszakadozottságnak, mégis egy. Örömmel siettem én is Bridge-Of-Allanba, s ott is nyilt alkalmam szólani. Bár a lelkek a legmélységesebb igazságokkal voltak elfoglalva, nekem még közjogi kérdéseket kellett fejtegetnem, mert egyenesen megkértek, hogy arra is terjeszkedjem ki. Én tehát elmondtam, hogy mily viszonyban van Magyarország Ausztriához ; s azután elmondottam, hogy Magyarországon sokkal több protestáns van, mint Ausztriában, de hogy ezek szegények is, meg azután a hitetlenség nagy erővel hat, a jóra törekvésben pedig bizonyos merevség s megcsontosodottság bánt és akadályoz bennünket, de hogy a megelevenedés jelei sem hiányoznak. Bridge-Of-Allanból megint Edinburghba mentem, a már említett meghívás következtében, s a skót egyesült szabad egyház kontinentális bizottsága előtt ismertettem a különböző belmissziói intézményeket, különösen a vasárnapi iskolákat. Nagyon csodálkoztak, hogy ilyen vasárnapi bibliai iskolák nincsenek minden gyülekezetben, s örültek, a mikor hallották, hogy több egylet is felvette a vasárnapi bibliai iskolai munkát programmjába. Ez a volt 15-ik előadásom. Tizenhatodik beszédemet ismét Glasgowban tartottam, a keresztyén szövetségesek gyűlésén, a kiket melegen üdvözöltem a hazai szövetségesek nevében. A tizenhetedik beszédem úrvacsorai beszéd volt. Eletem egyik legboldogabb óráját itt töltöttem, a Mr. Mc. Intyre lelkész által vezetett gyülekezet körében. Úrvacsoravétel volt. A templomban eleitől végig ünnepélyes csend uralkodott. Csak a lelkész szava hangzott, vagy esetleg a gyülekezeti tagok éneklése. De semmi ajtócsapkodás. Es a jövő-menők semmi lármája. A ki urvacsorát akart venni, az ott volt a kellő időre s nem rohant el a kenyér és bor vétele után azonnal. Azután meg az ünnepély komolyságát növelte az a tudat, hogy a lelkész a jelenlevők mindenikét ismerte és azoknak hitéről s buzgó munkás keresztyén életéről saját tapasztalatai alapján meggyőződött. A lelkész komoly beszéde után az urvacsorajegyeket a presbiterek vitték a hívekhez, a kik ülve maradtak helyeiken. Mikor mindnyájan vették a jegyeket, a lelkész felhívása folytán még nekem kellett egy biztató és erősítő szót szólnom. Beszédem alapigéjéül Jézus e szavait vettem: Ne féljetek! Bízzatok! Én vagyok! E szavak új bizonyosságot adnak a felől, hogy 1. bűneink meg vannak bocsátva, 2. hogy a megszentelődés ösvényén előre fogunk haladni s 3. hogy az Űrért való munkánk nem lesz hiába. És a kik hittel szokták az úrvacsorai jegyeket venni, azokra ez itt Budapesten is vonatkozik. Még aznap egy másik templomban úgy tüntettem fel Magyarországot, mint a melynek sok bajai vannak