Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-12 / 7. szám
A Magyar Pestalozzi Társaság f. hó 1-én tartotta meg rendes havi ülését. Dr. Havas Gyula elnök megnyitójában népoktatási rendszerünknek szomorú voltáról beszélt. Bartha Péter titkári jelentése után a felolvasások sorát Láng Mihály pápai állami tanitóképző-intézeti igazgató kezdte meg „Magyar néptanítói jellemek neveléséről" czímű értekezésével. Az érdekes s kizárólag a mindennapi életből merített példákkal illusztrált és figyelemmel hallgatott felolvasás után, mint második felolvasó, Havas Gabriella újpesti tanítónő tartotta székfoglalóját, Az előadó érdekesen fejtegette az önuralom nagy erényének nevelési módozatait. Utalt arra, hogy mi magyarok puskaporos természetünknél fogva hamar lelkesedünk és indulatoskodunk; oda kell tehát hatnunk, hogy míg a jóra irányuló elhatározásunk ne lobogjon el gyorsan, addig haragunk se ragadjon el meggondolatlanul helytelen beszédre és cselekedetre Befejezésül idézte Byron ezen vallomását: „Nem tanultam ifjúságomban szívem fékezését és igy lettek megmérgezve életem forrásai". A tetszéssel és helyesléssel fogadott értekezést rövid vita követte. Sub auspiciis regis. A király megengedte, hogy a budapesti tudomány-egyetemen Lakatos Gézát a jog-és államtudományok és Királyfi Gézát az orvostudományok doktorává sub auspiciis regis avassák föl, egyszersmind a fölavató-ünnepen való képviseletével megbízta Zsilinszky Mihály kultuszminiszteriumi államtitkárt. A pápai ref. főiskola igazgató-tanácsa f. hó 14-én fogja megtartani időszaki ülését. A magyar tanítók országos bizottságának igazgató-tanácsa f. hó 2-án ülést tartott Budapesten, Somlyay József elnöklete alatt, Egyéb, belkörű ügyeken kivül foglalkozott az igazgató-tanács a népoktatási törvényjavaslat ügyével is. A tanítók tudvalevőleg nincsenek megelégedve a törvényjavaslattal, sem a magyar nyelv érvényesítése, sem a tanítók javadalmazása tekintetében. Ez elégedetlenségnek Földes Géza, a „Nemzeti Iskola" felelős szerkesztője adott erőteljes hangot és azt indítványozta, hogy a Berzeviczy-féle javaslat helyébe az igazgató-tanács dolgozzon ki sürgősen egy másik, megfelelőbb javaslatot s küldje meg azt a tanító-egyesületekhez hozzászólás, a kormányhoz pedig elfogadás végett. Az indítványt az igazgató-tanács elfogadta s a javaslat kidolgozásával Somlyai Józsefet, Nagy Lászlót, Peres Sándort, Kozma Lászlót, Száva Jánost és Földes Gézát bízta meg. A bizottság márczius végére készíti el munkálatát s nyomban megküldi a tanító-egyesületeknek. A budapesti ref. theol. akadémián f. hó 2-án végződtek be az első félévi kollokviumok s 3-án tartatott meg az I. évesek félévi vizsgálata a theol. választmány tagjainak jelenlétében. Az akadémia növendékei ebben az iskolai évben erősen felszaporodtak; a kollokviumok és a vizsgálat eredménye azonban — sajnos — a mellett bizonyít, hogy a szorgalom, kötelességtudás meg visszafejlődött Annyi kötelességét elmulasztó növendék, mint most, még egy esztendőben sem találkozott. Látva a sajnálatos eredményt, a választmány fel is hívta a tanári kart, hogy a jelenlegi kollokviumi és vizsgálati rendszer czélravezető átalakítása kérdését vegye tárgyalás alá s terjesszen be ez iránt véleményes javaslatot. Anyaszentegyházunknak, a mai nehéz viszonyok közt, alaposan képzett és a lelkipásztori hivatás magasztosságát átérző, kötelességtudó, munkában serény, vigyázásban éber pásztorokra volna szüksége, jobban, mint valaha. De ha a jövendő papi generáczió így készül feladatára: mit remélhetünk akkor!! Szálljon azért magába az akadémia ifjúsága; értse meg, hogy az anyaszentegyház nagy várakozásokat fűz hozzá, s a félévi elszomorító eredményből okulást vévén, vesse kezét a munkára s törölje le magáról azt a sötét foltot, mely most rajta esett! ' EGYESÜLET. A budapesti ref. ifjúsági egyesületben febr. 14-én Forgács Gyula kőbányai segédlelkész tart bibliamagyarázatot ; 16-án Sidó Zoltán ismerteti Vámbéri Ármin önéletrajzát; 21-én Takaró Géza theologus magyarázza I. Kor. 4. fejezetét; 23-án szintén ő tart felolvasást a debreczeni, sárospataki ós budapesti ref. főiskolákról; 28-án Kövy K. László theologus tart bibliamagyarázatot I. Kor. 5 fej. alapján az egyházfegyelemről Az estélyekre, a melyek mindenkor este 7 órakor tartatnak az egyesület helyiségében (VII. Károlv-körút 9- I- em.), vendégeket szívesen látnak. A Budapesti Keresztyén Diák-Szövetség (aB.R.I.E. alosztálya) február 12-én, vasárnap este fél ( órakor, a skót misszió nagytermében (Hqld-utcza 17.) évi közgyűlést tart. Sorrend : 1. Ima. 2. Ének. 3. Elnöki megnyitó. 4. Titkári jelentés. 5. Beszéd. Tartja: Csűrös István. 6. Indítványok. 7. Ének. 8. Ima. A magyar evangeliumi misszió-szövetség, a melynek alapszabályai megnyerték a belügyminiszteri jóváhagyást, folyó hó 2-án missziói tea-estélyt rendezett, a melyen Szilassy Aladár közigazgatási biró, továbbá a skót misszió és a ref. német leányegyház lelkészei tartottak előadásokat. A nagybecskereki ref. nőegylet január hó 24-én szeretetvendégséggel egybekötött vallásos-estélyt rendezett a ref. parókhián. A programm, mely a következő tételekből állott: karének, bibliamagyarázat, szavalat, párbeszéd, melodráma, iaterna-magika, Dél-Oroszország bemutatása, igen szépen sikerült minden pontjában. Különösen elismerést érdemel ezen vallásos-estélyek rendezésénél a gyülekezet buzgó lelkipásztora: Szalay József, ki fáradtságot nem ismerő odaadással gyűjtögeti maga köré minden héten Nagy-Becskerek ref. vallású lakosait. Árva gyermekek felruházása. A torontál-vásár helyi ref. egyház kebeléből alakult „48-as Polgári Kör" f. hó 2-án 200 korona értékű téli ruhát osztott ki a községi fiú- és leányiskolába járó szegénysorsú árva gyermekek között. Fogadja Isten kedvesen e jótékony czélú áldozatot! KÜLÖNFÉLÉK. Theologus nők. A dán kormány megengedte, hogy a nők is letehessék a theologiai államvizsgálatot; de kijelentette, hogy ez a vizsgálat nem fogja őket a lelkészi hivatal viselhetesére képesíteni. * Üdvös megtérés az orvosi tudományban. Igen érdekes és a szenvedőknek rég kívánatos megtérést észlelünk egy régi orvosi elmélethez egy fővárosi orvos gyógymódjában, a mely feltűnően kedvező sikerei révén a társadalom legjobb és legműveltebb köreiben gyorsan polgárjogot nyert és rohamosan terjed. Ezen gyógymód a vérgyógyítás (Hemopatia), a mely kizárólagosan a vér gyógykezelésével gyógyítja a neurastheniát és egyéb