Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-25 / 52. szám

A nagy evangéliom, „Ne féljetek! mert íme hirdetek néktek nagy örömöt, a mely az egész népnek öröine lészen; mert megszületett ma néktek a Megtartó, a ki az Ur Krisztus, Dávidnak városában!" r t így bátorította az Urnák angyala a megrettent pásztorokat a betlehemi mezőkön, a szent Karácsonynak, az Ige testté lételének dicsőséges éjszakáján. Angyalnak ajkáról hangzottak el a szavak; de Istennek üzenetét foglalták magukban az emberekhez. Feltöretett a pecsét a titkok könyvéről, s kijelentetett az isteni megváltó akarat, a mely elrejtetett örök időktől fogva; a melyet szem nem látott, fül nem hallott, az embereknek is gondolatjába nem ment, de a melyet az Isten készített az őtet szeretőknek. A Karácsony fenséges ünnepén lelkem e megváltó szent akarattal s annak megjelentetésével, testté lételével foglalkozik. S belemerülve a kegyelemnek végetlen tengerébe, új életre kel az evangéliom hallatára. „Ne féljetek!" — ez az angyali szózat első evangélioma. Fenséges bevezetése az örömöt hirdető isteni kijelentésnek! Az „Úrnak dicsősége" vala, a mi a pásztorokat félelembe ejté; de ez a dicsőség s az ezt alkotó szentség és igazság voltak azok, a melyek félelemmel tölték el az egész bűnös világot is. Ki állhatna meg a szent Isten előtt; ki hordozhatná el haragja súlyát, a mikor ő ínég1

az angyalokban is talál fogyatkozást ?! Halandó ember Istennek dicsőségét el nem viselheti, s nagy és rettenetes az Úrnak ama napja, a melyen ebben a dicsőségben megjelcnenclik, ítélni a bűnös világ felett! S íme, a mitől a világ „rettegett", megjelent. Az Urnák dicsősége vevé körül a pásztorokat, és nagy félelemmel megfélemlének. De csak egy pillanatra, a míg megszólalt az angyal. A második pillanatban már az öröm édes érzete váltá azt fel a szívekben. Igen, mert az angyali szózat legelső szavai is szétoszlatták azt a ködöt, a mit az Istennel meghasonlott lélek félő remegése borított az emberiségre s szétszakították azt a fátyolt, melyet a bűnösségét érző lélek Istene képe elé vont, hogy bár keresvén Őt és az ő irgalmát, dicsőségével szembe ne találja magát. „Ne féljetek!" — ezt mondja az angyali szó. Megjelent előttetek, megjelent hozzátok Istennek dicsősége; de mégse féljetek! Az a dicsőség nemcsak a szentséget, nemcsak az igazságot foglalja magában, hanem az örök kegyelmet, a végetlen irgalmat is, mely kiárad reátok gyarló, bűnös, de szabadulást áhítozó emberekre! Nem félni Istentől, nem rettegni annak gondolatától, hogy az ő szent színe előtt kell megállanunk; s nem félni, nem rettegni ettől még akkor sem, ha lelkünket bűnnek terhe nyomja; s tudni azt, hogy a töredelmes bűnbánat feltétele mellett, Istennel való megbékélésünket keresve, ez a szó hangzik felénk: ,.Ne féljetek!" — lehet-e ennél valami vigasztalóbb, felemelőbb ?! Lehetnének-e szavak, a melyek méltóképen vezethetnék be a karácsonyi evangéliomot ?! Áldott légy menynyei Atyánk! ki e dicsőséges nap éjszakáján szent angyalod által első sorban is ezt mondád miné künk: „Ne féljetek!" De ez csak bevezetése az evangéliomnak. A tartalma annak még fenségesebb: „Született ma Megtartó néktek!" S ez a tartalom tárja fel előttünk teljesen a nagy titkot; ez adja megértenünk, mi az az örök kegyelem, mi az a végetlen irgalom? Nem az csupán, hogy van bocsánata bűnös lelkünknek; nem az csupán, liogy Isten ítélőszéke előtt nem emészti azt meg a tökéletes szentség és igazság: hanem az, hogy megadatott a mód is, a mely által lehetne nékünk megtartatnunk! Nem a magunk erején, a mely elégtelen a bennünket ostromló bűn ellen; nem a magunk igazságáért, a mi nincs, — hanem ama Megtartó által, a ki született nékünk a Dávid városában s kiben testet öltött a bűnt megsemmisíteni akaró isteni igazság s az embert megváltani akaró isteni szeretet. Karácsony fenséges éjszakája, te nemcsak azt tanítod nekünk örök evangéliomoddal, hogy van bocsánata Isten előtt bűnös lelkünknek; de azt is, hogy van annak szabadulása is bűntől, haláltól, örök kárhozattól! Óh zengjen evangéliomod e napon közöttünk ! Zengjen templomaink égbeszálló énekeiben; zengjen az igében, mely hangzik az Úr szolgáinak ajakán! De ne csak zengjen, hanem égi tüzével, az isteni irgalom melegével olvassza is fel leikünkön a bűn hideg tele által fagyasztott jégkérget, s cselekedje, hogy a mikor a természet folyásában elmúlt, a legrövidebb nappal és a leghosszabb éjszaka s a világosság veszen uralmat a sötétség felett: a mi lelkünk is felébredjen a bűnnek álmából, kijöjjön annak sötét éjszakájából s járjon abban a világosságban, a melyet Istennek dicsősége támasztott Karácsony éjszakán! „Ne féljetek!" — hangozzék az angyali szózat! „Született ma néktek Megtartó!"—hirdesse Istennek hozzánk való örök szerelmét, kimeríthetetlen irgalmát! De hangozzék be ez az angyali szózat mindnyájunk lelkébe! Az az örök szeretet, az a végetlen kegyelem, a mely testet öltött a Megtartóban, indítson megtérésre, hogy az a Megtartó — a kinek neve legyen örökké áldott! lehessen valóban mindnyájunk megtartója, lelkünknek az örök dicsőségre elvezetője! Hamar István.