Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-04 / 49. szám

papja előtt nyitva áll, vagyis minden hivő keresztyén előtt itt kell bemutatniok áldozatukat, szeretetük és önmegtagadásuk jeleit. Mindezen egyházi atyák és írók, fel Origenesig, nem feledték el az egyetemes papság újszövetségi fogalmát. Náluk a pap szószólója, képviselője az újszövetségi papi nemzetségnek. Tertullian szerint, a ki pedig már élesen megkülönbözteti a klérust a laostól, ez utóbbi bizonyos papi funkeziókat átruházott amarra; Origenes szerint is a klérus és laikusok között fokozati különbség van, a menynyiben amaz egész idejét ós minden gondolatát Isten szolgálatára szenteli. A pap sacerdos, cspsoq, de megbízása az egyetemes papság elvéből folyó. De ez az átmeneti korszak nem sokáig tartott. A rideg sacerdotalis tan betetőzője Cyprian volt. 0 már az ó-szövetség összes helyeit, a melyek az ároni papság kiváltságaira, kötelességeire vonatkoznak, a keresztyén papirendre vonatkoztatja. Ha már most az áldozópapság kifejlődésének okait vizsgáljuk, úgy arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ennek gyökere, illetve tápláló, növelő ereje nem annyira a zsidóságban, mint inkább a pogányságban keresendő. Ezen állítás bizonyítására elég azon tényre hivatkozni, hogy a keresztyén áldozópapság kifejlődése nem azon időre esik, midőn a zsidóság befolyása a keresztyénségre még nagy volt, midőn ezen zsidó-keresztyén iránynak egész irodalma volt, mert ez egy szóval sem sürgeti a zsidó mintájú papság vagy áldozatok meghonosítását; hanem csupán a körülmetélést, az ételek megválogatását, a szombat megtartását stb. Midőn a keresztyénség mind nagyobb téren érintkezett a pogánysággal, nyugaton a latin pogánysággal, a hol a vallásos ós politikai élet annyira össze volt forrva az áldozópap ténykedéseivel; keleten pedig az egész római birodalomban annyira népszerűvé lett sacerdotalis vallásokkal akkor vette át ezen népek vallásainak terminológiáját és keresztyénellenes eszméit a papságról, áldozatról, bőven kiegészítve, kiépítve ezt az ó-szövetségből vett anyaggal. De másrészről a keresztyénség olyan vallás talajából eredt, a melynek az áldozat, az áldozópapság lényeges alkotórészét képezte; sőt a keresztyénség főelve is amaz egyszer és mindenkorra meghozott áldozat, a mely a bűnök bocsánatáért történt — ©oaía Efesus V. 2. Zsidók IX. 26. stb. Sőt vannak egyéb áldozatok, a melyeket az Úrnak bemutatni kell, nem véres áldozatok, lelki áldozatok: a dicséret áldozata, tioaut aiveaew? Héb. XIII. 15. a hívek áldozata Filippi II. 17., az alamizsna áldozata, a test megszentelésének élő áldozata Róm. XII. 1. Mindaz, a mit hálánkból, fiúi kötelességeinkből kifolyólag Istennek szolgálatára rendelünk, az keresztyén értelemben vett szellemi áldozat. Ilyen értelemben van a keresztyénnek fruaLcraiijpiov-ja, oltára is. Héb. XIII. 10. De ily értelemben szokásban volt már az Őskeresztyóneknél nemcsak az egyénenkénti, hanem a gyülekezeti kollektív áldozat: az ima, hálaadás, sújjapiaxia, az alamizsna; a szeretetlakomához való adakozás. Mindezeket a gyülekezet nevében ennek papja, elöljárója mutatta be. Római Kelemen szerint a awpa-kat, a Didache szerint a doaía-kat az episkopos, presbiter mutatta be a gyülekezet nevében, 7rooo®spsiv vá Swpa. Megvoltak hát a nevek — áldozat, oltár, hálaadás, eucharistia — csak ezeket kellett idegen fogalmakkal megtölteni, csak erre a szellemi alapra kellett idegen anyagokból összehordott épületet emelni s ím kifejlődött az áldozópapság, létrejött azon intézmény minden járulékával együtt, a melyet épen a héberekhez írt levél szerzője úgy tüntet fel, mint a mely már elmúlt, illetve a melyre már semmi szükség nincs, mert mint tipus, a Krisztusban, az ő főpapságában, egyszeri áldozatában bevégződött és általa feleslegessé vált. Isten rendelt apostolokat, prófétákat, tanítókat: isteni intézmény hát a keresztyén papság ; isteni ajándékokkal, charismával kell bírnia ma is, mert ő Istennek követe az emberekhez és arra van hivatva, hogy élete, szolgálatai, tanítása által az isteni kegyelem közlője — nem közvetítője — legyen. Ő hirdeti Istennek akaratát, a feltételeket, a melyek szerint Krisztus által kegyelmébe fogad, a bűnök bocsánatát adja és „hirdeti" a bűnök bocsánatát. Mindez tisztéhez tartozik, ezzel az Úrtól bízatott meg. Más oldalról a gyülekezet megbízottja az újszövetségi értelemben vett keresztyén pap. 0 mutatja be a gyülekezet megbízásából ennek „áldozatát" imában és hálaadásban. Nem helyettes — vikárius — közvetítő, hanem képviselő. Az egyetemes papság a keresztyénség sarkalatos elve, de az evangéliumi egyházak fölfogása a papságról nem áll ezzel ellentétben, mert mint Pál apostolnál, úgy most is az Isten által meghonosított jó rend folyománya. Nem változtat a papságról való ezen helyes felfogáson lényegileg, mint láttuk, a rendi papság sem; mert hogy az egyházat episkopusok kormányozzák-e vagy presbyterek, vagy — a mi talán leghelyesebb — a kettőnek kombinácziója folytán szerveztessék a keresztyén papság és egyházalkotmány, az tisztán az expediencia dolga. Az egyház kezdetleges állapotában feltétlen szükség volt az episkopátusra, s ha nem is lehet állítani, hogy isteni inspiráczió folytán jött létre, de az minden vonalon kimutatható, hogy „nagy munkára" volt hivatva a püspök s valóban az egyház egységének élő földi symboluma volt ő és letéteményese az egészséges tudománynak, ama zavaros, forrásban levő korszakában a keresztyénségnek. S most is jó az olyan egyházszervezet, a melynek élén egy tapasztalt vezér áll állandó megbízásból; jobb ez, minthogy ha a hierarchiától való túlzásba vitt idegenkedés évről-évre változtatja ezen vezéreket, bármily néven neveztessenek is, mert mint a múltban, úgy ma is az alkotmányos monarchia a leghelyesebb kormányforma politikai és egyházi téren.De tűzzel-vassal küzdeni kell, szembe kell szállani amaz idegen plánta, idegen római tannal szemben, mely a papi rendet minden ízében és jellegében mint isteni intézményt tünteti fel. Mily ingatag alapon áll az apostoli successióról szóló tan ! Mily merészség azt állítani,