Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-27 / 48. szám

ház testében, — székhely nélkül. Üléseit tartotta hol ez, hol amaz egyházkerületben, újabban az ország fővárosában, Budapesten. A budapesti egyházban ? Nem. Az nem rendelkezik elég helyiséggel. A zsinat, szívességből csupán, előbb a megyeház, ma az ügyvédi kamara termeiben, az egyetemes konvent pedig, szintén szívességből, a ref. fő' gymnasium nagy — de erre a czélra szűk s főleg rosz akusztikájú — termében tartja üléseit. Van szivünk, de nincs mellünk befogadására. Új szervei fejlődtek magasabb egységünknek s nem tudunk nekik helyet adni. Eddig megfeleltek e czélra nagy és erős egyházaink. Ma legnagyobb — akarám mondani legnépesebb — egyházunk (hála Istennek!) az ország fővárosában, Budapesten van. Hanem ez — fájdalom! — a leggyengébbek egyike. Nem csoda. A kezdet kezdetén van. Óriássá fejlett csecsemő. Bármily tagosnak látszik, de erőtelen. Táplálást vár még, fejlődnie kell, hogy erős ifjúvá, sőt kemény férfiúvá nőhessen. Tehát a magyar ev. ref. egyháznak ma már eltagadhatatlan Tcözszüksége az, hogy nagynehezen létrejött belső egysége külsőleg is kifejezést nyerhessen s újonnan létesült éltető szerveinek méltó helyet adni tudjon és akarjon is. Otthont kell adni a konventnek ós zsinatnak, az egyetemes egyház levéltárának, a hol elférjen az egyetemes pénztár is, mert azt csak nem akarhatjuk talán, hogy saját értékeinket egy rajtunk kívül álló intézet kezelje az idők végéiglen ? Az egységnek ezt a külső jelét, záró pecsétjét létesítsük mi s avassuk fel Kálvin négyszázados születése ünnepén. Ez legyen a magyar Kálvineum. A magyarhoni ev. reformátusok nagy otthona az ország fővárosában. Megfelelő nagy ülésterem, kellő mellékhelyiségekkel a zsinat s kisebb terem a konvent tanácskozásai helyéül. Levéltár és pénztár a hivatalnokok ós tisztviselők számára kellő helyiségekkel. Központ, melyben a magyar kálvinizmus szíve lüktessen s mely természetesen vonja maga után mindazon intézményeket, melyek a kálvini szellem kifolyásai, gyümölcsei. Kálvineum, melyet a magyar kálvinizmus felbuzdulása teremtsen, mely édes mindnyájunké, melynek köveit az utolsó homokszemig a feledékenység éjébe merülni készült hajdani buzgóság hordja össze. Ez lenne — szerintem — a nagy reformátor emlékének méltó megünneplése. Hogy minő legyen a kivitel, felesleges volna ma még erről beszélni. Hogy a budapesti egyházzal karöltve, a készülő harmadik templom bevonásával, az ifjúsúgi egyletek befogadásával, az ottlakó lelkész felügyelete mellett teremtett központtal-e, vagy e nélkül? Hogy a dunamelléki egyházkerülettel karöltve, a theologiai akadémia újjáépítendő helyiségei bevonásával-e ? Vagy mint tisztán az egyetemes egyház épülete, a létesítendő kálvinista tanári internátus belehelyezésével-e ? Ez már a részletek kérdése. A fő az, hogy valami nagyot, jelentőst alkossunk, s ha a külsőt belső, erkölcsi tartalommal tudjuk betölteni: bizonyára csak nagyságban és jelentőségben nyer. Az alkalom kedvezőbb sohasem lehet. Ma együtt ül a zsinaton az öt egyházkerület minden egyházmegyéjéből a kalvinista hivek bizalma által odaküldött színe-java a kálvinizmusnak. Ha ők ez eszmét felkarolják s szerte a hazában propagálják: az ügy nyerve s a czél elérése biztos. A jövő zsinat — hitem szerint — új otthonában tarthatná üléseit. Ám, ha ennél szebb, nagyobb, a közszükséget inkább kielégítő, a közlelkesedést jobban felkelthető eszmét vet fel valaki, részemről a legnagyobb örömmel fogadom. Csak azt szégyenleném, ha a reformáczió négyszázados jubileumának küszöbén, közelebbről Kálvinunk négyszázados születése emléknapján az egységessé vált s harmadfél millióra szaporodott kálvinistaság életéről bizonyságot nem tudna tenni. Zsinati atyák s mi mindnyájan magyar kálvinisták, karoljuk fel s valósítsuk meg minél előbb a Kálvineum felvetett eszméjét. Kálvinista. TÁRCZA. A rendi és áldozó papság fejlődése a három első században. A püspöki rend ezen későbbi kifejlődésében a IV-ik századig három korszakot különböztetünk meg, a melyek három névvel — Ignatius, Irenaeus, Cyprian — állnak szoros kapcsolatban. Ignatius a második század elején volt az episkopatusnak leghatározottabb szószólója. Polykarphoz és a kisázsiai gyülekezetekhez írt leveleiben a püspöki tiszt eredetéről, formájáról túlzó, sokszor ízetlen magasztalással ír. „A püspökök Jézus tanácsában ülnek" ; úgy kell tekinteni, befogadni a püspököt, mint magát az Urat; azok élnek Krisztus szerint, a kik engedelmeskednek a püspöknek. Jó dolog ismerni Istent és a püspököt; a ki valamit a püspök tudtán kívül cselekszik, az az ördögnek szolgál. A ki a püspöknek engedelmeskedik, az nem neki engedelmeskedik, hanem a Jézus Krisztus Atyjának, a ki mindeneknek Püspöke, kövessétek a püspököt, mint Jézus Krisztus követte az Atyát. A hol a püspök megjelenik, legyen vele mindenki, mert ez olyan, mintha Jézus Krisztus volna jelen; a hol a püspök van, ott van a katholikus egyház. Nem lehet keresztelni, szeretetlakomát tartani a püspök nélkül. Istennel való egyesülés a püspökkel való együttérzés és működés. Irenaeus (135—178 Kr. u.) más korszakban élt. Az ő idejében az eretnekségek már teljes kifejlődésükben, virágjukban voltak; az emberek nem tudták, hová forduljanak az igaz hit, az apostolok valódi tanításának felismerése végett. Erre nézve mondja Irenaeus: „Ha fel akarod ismerni az apostolok tanítását, fordulj az apostolok egyházához". A püspökök successiójában, a