Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-06 / 45. szám

arról, hogy egy ily tartalmú törvényjavaslat terjesztessék az országgyűlés elé. Hogy azonban ez megtörténhessék, szükséges, hogy az illetékes egyházi testületek megal­kossák az e tárgyban szükséges jogszabályokat, valamint kérnem kell azt is, hogy a t. Bizottság az idevágó összes adatokat a kormány rendelkezésére bocsátani szívesked­jék, hogy azután a szükséglet mérve pontosan megálla­pítható és a benyújtandó törvényjavaslat kellő indoko­lással ellátható legyen. Nem zárkózhatik el a kormány az emlékirat azon követelményétől sem, hogy a lelkészek fizetése újabb javításban részesüljön, és készséggel ismeri el, hogy a köztisztviselők illetményeinek újabb rendezése folytán a lelkészi kongruának felemelése vagy korpótlékkal való kiegészítése méltányos és indokolt kívánságnak mutat­kozik. E kérdés természetszerűleg együtt oldandó meg mindazon bevett vallásfelekezetek lelkészeire nézve, kikre az 1898. évi XIV. t.-cz. hatálya kiterjed, s annak gyakorlati megvalósítása oly óriási tehertöbbletet von az államkincstárra maga után, miszerint annak foganatosí­tása előtt meg kell teremtenünk az ügy megoldásának pénzügyi előfeltételeit. Kijelenthetem azonban, hogy a kormány feladatának tekinti, hogy e kérdéssel avval az erős elhatározással foglalkozzék, hogy mentől előbb el­hárítsa az ügy útjában álló pénzügyi akadályokat, és kész annak megoldását kézbe venni, mihelyt az állam­háztartás egyensúlyának veszélyeztetése nélkül lehe­tővé válik. A mi az emlékiratban felhozott többi pénzügyi természetű kérdéseket illeti, a kormány abban a meg­győződésben van, hogy már csak az egyházak autonó­miájának szempontjából is ezeknek külön-külön államse­gélylyel való megoldása nem volna czólszerű, hanem akként kívánja az erre szükséges anyagi eszközöket fo­kozatosan az egyház rendelkezésére bocsátani, hogy az állam pénzügyi helyzete által vont korlátok között évről­évre emelje az egyházak dotácziójakópeu a költségve­tésbe beillesztett tételeket. Ezen felemelt hitelnek mi­kénti felhasználása felett természetesen az egyház van hivatva saját autonom hatáskörében határozni, s az ille­tékes egyházi főhatóságok hivatását képezné oly szabály­zat megalkotása, melylyel ezen összegeknek tényleg a legégetőbb nagy czélok kielégítésére való fordítása biz­tosíttatnék. Különös súlylyal bír ezek között a lelkészi nyug­díjintézet kérdése, és a mennyiben e nézetünk az illeté­kes egyházi hatóságok véleményével találkoznék, a kér­dést a két protestáns egyház országos közalapjának javára felvett költségvetési tétel megfelelő emelése útján akként kellene megoldani, hogy első sorban a nyugdíj­intézet kellő dotácziója biztosíttassák. Budapest, 1904. évi október hó 20. Tisza, s. k. TÁRCZA. A rendi és áldozó papság fejlődése a három első században. A primitív keresztyén gyülekezetekben megvolt hát a szolgálatelkülönítés az Istentől vett ajándék szerint; ennek felismerése nem képez nehézséget. Nem képez, az újabb kútforrások alapján, nehézséget annak felismerése sem, hogy az alacsonyabb fokú charizmával bírók miként léptek az apostolok, próféták kihaltával ama működési körbe, a melyet ezek töltöttek be, t. i. hogy miként történt ezen kétféle szolgálat egyesülése ; de nagy, szinte felülmulhatlan nehézséget képez annak eldöntése, miként alakult a pünkösti korszak után az ős keresztyén egyház jogi berendezkedése, a kormányzóknak, segítsé­geknek, vagyis a presbitereknek, episkopusoknak és diakó­nusoknak egymáshoz való viszonya, azon pontig, midőn a diarchiából lett püspöki monarchia, az ecclesiarchiá­ból hierarchia és az egyetemes papság elve a papság — klérus — és a nép — laikus — éles megkülönböztetésévé fajult el. Az előbbi rendszernek Ignatius, az utóbbinak Cyprian a betetőzője. Ignatiusnál a második század első évtizedeiben már találunk ugyan jól szervezett, monarchikus püs­pökséget, presbiteri collegiummal ós diakonátussal, de mily nagy az űr, a melyet át kell hidalnunk a fent vázolt állapottól kezdve. — Ezen áthidalásra vonat­kozólag többféle elmélet van, a melyeknek némelyi­két említeni fogom; előzetesen azonban néhány meg­jegyzést kell tennem. Az ős keresztyén egyházszervezet fokozatos kifejlődésének adatai befolyással vannak az egyes szentiratok — Ap. cselekedete, Pásztori levelek — keletkezési korának meghatározására is, s van befolyása ezen kérdés eldöntésénél az isagogikának, biblica theo­logiának is; de a főelv az, hogy bármely elmélet vagy hypothesis kedvéért sem szabad egyetlen könyvnek vagy locusnak hitelességét kétségbevonnunk. Szóval félre kell tennünk azt, a mi az okoskodás keretébe be nem illik; nem szabad felvenni azt sem, hogy valamely tény vagy intézmény akkor történt, akkor lőn beállítva, midőn róla valamely író határozottan, néven nevezve megemlékezik, mert tények, intézmények előbb vannak sokszor, mint neveik. Az egyházszervezet előállásáról, a papság fejlő­déséről szóló elméletek felállításába sokszor vegyültek polemikai jelentőségű nézetek is, különösen a reformá­czió korában. Sőt az apostoli successióról szóló tan ma is Achilles-sarka nemcsak a római, hanem az anglikán egyháznak is. Másrészt a presbiteri egyházak meg min­den időben az ő rendszerüket tüntették fel úgy, mint apostoli institucziót. Ue nem előzetesen megalkotott nézetek, dogmák adják kezünkbe a nehézségekből kivezető fonalat, hanem a fejlődés történetének áttekintése. De még itt is figye­lembe kell vennünk azt, hogy a primitív állapotból való 89*

Next

/
Oldalképek
Tartalom