Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-30 / 44. szám

evangelikus testvéreink, lelkészek úgy, mint világiak, miért nem látogatják kissé kielégítőbb számban eme testvéries összejöveteleinket, azt valóban nem értem, s mint már más alkalommal, most sem hagyhatom megjegyzés nélkül. Bocsánat, hogy ilyen morózus hangon kezdem mondandóimat. ígérem, hogy a következőkben csak derűs perczeket igyekszem szerezni e Lap t. olvasóinak s ígérem azt is (mert hát a szerkesztő barátom is rám parancsolt), hogy ezúttal nem leszek hosszasan unalmokra e naplójegyzeteimmel. . . . Derült, majdnem hagyományosnak mondható szép időben indultunk ki a főváros központi pályaházából szeptember 14-én reggel, kevéssel hét óra után, a dél felé induló személyvonattal. Velünk jöttek vezéreink : Hegedűs Sándor elnök, Antal Gábor ós Zsilinszky Mihály alelnökök, Szöts Farkas titkár. A tagtársak — a vándorapostolok — sorában sok régi ismerősre találunk. „Tudtam bizonyosan, hogy eljösz!" így köszöntjük egymást. vagy pedig: „szép, hogy eljöttél te is!"... onnan a messzi földről, a Kárpátok tövéből vagy a távoli Erdélyből. . . . Kunszentmiklóson a „mi püspökünk", már t. i. a dunamellékiek új püspöke, Baksay Sándor is csatlakozott hozzánk . . . Odább, Kis-Körösnél önkénytelenül a szabadság és szerelem lánglelkű költőjére gondolunk, ki ,.itt született ép ezen a tájon, az alföldi szép nagy rónaságon", s itt a Kiskunságnak általa megénekelt vidékén dallá örök szépségű dalai egyrészét . . . Halason egy egész kis csapat száll fel hozzánk a vonatra: az Irodalmi Társaság halasi körének tagjai, férfiak és nők vegyesen. A szabadkai állomásnál, hová épen ebéd-időben érkezünk, számunk már valóságos légióra növekedik az Alföldről, Szeged felől jött társakkal. A tágas perronon alig találunk egy kis helyet, no meg valami enni- és innivalót (bár érkezésünk előre jelezve volt). A viszontlátás, a kölcsönös üdvözlés örömzaját túlharsogja az ebédre éhes utasok összevissza-kiáltozása. Aztán majdnem egy órai időzés után tovább visz bennünket ismét a gőzparipa, alig bírva maga után vonszolni a zsúfolásig megtelt kocsikat. Pedig még a feketehegyi, verbászi, ókéri állomásokon is sokan szállanak fel, tisztes jómódú polgárok, többnyire családostul; úgy hogy mire Újvidékhez közel érünk, örömmel jelenthetem a főhadiszálláson, Társaságunk elnökségének, hogy ha a főtisztelendő, méltóságos és kegyelmes urak közül kevesen szerencséltetik is idei gyűlésünket, annál tömegesebben jöttek el a tisztelendő és nagytiszteletű urak, sőt, a mi kedvesen meglepő, a „szép nem" is oly szép számmal tarkítja sorainkat, hogy bevonulásunk ezúttal is ép oly impozáns lesz, mint más években. És úgy is volt. Mire vonatunk, jó félórai késéssel, délután fólöt táján Újvidékre megérkezik, számunk közel kétszáz főre szaporodott. Nagy sokaság éljenzése s a város polgármesterének, Szalay Lajos kir. tanácsosnak és hitsorsosunknak üdvözlő szavai fogadnak bennünket. Világi elnökünk nagyhatású válasza után a ránk várakozó kocsikra ülünk s magunk is elcsodálkozunk a fogatok végtelen sorát szemlélve s hallva a meg-megújuló éljenzést a lakosság s a sort álló iskolás fiúk, leányok ajkairól; de a mi legjobban leköti figyelmünket : csaknem mindenik házon nemzeti színű lobogó leng ebben a nagy rácz városban; holott most egy éve a nagy magyar alföldi város (Nagyvárad) falai között alig lehetett itt-ott egy-két zászlóra akadni . . . Kellemes benyomást tesz ránk maga a város is, szépen rendezett, végig aszfaltos utczáival, villamos világításával, a főtéren a nagyvárosias jellegű székházzal, emeletes szállókkal ós más középületekkel s főleg a római katholikus székesegyházzal. Újvidéknek, jóllehet Bács vármegye székhelye nem ez, hanem Zombor, annyi mindenféle hivatala, törvényszéke, járásbírósága s oly sok kulturális intézménye van, mint akármelyik vármegyei központnak, holott lakóinak száma csak mintegy 25—26.000-re tehető. De a polgárság jelentékeny kereskedést űz, s mint közvetlen a Duna mellett s a délvidék egyik végső pontján fekvő városnak, nevezetes jövője van. Kár, hogy a magyarság számát (8000) a szerbeké (10-000) még mindig felülmúlja; de örömmel hallom, hogy újabb időben a magyar elem hovatovább több tért foglal el, sőt a közélet terén már is dominál. Lakossága egyébként is nagyon vegyes, t. i. hétnyelvű és hétvallású; vannak köztük tótok is, felül az ezeren, németek is, felül a hatezeren. A felekezetek között legjelentékenyebb a római katholikusok felekezete 14000 lélekkel, majd a görög keleti egyház 12.000 hívővel. Ezekhez képest a két protestáns egyház tagjai csekély számmal vannak; az evangélikusok nem egészen 1500-an, a reformátusok azonban (a tavalyi névtár szerint) mintegy 2500-an. De már maga az, hogy e két egyház az Irodalmi Társaságot kebelébe fogadhatá s oly páratlan odaadással és nagy ügyességgel készített elő mindent a vándorgyűlés sikere érdekében, biztos tanújele e két protestáns egyház erős életképességének s záloga a további rohamos fejlődésnek. Alig verhettük le az út porát, sietnünk kellett a városi székházban tartott közgyűlésre. A szép nagy termet egészen betöltötték a társaság tagjai s más érdeklődők. Antal Gábor püspök, Társaságunk egyik alelnöke, nyitotta meg a gyűlést azzal a nagy tetszéssel fogadott érdekes beszéddel, melyet e Lap olvasói is olvashattak s melyben átlátszó világossággal és részletesen tüntette fel az Irodalmi Társaság feladatait, s hogy mi czélból vándorol évről-évre egyik helyről a másikra. Jól estek lelkünknek azok a szép szavak is, melyekkel Béter Pál főispán az újvidéki ref. egyház, Ringhoff'er Lajos törvényszéki elnök pedig az ág. hitv. egyház nevében köszöntötték Társaságunkat. Zsilinszky Mihály, másik alelnökünk, mondott értük köszönetet, a tőle megszokott kedves ékesszólással. Sajnálattal hallottuk aztán, hogy sokan kimentették elmaradásukat, s hogy lelkészi elnökünk, Gyurátz Ferencz püspök úr ezúttal sem jelenhetett meg köztünk, sőt a miskolczi gyűlésen már megkisérlett lemondását most ismét megújította, Ezt bizonyára sajnálattal hallja mindenki; sajnálattal fogadta el a lemondást közgyűlésünk is. Csak az a vigasztaló, hogy nyomába olyan kipróbált jeles vezér lép, mint Zelenka Pál püspöp, kit egyhangúlag választottunk meg társul a másik lelkes világi elnök mellé. Nagy figyelemmel hallgattuk aztán Jausz Vilmos soproni ev. theologiai tanár érdekes felolvasását „A szentírás és az újabb ásatásokról". Úgy ezt, mint Szöts Farkas titkárunknak erre következett jelentését kiki elolvashatja a Protestáns Szemle októberi füzetében. Ezekről hát nem szólók, valamint a titkári jelentést követett igen élénk vitáról sem. Csak annyit, hogy ilyen erős hangon folyt diskusszió ritkaság számba megy vándorgyűléseinken. Adja Isten, hogy kivánt eredménye legyen. Annyi bizonyos — ezt már magam is többször szóvá tettem, —- hogy a mily nagy köszönettel tartozunk Hegedűs Sándor áldozatkész elnökünknek, hogy aKoszorúfüzetek szerzői díját évről-évre (az idén is 974 koronával) a saját zsebéből fedezi: ép oly lehangoló és megfoghatatlan, hogy e jeles tollal, érdekesen és többnyire