Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-16 / 42. szám

érteni azokat a csuda metrikai formákat is, melyeket Kálmán Farkas a Magyar Szó 1903- évi 30-dik számában közzé tett, s a melyek nem csupán az én kritikámat hívták ki, de kihívták' Farkas Ödönnek, a kolozsvári zenekonzervatórium tudós igazgatójának a kritikáját is. A szóban forgó mondat így hangzik: „Arany az ütemalakzatokat, melynek összetételei a verssort adják, nagy bölcseséggel és kiváló érzékkel a dallamból vonja le, tekintet nélkül a szövegre, minélfogva ha a költő versét ezen ütemalakzatok szerint írja, az a dallammal ellentétbe soha nem kerül." A ki ezt a mondatot megfogalmazta, az az Arany János eljárásának okát félreértette ; mert ha az ebben foglalt állítás igaz volna, akkor a világon sem volna tökéletesebb mű, mint épen a próba énekeskönyv. Ugyanis azt teljesen e reczipe szerint készítették, a mennyiben felállították előre a dallam-alakzatokat, s azok szerint idomíttatták a verseket, a melyeknek épen ezért, a fentebbiek szerint, soha a dallammal ellentétbe kerülniük nem volna szabad. Úgyde, sokszor nagyon is ellentétbe kerülnek; mert a dallamozó bizottság azt hitte, hogy előtte ugyanaz a feladat áll, a mi Arany János előtt állott, mikor a magyar verselés szabályait kereste. Az énekeskönyv ritmizálásának minden hibája erre a tévedésre vihető vissza, s valóban nehéz eltitkolnom örömömet a felett, hogy a dallamozó bizottságnak ez a nyilatkozata megjelent, mert most már egész határozottsággal állíthatom azt, a mit bírálatomban csak bizonyos aggodalommal tehettem, hogy t. i. a próba-énekeskönyv szerkesztésénél már maga az alapelv hibás, mely szerint az készült. Ugyanis nem lett volna szabad úgy járni el, hogy „a priori" dallammintákat állítsanak fel, a melyekhez aztán hozzá szabták a szöveget, hanem dallamot és szöveget együtt kellett volna nézni, mert a kettő jelent egyet; ha így jártak volna el, akkor is volna nehézség, de olyan lehetetlenségek semmi esetre sem volnának, mint a minő például csak a LXXXIV. zsoltár kezdete is,—hogy ások százból egyet idézzek ! — a melynél a ritmikai beosztás sem a dallamnak, sem a szövegnek meg nem felel. Eddig az ilyen példák előtt tehetetlenül álltam; most látom a dolog nyitját: a bizottság azt hitte, hogy rá az Arany János szerepe vár. Pedig épen ellenkezőleg ! Arany ugyanis el akarja vonni a magyar verselés szabályait. Erre nézve „nagy bölcseséggel és kiváló érzékkel" segítségül veszi a népdallokat. Arany zeneértő, helyesebben zeneérző volt, a ki mindjárt észreveszi, hogy a dallamalakzatok állandóbb, tartósabb természetűek, mint a versalakzatok. Más szóval azt veszi észre, hogy mikor a népdal szövege összekerül a dallammal, a dallam az, a mely nem módosul, hanem az töri, rontja a szöveg ritmusát. Erről a primitív dologról bárki is meggyőződhetik. Épen azért helyesen járt el Arany, mikor az állandó alakzatokat keresvén és kutatván, figyelmét főleg a dallamra, mint állandóra irányítja. Sőt még akkor is helyesen járt el, ha egy-egy olyan népdalra találván, melyben dallam és szöveg ritmusa nem egyeznek, ilyenkor a szövegre nem tekintett; ismét azért, mert az állandóbb formákat a dallamban látta. A dallamozó bizottság azonban Aranynak ezt az egyszerű ós világos eljárását teljesen félremagyarázta. Először is nem vette tekintetbe, hogy ő, énekeskönyvet készítvén, nem mint tudós, hanem inkább mint költő áll szembe a ritmikai alakzatokkal. Elfelejtette, hogy neki olyan a szerepe, mint a zeneköltőé, a ki nem elvonni akarja a szabályokat, hanem tökéletes műveket akar alkotni. A dallamozó bizottságnak tehát lehetett volna ugyan az Arany János segítségével dolgozni, de azt semmi esetre sem tehette, hogy az Arany alapján készített mintákra ráhúzza a franczia zsoltárokat s ezekre újra ráhúzza a szöveget. Ugyanis Arany észrevette, hogy a dallam alakzatok mily erősek; sőt azt is észrevette, hogy vannak népdalok, a hol a szöveg ritmusa összetörik a dallam ritmusa alatt. Ezekről azonban jól tudta Arany, hogy eredetileg az Isten nem egymásnak teremtette őket, s azért nem egyeznek. De a mi a legfőbb, ezeket Arany soha sem állította oda követendő mintának. A bizottság azonban épen ezek alapján vette magának azt az önkéntes szabadságot a ritmikai alakzatok felállításánál, mely méltán ejti bámulatba az embert, a Gyűjtemény tájékoztatójában is, de Kálmán Farkas idézett közleményében is. Nem tudom, vájjon ennyi elég-e a szóban forgó dolog megértésére; de ha nem volna is elég, nyugodtan rátérek az utolsó pontra, mivel a tévedések természetének a magyarázása úgy sem érinti maguknak a tévedéseknek a lényegét s nem teszi azokat sem jobbá, L

sem roszabbá. 7. Ez a pont a legterjedelmesebb, pedig az ebben foglaltak a leglényegtelenebbek az énekeskönyv megítélésénél. Ebben ugyanis felesleges bő példákkal azt mutogatja meg a „dallamozó bizottság", hogy én túlságos követeléssel voltam iránta, mikor azt kívántam, hogy a vers és dallamütemek mindenütt egyezzenek. Azt azonban megengedi, hogy „minél teljesebb összhang van a kettőnek ritmusa között, annál hamarabb és biztosabban remélhető a szép és lendületes éneklés meghonosodása templomainkban". E tekintetben tehát közöttünk kevés az eltérés; épen azért csudálatosnak és feleslegesnek tartom azt a sok példát, mellyel e tizedrendű dolgot hosszan bizonyítgatja a bizottság. Annyi nagyobb és lényegesebb hiánya van a próba-énekeskönyvnek, hogy valóban kevés áldozattal belemehetek abba az engedménybe, hogy minden sorban csupán egy helyen, a főmetsző ponton találjon össze a kettő. De még így is marad javítani való, mert én bírálatomban csupán azokat vettem fel, melyekben legkevesebb 4—5 hiba volt, s akadt köztük olyan is, a melyben egyetlen ponton sem volt meg az egyezés. Ezeknek a kijavítása azonban épen nem nagy dolog, épen ezért nem is vesztegetek több szót rá; inkább néhány szóban összefoglalom az eddigieket. Azt látjuk tehát, hogy a dallamozó bizottság lényeges dolgokra vonatkozó felfogása, véleménye, alapelve, most a válasz után is ép oly problematikus, erőszakos és lehetetlen, mint volt a válasz előtt. Ebben tehát minden maradt a régiben. Lehetetlen azonban észre nem venni, hogy a bizottság a maga igazságait e válaszában sokkal szelídebb formában hirdeti, mint akár a Gyűjtemény tájékoztatójában, akár különösen a Magyar Szó hasábjain tette. Ez az, a mi egy jobb jövő reményével méltán biztat.* Seprődi János. * Szerző ezt a választ a Protestáns Szemlébe szánta, mert a dallamozó bizottság nyilatkozata is ott jelent meg. I)e mivel nagy súlyt vetett arra, hogy dolgozata a zsinat megnyitása etőtt jelenjék meg, addig pedig Prot. Szemle nem lesz, mert az októberi füzet kizárólag a nagygyűlés Emlékkönyvéből és a Társaság Évkönyvéből áll: a szerző beleegyezésével Lapunkban bocsátottuk közre ezt a közérdekű választ. Szerk.