Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-16 / 42. szám

becstelenség hírében állotok. Álljatok munkába, csatlakozzatok azokhoz a kicsiny csapatokhoz, melyek imitt-amott már föltűnnek, hogy ilyen értelemben, ilyen szellemben munkálkodjanak, de a kik még- nagyon kevesen vannak a bűn árjával szemben! Álljatok ti is azokhoz ! Még" egyszer mondom : imádkozzunk és dolgozzunk! * Vargha Gyuláné. A spanyol inkviziezió új világításban. Ballagi Aladár egyetemi tanár f. hó 10-én tartotta rendes tagsági székfoglalóját a M. Tud. Akadémiában. A spanyol inkvizicziőről értekezett. Előrebocsátotta, hogy az intézményt a kor tükrében és azon gondolatkörben mutatja be, melyben az született és megérlelődött: mert így kivánja a történelmi tárgyilagosság. Abból indult ki,- hogy a renaissance idején minden monotheista deduktív vallásrendszer elismerte és gyakorolta a lelkiismereti kényszert, mely ép oly axióma akkor, mint ma a lelkiismereti szabadság. Ugyanekkor az elvi lágiasodott pápaság kezében hovatovább lehetetlenné válik a középkort jellemző theokráczia, s a pápa helyét az ekkor kialakult nemzeti államokban a világi fejedelem foglalja el, a mi csak erélyes fejedelmek által volt lehetséges, kik a cujus regio ejus religio alapjára állva, államaikban a lelkiismeret fölötti uralmat is többé-kevésbbé magukhoz igyekeztek ragadni. A legelső az európai fejedelmek közt, ki ily úton az államegyház megalkotását keresztülvitte, Katholikus Ferdinánd volt, kinél a pápaságtól függetlenebb fejedelme Spanyolországnak sohasem volt. Két nagy tény bizonyítja e tételt. Az egyik a concordátum, mely a pápának átengedett anyagi előnyök fejében biztosította Ferdinánd számára a nemzeti papság kinevezési jogát, már 1482-ben, a mit Francziaország hatalmas királyai is csak 1516-ban tudtak elérni. Ezzel a papság, összes vágyaival és törekvéseivel a királyi hatalom körébe utaltatott. A másik az inkviziezió, mely a pápaságtól való normális függés mellett, a királyi abszolutizmus megalapítására szükséges minden eszközt kiszolgáltatott a királynak. Már maga IV. Sixtus tisztán látta, hogy ez nem oly egyházi inkviziezió, minő eddig is nagy számmal állott fenn; tisztán látta, hogy ez a nemzeties ült, névszerint spanyol inkviziezió inkább a politikai korlát* Erre a szomorúan érdekes és minden ízében igaz czikkre külön is felhívjuk a figyelmet. Az egyháznak egyik nagy szoeziális feladatáról van itt szó. Szervezkedésről, harezba indulásról egy irtóztatóan elharapózott bűn ellen. Küzdelem ez az erkölcsi tisztaság érdekében, melynek előmozdítása az egyházaknak elsőrendű hivatása. Egyházi elöljárók, őrállók! Ne nézzétek tétlenül fajunk pusztulását, egyházunk erkölcsi sorvadását]! Siessetek szervezni, a míg nem késő, a védő és mentő munkát! Szerk. lanságot, semmint az egyházi purizmus érdekeit szolgálja, s igazi jellegét fölismerve, úgy ő, mint utódai állandóan feszült, gyakran ellenséges viszonyban vannak az intézménnyel. De sem ő, sem utódai nem szüntethették meg, még terjeszkedésében sem akadályozhatták, épen azért, mert nem tőlük függött s nem rendelkezhettek vele. E szerint még ha igaza is volna Pastor insbrucki és Hinschius berlini egyetemi tanárnak, mely szerint a spanyol inkviziezió jogilag egyházi intézmény volt, ez csak formalisztikus megítélés, mert e gyakorlati intézmény kezelésében a spanyol királyok jóformán minden pápai befolyást elhárítottak maguktól, s tényleg egészen az ő érdekeiket szolgálta. Tervezője Katholikus Ferdinánd volt, kit a maga kora csak csodált s magasztalt oly tetteiért, melyek miatt az utókor szemében nem érvényesülhetett. Kétségtelen, hogy rendőrállammá tette ugyan az inkviziezió segélyével Spanyolországot, de az is kétségtelen, hogy hosszú időre megállapította Spanyolországnak világhatalmi elsőségét. A birodalom hanyatlását nem az inkviziezió idézte elő, hanem a történelem tanúsága szerint, a már Európa-szerte érvényesült egyéni szabadság, mely felszabadítván az egyént a gyámság alól, ezzel meggyöngíté a hagyományos monarchiát és az egyházat, — melyek egykor világhatalommá tették a nemzetet. Európában két állam ment tönkre az egyéni szabadság behozatalával : az egyik Lengyelország, a másik Spanyolország. Ezek közt is különösen Spanyolország az, mely soha nem tudott élni és boldogulni másban, mint az abszolút légkörben. Ballagi értekezése legközelebb kivonatban megjelenik az Akadémiai Értesítőben, azután pedig a M. Tud. Akadémia külön kiadásában. A próba-énekeskönyv dallamai. 4. E pont alatt a felütésekről van szó. A bizottság ismétli azt, a mit én birálatomban kellőleg kiemeltem, hogy t. i. a felütés nincs meg sem a magyar zenében, sem a magyar versben. Ezt tehát én is, a bizottság is egyformán tudjuk. Ezentúl azonban eltér a tudományunk. Mert én birálatomban arra a tényre nehezkedtem, hogy a franczia Goudimel zsoltárai nem magyar zeneszerzőtől születvén, azokra a magyar zene törvényeit nem lehet mindig ráerőszakolni, s ha például Goudimel a LXXXIV. zsoltár dallamát felütéssel szerkesztette meg, hiába toljuk el önkényesen az ütemvonalat, azaz hiába nem jelezzük a felütést, ott van az, s egy perczenttel sem lesz magyarabb, mint előbb; de roszabb lesz, mert a dallam természetén erőszak történt. Erre nézve azt a valóban naiv ellenvetést teszi a dallamozó bizottság, hogy „ütemvonalak eltolásáról szó már csak azért sem lehet, mert régi hangjegyű énekeskönyveinkben ütemvonalak nincsenek". És az a sejtése, |mintha én a ma használt énekeskönyveket venném e tekintetben alapul; sőt itt épen jónak látja engem elfogultsággal, az erdélyi