Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-02 / 40. szám
viselőkké Görömbei Péter esperest és Gencsy Albert gondnokot, póttaggá pedig Nagymáté Albertet és dr. Mezőssy Bélát választották meg. Tárgyalták a f.-borsodi indítványt is; de nem fogadták el, hanem a hevesnagykunsági egyházmegye indítványához csatlakoztak. — A nagykárolyi ref. egyházmegye szept, 12-én tartotta meg közgyűlését. Zsinati képviselőkké Segesvárig József esperest és Domahidy Elemér gondnokot, póttagokká Berey Józsefet és Kacsó Károly választattak meg. A f. borsodi indítvánnyal szemben a heves-nagykunsági egyházmegye javaslatát fogadták el. Megalakították az egyházmegyei egyetemi bizottságot is; a szatmári tanítóképző javára pedig lélekszám szerint 2 fillér segélyt ajánlottak fel. Templomavatások. A tasnád-szarvacli (Szilágy-Szolnok) ref. gyülekezet szept. 11-én avatta fel újra renovált templomát. A felavató istentisztelet egyes aktusaiban Viski Pál esperes, továbbá Nagy Lajos, Kovács Zsigmond, Tóth Lajos, Ignácz Márton, Tamás László szomszédos és Bartha Miklós helybeli lelkészek működtek közre. — A ruszkini evang. egyház f. hó 9-én fogja felavatni új templomát. A felavatást Zelenka Pál püspök fogja végezni. A solti egyházmegye ez évi jegyzökönyvében érdekes dolgok olvashatók. Először is dr. Hajós József egyházmegyei gondnok lendületes beszéde, melyben a püspökké választott Baksay Sándor esperességről való lemondását jelenti be. Azután itt olvasható Baksay Sándor volt esperesnek gyönyörű búcsúbeszéde. Majd Balla Árpád dunapataji lelkésznek az egyházmegye nevében Baksay Sándorhoz intézett szép búcsúbeszéde Továbbá az uj esperesnek, Baky István érsek-csanádi lelkésznek emelkedett szellemű székfoglaló - beszéde. A jegyzőkönyv további pontjaiban a következő választások hivatalos megerősítése olvasható. Zsinati rendes képviselők lelkészi részről Baky István, világi részről dr. Hajós Józset; a zsinati póttagságra lelkészi részről Ádám József és Tóth Gábor, világi részről dr. Kálosi József és dr. Nagy Dezső között szűkebbkörii szavazás rendeltetett el. Lelkészi főjegyzővé Tóth Pál ráczkevei lelkész, világi főjegyzővé Baky Kálmán; lelkészi aljegyzővé Gerenday Endre áporkai lelkész, világi aljegyzővé Martinovics László választatott. Az egyházmegye uj tisztviselőit szívélyesen üdvözöljük. Templomavatás Brekinszkán. A horvát-szlavonországi magyar református misszió e fontos pontján szeptember 18-dikán avatta föl Antal Gábor dunántúli püspök az újonnan épített csinos templomot. Az ünnepélyről Földváry Jenő, daruvári lelkész, munkatársunk által beküldött eredeti tudósításból kiemeljük a következő mozzanatokat. A Pozsegamegyében fekvő Brekinszkán mintegy 30 éve települt meg és szervezkedett gyülekezetté a magyar reformátusság. Az elődök által emelt szerény kis imaház és paplak roskadozni kezdett; ezek helyére épült a hívek buzgóságából s a misszióügyet támogató magyar egyesület támogatásával a most fölavatott ékes templom. Az avatást végző püspök előző nap meglátogatta a daruvári missziói egyházat is, melynek híveit kitartásra, a nála tisztelgő horvát hatóságokat testvériessógre buzdította. Az új harangok ünnepélyes zúgása s az üdvözlő sokaság sorfala között Brekinszkára bevonuló püspököt Klippel Lajos brekinszkai lelkész üdvözölte. 18-án reggel ment végbe a templomavatás. Antal G. püspök maga tartotta az ünnepi szónoklatot (I. Krón. 29: 16—18. v.), Biró László pizaniczai lelkész egy házaspárt esketett, Szerényi János antunováczi ev. lelkész keresztelt, Földváry Jenő daruvári lelkész, a horvátok kívánatára horvátul bibliát magyarázott, Klippel Lajos helybeli lelkész úrvacsorai beszédet mondott és Földváry segítségével kiosztotta az úrvacsorát. Az ünnepélyt követő társasebéden lelkes fölköszöntők hangzottak a királyra, a püspökre, a horvát-magyar testvériségre, a minek előmozdítására a dunántúli püspöknek az idén már másodízben való személyes megjelenése a horvát hatóságokkal való tapintatos., szívélyes érintkezése sokat tesz. Erősiti híveinket hitükben és fajszeretetükben, a horvát nép és hatóság előtt pedig megjelenésével, pásztori működésével kifejezésre juttatja, hogy a Dráván túlra szakadt véreire, hitfeleire számot tart a magyar reformátusság. ISKOLA. Új főgimnáziumi épületek. A budapesti evang. egyház új főgimnáziumi épülete, mely a modern iskolák minden kellékével rendelkezik, elkészült a városligeti fasorban és a mult héten nyilt meg a tanulók számára. — Készen van a rimaszombati egyesült prot. főgimnázium új, díszes épülete is és f. hó 11-én fog felavattatni. Lelkószkópesítö vizsgálat. A budapesti reform, theol. akadémián szeptember 27. és 28. napjain megtartott lelkészképesítő vizsgálatokra 5 első és 7 második vizsgás kandidátus állott elő. Az első vizsgálatot tettek közül jeles lett 3, elégséges 1, egy pedig három hónapra visszavettetett. A második vizsgázók közt jeles lett 4, jó 2, elégséges 1. A budapesti theologiai akadémia igazgató-választmánya szept. 29-én Baksay Sándor püspök és Darányi Ignácz főgondnok elnöklete alatt tartott ülésében a gyakorlati theologiai tanszékre beérkezett pályázatok ügyében elhatározta, hogy mivel a konventi szabályzat által követelt rendes tanári teljes minősítvénnyel egyik pályázó sem bír, de arra, hogy a theol. m. tanári vizsgát letehesse, négynél megvannak az előfeltételek: az egyházkerületi gyűlésnek azt javasolja, hogy a Kovács A. tanszékét egyelőre helyettes tanárral töltse be, úgy azonban, hogy a megválasztott helyettes tanár, a mint a teljes képesítést megszerzi, újabb választás nélkül rendes tanári jelleget és fizetést nyerjen. Az öt pályázó közül Bilkei Pap István ujsoóvéi, Lukácsy Imre diósviszlói és Sörös Béla budapesti gyűjtőfogházi lelkészeket ajánlja, sorrendi megkülönböztetés nélkül. A rimaszombati egyesült prot. főgimnázium, az egyesülés félszázados évfordulója és az új iskolaépület felavatása alkalmából, f. évi október 11-én jubiláris és felavató ünnepélyt rendez. Az új épületet Kun Bertalan