Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-24 / 4. szám

tanában különösen kiemelendő a magyar közjog alaptételeinek következetes keresztülvitele. így határozottan kidomborítja, hogy minden jognak és jogalkotásnak forrása a nemzet, s ezen az alapon fejti ki az egyes magánjogi források kötelező erejét. Az alanyi jogról szóló második czímben rendkívül világos a jogszerzés és jogszünés tana. Minden alanyi jog azon az alapon támad, változik és szűnik meg, hogy a jogalany ós jogtárgy közt valamely jogi tény kapcsolatot létesít, vagy a fennálló kapcsolatot módosítja, illetve megszünteti. Ez az alaptétel. Ennek szigorú figyelembevétele mellett az alanyi jogok általános tantételei meglepően tiszták és világosak, s az oly nehéz és olyan sok vitát eredményező kérdések is, mint a jogczím, a jogczímes és jogczím nélküli ügyletek szépen megfejthetők. Nagy erőssége egyébként is a műnek az alaptételek praecis fogalmazása, a kristálytiszta fogalmi meghatározások, az anyag ügyes és átlátszó csoportosítása s a magyaros gördülékeny, szinte szépprózai stilus. A második könyv, vagyis a különös rész, öt főrészre oszlik. E tekintetben a magánjogi kódex tervezetét követi a mű, a mi — egyebek közt — azzal az előnnyel is jár, hogy a szerzői jogok nem a dologjogba kerülnek, a hova sehogysem valók, hanem az első főrészbe: a személyjogba. Ez a rész a legrövidebb, a minek az az oka, hogy a személyiségi jogok, mint a külföldi irodalmak és törvényhozások terén is, még mindig küzdenek jogunkban az elismerésért, s a magánjogi kódex hatálybaléptéig, a mely ezen a téren minden külföldi törvényt túlszárnyal, nagyon tökéletlen nálunk a személyjog tana, mert a személyiségi jogokat csak annyiban védi a mai jog, a mennyiben megsértésük vagyoni kárral járt. A második főrész a családjogot tartalmazza. Ennek liázasságjogi nagyobb fele, jóllehet csak 150 oldalra terjed, az 1894: XXXI. törvényczikknek egyik legjobb rendszeres kommentárja; házassági vagyonjogunkat pedig, a mely régi jogunkba nyúlik vissza, rendkívüli tömörséggel foglalja össze. Szerzőnk különben is legtöbbet írt eddigelé a házasságjog köréből s előbbi művei közkézen forognak. Csak egy tételt emelünk ki, a mi valóban figyelmet érdemel. A közszerzeménynek sokat vitatott jogi jellegét illetőleg találóan utal a szokásjogra, a mely szerint a hátramaradt házasfél ipso jure szerzi meg a közszerzemény felét, tehát minden birói beavatkozás nélkül lesz annak valóságos tulajdonosa, a miből tényleg csak azt lehet a magyar közszerzeményi jog alapjellege szempontjából levonni, hogy a tulajdoni elmélet él nálunk s nem kötelmi követelés a közszerzeményi igény, mint több tekintélyes író tanítja. A családjog többi része (szülők és gyermekek közti jogviszony, gyámság, gondnokság) tekintetében az 1877: XX. t.-cz. szolgált alapul. De itt is eredeti és eddig sehol nem talált felfogás domborodik ki, különösen a szülői hatalom megszerkesztésében, a mely intézmény tényleg él nálunk, de a törvény nem szól róla külön és íróink sem fektettek rá súlyt. A harmadik főrész (dologjog) terén első sorban az újabb dologjog kialakulásáról szóló szakaszt kell kiemelnünk, a mely pár vonással világosan elénk rajzolja azt a nagy változást, a melyen az ősiség eltörlésével átment a régi magánjognak ez a legfontosabb és legjobban kiképezett része. A birtoklás és birlalás tanában Ihering híve a szerző, s az ő theoriájának következetes alkalmazása mellett kimutatja azt a kardinális eltérést, a mely a magyar magánjog terén e két intézmény között fennáll. Világos lesz az ő okfejtése után előttünk, hogy a mágánjogi kódexből sem szabad a birlalás intézményét kiküszöbölni és végzetes hiba lenne, a német polgári törvénykönyv nyomán, behozni helyette a ködös, homályos közvetett birtokot, a mivel a német judikatura és irodalom is eleget bajlódik; de természetesen hasztalanul, mert az ilyen — fából csinált vaskarikaszerű intézmények a gyakorlati életben soh'sem válhatnak be. A dologjogi alapintézmények (tulajdonjog, zálogjog, szolgalom és lelki teherjog) tárgyalása különösen kitűnik azért, mert az optkvtől megtisztítja és függetleníti azokat a részeket, a melyeknél még csak nem is alkalmazható s annál kevésbbé irányadó vagy kötelező optkv. A negyedik főrész, vagyis a kötelmi jog teszi leginkább próbára nálunk a magánjogi írót. Ez a rész minden jogrendszerben problematikus ugyan, mert a tételes jog itt dispositiv jellegű csupán; de a hol van kódex, mégis csak könnyű előadni az élő jogot. A magyar magánjogban, azt mondhatni, üres a kötelmi jog; néhány törvényen kivül, pl. a kamatokról szóiokon kivül alig van más forrás, mint a kereskedelmi törvény, a judikatura és az ilyen jogrendszerek, köztünk a nálunk oly szívesen követett optkv. De a birói gyakorlaton nehéz eligazodni, mert ha valahol, hát itt hézagos ós ellentétes a kereskedelmi törvény és az idegen kódexek pedig csak cum grano salis vehetők figyelembe. Nagy érdeme a szerzőnek, hogy mégis versenyezhet ez a rész is a többivel, mi csak úgy történhetett, hogy a birói gyakorlatot, a szokásjogot vette első sorban alapul s annak minden tételét felhasználta; továbbá a fogalmi meghatározásoknál és az egyes kötelmek általános vonatkozású tételeinek kifejtésénél követte a Tervezet tisztult alapelveit. — Külön ki kell azonban emelni a jogellenes magatartásból származó kötelmekről mondottakat; itt a reformszellem igazi hívének vallja magát a szerző és követi a tárgyi felelősség elismerését. Végül az öröklési jog tárgyalása, azon kivül, hogy szintén a kérdések mélyére hat, az által tűnik ki, hogy jogunk eme fontos részének eredeti sajátságait ép oly jellegzetesen feltünteti, mint a családjognál, kivált pedig a házassági vagyonjognál. Ilyen rendszeres feldolgozás mellett látni lehet, hogy a Tervezet helyes nyomon jár, mikor örökjogunk mai elveihez nagyjában ragaszkodik. Csak pár akkordot akartunk általános jellemzésül megütni. Azt hisszük, ennyi is elég, hogy a munkáról és annak kiváló tulajdonságairól képet alkothasson az olvasó. A részletek dogmatikus fejtegetése nem kritikába való; ezeket csak akkor lehet méltatni és jelentőségüket felfogni, ha a magyar magánjogba egészen bele akar mélyedni valaki, vagy ha gyakorlati jogász konkrét esetben útmutatásért a könyvhöz fordul. Nekünk az az impressziónk erről a műről, hogy irodalmunkban a kodifikáczió mesgyéjén azt a szerepet fogja betölteni, mint Frank Ignácz: Közigazgatási törvénye. Ez a kiváló munka magában foglalja az 1848-ik év előtti magánjogot; Raffay műve pedig a mai magánjogot adja abban az állapotában, a mint közvetlenül a magánjogi kódex megalkotása előtt kifejlődött. Protestáns jogtanár.