Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-04 / 36. szám

figyelni kell. Ez az oldal szintén csak felét foglalja el az isteni tiszteletnek. Szebben, arányosabban nem is lehetne megosztani a lelkész és hívek munkakörét. Az isteni tisztelet központját képezi a prófétai cselekmény, az igehirdetés, a mit a nép hallgat; két oldalon áll a két papi cselekmény, a két ima, melyet a nép mond. Az elsőben kéri Isten szent Lelkét, hogy értelmét tegye alkalmatossá az Ige felfogására; a másodikban hálát ad az Ige áldásáért s kéri a további kegyelmet. A két ima mellett arányosan megosztva az előfohászt és áldást halljuk, az első papi, a második prófétai cselekmény. Az egészet pedig — mint a gyémántot az aranykeret — körülövezi a gyülekezet éneke. Ennél eszthetikailag arányosabb, szebb, lélektanilag kifejezőbb és tökéletesebb alakját a „lélekben és igazságban" való Isten imádatnak nem ismerünk s nem tudunk teremteni. A karéneklés behozatala már inkább szórakoztatás czéljából történik. Igaz, hogy a szép ének meghatja a lelket, de ha a gyülekezet nem vehet részt, hatása múló s bármikor helyettesítheti a színház kórusa. Nekünk az érzelmek megindítására nem az érzékszervek közvetítése útján kell törekednünk, hanem az Ige életadó magvának a lélekbe ültetése által. Az Igének nincs szüksége külső izgatásokra, mert az erőt nem kívülről nyeri, hanem önmagában hordja. Föladatunk csak az, hogy eljuttassuk mindenüvé. Az orgona, mint az ének halk kísérete megszenvedhető, de semmiképen, mint irányító hangszer, mert ez esetben a buzgalom szárnyalását zavarja. Hasonló eredményt szülnek a kötött imaformulák, az Úri imádságon kívül. A lelkészt imája megválasztásában gátolni nem lehet, mert ő nemcsak a gyülekezet képviselője, hanem annak egyik tagja, kit több talentumánál s többre bízattatásánál fogva a hívő gyülekezet szabadnak óhajt látni, s azt kívánja tőle, hogy hitének erejével ragadja ki Őt is a világ fülledt gondköréből Ezt pedig kötött imaformulával soha meg nem teheti. A hívő lelkésznek ismernie kell az igazságot és ez igazság őt szabaddá tette. El ne vegyük szabadságát. Vannak többen, kik azt állítják, hogy külföldön jól bevált a liturgia egységesítése. Mi ezt nem látjuk Nagybrittániában a „High church"-én, „Established church"-én kívül nincs egységes liturgia. Németországban az erőszakolt egységesítés szakadást idézett elő; a kicsi Schweitzban, Kálvin hazájában, épen hatféle liturgia szerint imádják az Istent Ennél több nálunk sincs. Igaz, hogy időnként hol itt, hol ott indulnak meg ritualistikus törekvések, de ez rendszerint a katoliczizmus hatása alatt történik, s aztán vagy darabokra málik az evangéliumi következetesség jégtörőin, vagy belső bomlást idéz elő. illi tehát a leghatározottabban ellene vagyunk a mostaninál nagyobb, látható uniformitálásnak, bennünket csak láthatatlan lelki egység tarthat össze, mely ha megvan, erősebb minden érzéki köteléknél. Csak az a baj, hogy nincs meg, legalább is nem működik olyan eleven erővel, a milyet az evangéliumi alapon álló egyházkktól elvárhatunk. E téren már csakugyan reformra van szükségünk és sietnünk kell a homályosuló evangéliumi egység eredet-fényét és hatalmát visszaállítani. A hiány két irányban mutatkozik: elhanyagoljuk az Ige-olvasást s nem fektetünk elég súlyt az evangéliumi öntudat ápolására és fejlesztésére. a) Ha megfigyeljük isteni tiszteletünk lefolyását, meglepődéssel kell tapasztalnunk, hogy az Ige a néhány soros textus felolvasására zsugorodott össze. A predikáczió is igehirdetés, de már emberi hit és okoskodás szűrőjén áteresztve; holott a közvetett igehirdetés sohasem lehet olyan hatásos, mint a közvetlen. Nem az a baj tehát, hogy a híveknek kevés részvételt engedünk, hanem az, hogy az isteni szó nem hangzik elég bőséggel. Diósviszlón, 1904 augusztus 20. Lulcácsy Imre, (Vége köv.) lelkész. KÜLFÖLD. Angol egyházi szemle. Egy napot a bibliára, ennek értékére és hitelességére vonatkozó kérdések megvitatására szenteltek. A washingtoni dr. Moffat „a bibliai kritika jogosultságáról és határairól" értekezett. Hangsúlyozta szép értekezé sében, hogy a szabad kritika kése csak azok kezébe való, a kiket nem vakított el valamely előítélet, vagy bölcsészeti rendszer, a kik érzékkel bírnak a biblia és az általa képviselt eszmék iránt. Elénk eszmecsere folyt e fontos kérdés felett. Egy amerikai tábornok bizalmatlanságának adott kifejezést a magasabb kritikával szemben, a melynek munkája általában véve csak romboló. Mások ismét elismerőleg nyilatkoztak azon tisztító és megvilágosító munkáról, a melyet a modern kritika az által végzett, hogy érthetőbbé, hozzáférhetőbbé tette a gondolkodók számára a könyvek könyvét. A baseli Orelli tanár az ó-testamentomi kritikáról értekezett, kimutatva, hogy bár különösen Németországban, Francziaországban is Svájczban az ó-szövetség hitelességébe vetett hitet nagyon aláásta a modern kritika, de az újabbkori leletek mind több meg több bizonyítékot nyújtanak arra nézve, hogy az ó-szövetségi történetek nem alap nélküli hitregék és az ó-szövetség chronologiája is mind több meg több bizonyítékot nyer a felfedezések által. Dr. Macnaugher az új-szövetségi kritikáról tartott előadást. Az utolsó 30 év sok ferde túlzást kiküszöbölt e téren és szerinte a magasabb kritika általában véve termékeny volt pozitív és maradandó eredményekben. Orr glasgowi tanár beszédében kiemelte, hogy ép úgy, mint a hogy különbséget kell tenni az evoluczió és a darwinizmus között a természettudomány terén, különbséget kell tenni e téren is a valódi kritika és ennek mindent fejletőre állító túlzásai között. Az esti gyűlésen, a melyen az amerikai milliárdos, Waramaker elnökölt, népszerű előadásokat tartottak a bibliáról, ennek történelmi, dogmatikai, gyakorlati értékéről. Egy napot a hitvallásoknak szenteltek. Patrick edinburghi egyetemi tanár a hitvallások tekintélyéről, kötelező voltáról, czéljáról értekezett. Négy feltételt állított fel a hitvallásokra nézve: összhangzatban kell lenniök azon elvvel, hogy abszolút egyformaság igen sok kérdésre nézve lehetetlen; tért kell nyujtaniok a természetes fejlődés czéljából; tekintettel kell lenniök azon igazság nagyságára, a melynek kifejezői. Csak lényeges kérdésekre kell vonatkozniok, s különösen olyanokra, a melyek Krisztus személyére és munkájára vonatkoznak. Az értekezést követő eszmecsere folyamán — dr. Szabó is részt vett benne •— majdnem mindenki azon óhajának adott kifejezést, hogy a hitvallások legyenek világosak, egyszerűek, nem szűkös korlátokat felállítok, és legyenek nagyobb összhangzásban az írás modern értelmezésével.