Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-28 / 35. szám

különben áttevő leszek, quod juris et justitiae, benignarnmque Regulationum ac Mandatorum Cesaraes Regiorum ita et receptae consvetudini dictaverit • ordo. Gyöngyös, die 15 octobris 1763. Almási Pál, főkapitány.1 A fiscális actió alá vonatás s a jászkun kerület Ítélőszéke elé állítás nem kevéssé döbbentette meg az illetőket, s aggodalmasan várták úgy a nevezettek, mint az egész lakosság a gen. gyűlés napját. Volt is elég okuk az aggodalomra, akár a jog és igazság, akár a bevett gyakorlat ordójára gondoltak. Hisz élénk emlékezetében volt még az élőknek az a justitia, melynek nevében az 1753-ik évi Törő—Pető-féle zendülésbe egészen ártatlanul bevont Boros Mihály kis-kun kapitány, Ágoston István halasi főbíró, Komáromi János szenátor és Herpay Mihály akkor még korcsmáros Jászberénybe hurczoltattak, s majd pedig onnét, az akkori palatinális főkapitány, Almásy János előtt való maguk tisztázásának daczára vasba verve Budára vitettek, „soha el nem felejthető, siralmas szíveiket gyötrő gyalázatos fogságra".2

Hónapokon át sanyargattattak ott a nevezettek, de nem mert bűnrészesek voltak, a mit nem lehetett rájuk bizonyítani, hanem — a mint az közönségesen tudva volt — református vallásukra való tekintetből. Azt akarták velük megtagadtatni, azért húzták-halasztották hétről-hétre szabadon bocsáttatásukat, „a melynek főoka páter Kovács jezsuita vala, a ki igen utána vetette magát a szegény foglyoknak s igen keményen fogta a hit dolgából őket úgy annyira, hogy azt sem tudják, mit csinálnak a bánatnak miatta, s azért kérék tiszteletes uramékat, hogy az könyörgéseket a szerint is alkalmaztassák ő kegyelmek".3

Dicséretükre s emlékezetül hadd álljon itt, hogy a szegény foglyok — Herpayt kivéve4

— nemcsak ellentálltak a jezsuita kisértgetéseinek, hanem még dicsőséget tulajdonítának Istennek, hogy a vallásukért való szenvedésre méltóztatta őket, s kérék az otthon utánuk búsulókat: „kegyelmetek ne féljen mi miattunk, az eklézsia soha nem confundáltatik, készebb leszünk akár halált, akár rabságot eltűrni, mint az egyszer megismert igazságtól elállani".5

Vajha a mai utódok is ily erősek volnának a hitben s tudnának állhatatosan megállani a megismert igazság mellett! De ha a mult története nem ébresztette volna is őket aggodalomra, a jelen is elegendő okot szolgáltatott arra. A kerületek Jászberényben székelő tisztviselőinek erősen pápista érzületét és kálvinista - gyűlöletét ismerte az egész Kunság, s tapasztalta is mind a személyes érülközések alkalmával, mind hivatalos intézkedéseikben. S épen ezen időben szenvedett a miatt közel elnyomására egyenesen vergáló injuriát Kisér, mely ev. ref. vallása mellett csak maga állott még a Jászságban. Az evangeliomi valláshoz való eme ragaszkodás nagy szálka volt az igazhitű pápisták szemében s lesve-lesték a kedvező alkalmat, mikor beléköthessenek. Az alkalom megjött s rútul fel is használták azt. Ezen alkalmat — mint az egyházberületi jegyző-1 Dunamelléki egyházkerület levéltára. H köteg. 2 Tóth János : „Kiskun-Halas története 177. lap. A nevezetteknek magukat igazoló levele. 3 33. m. Ágoston István levele a börtönből. 120. lap. 4 A leginkább gyanúsított s ezért legnagyobb mórtékben sanyargatott Herpay korcsmáros végre mégis megtört s pápista hitre térvén, ezen érdemeért nemességet, nemesi udvart, s „Fidei" felirattal nemesi czímert és arany lánczot nyert Mária Teréziától. Azután mint tiszt szolgált a palatinális huszároknál, honnét kapitányi ranggal hazajővén, itthon 28 évig volt a kiskun kerületnek kapitánya. 5 33. m. Ágoston István és Komáromi János együttes levele. 122. lap. könyv elbeszéli — előidézte bizonyos Tóth Sára nevű özvegyasszonynak mód nélkül való gonosz latorsága, különösen pedig parázna volta miatt a városból kitiltása és űzetése. A kiűzött asszony Jászberénybe kerülvén, ott a kerületi tisztek megígérték neki, hogy redemptionális földjeit, melyeket egy kiséri lakosnak alku szerint már eladott, ismét birtokába juttatják és őt magát is a városba visszakebelezik, ha pápistává lesz. A gonoszlelkű asszony ráállott a föltételre, s miután a hittagadás megtörtént, eladott javai csakugyan visszaítéltettek és adattak, s Ő maga hivatalos fedezet mellett lakóhelyébe visszavezettetett. A lakosság azonban a város és egyház békességének fölzavarására praeparált ezen dolgot nem nézte behunyt szemmel, s a veszedelemnek még idejében elejét akarván állani, a buzgalmától elragadtatott nép rátört az asszony házára s azt lerombolta. A proscribált, de már — miután pápistává lett — a legbecsületesb asszonynak ügyét fölvették a kerület tisztviselői, a kisérieket a fiscális akczió alá vonván, a bírákat és szenátorokat az elimináczió bűnében konvinkálták, s a ház feldúlatásában többé-kevésbé zelozus lakosság közül többeket, Luctor Pál bíróval és Balla nótáriussal együtt a városból száműzésre és illetékességük elvesztésére ítélték. Ezen sújtó ítélet gr. Batthyani Lajos nádorhoz, mint a jászkunok főbirájához fölterjesztetvén, ez a következő szelídítő határozatot hozta: „A vallás dolgát nem kell összekeverni a politikával, s minthogy ezen processusban összekevertetek az simpliciter elválasztandó ettől. Az eliminatio bűnében convincáltattak a büntetés alól feloldatnak ugyan, de akképen, hogy Nyíri Gergely, özv. Oroszi Györgyné és Temesvári János, mint legterheltebbek, egyenkint a Districtusok házának építésére fizetendő 25—25 frtban elmarasztaltatnak, Luctor Pál bíró és Balla nótárius pedig hivatalukból végképen elmozdíttatnak. Pozsony, 1763. július 28." A nádori ítélőszék ezen ítéletét és határozatát azonban a Distriktuális tisztek eltitkolták s a maguk ítéletét az elmarasztaltakon végrehajtották. A méltatlanul üldözöttek annálfogva személyesen vitték a nádor elé panaszukat, s ott az ítélet felől tudakozódván, annak kiadatásáért esedeztek, a mit megnyervén, annak erejénél fogva visszaállíttattak ugyan lakóhelyükbe, de csak a deliberátumban kifejezett feltételek föntartása mellett; a miből a kerületi tisztek ismét ürügyet merítettek arra, hogy a hivatalából kitett nótárius helyébe pápistát toljanak. Abból, a mi a kisériekkel történt, levonták a halasiak a következtetést, s minden rosszra elkészülteit várták a gyűlés napját s jelenteimeg Jászberényben a kitűzött napon. S a mit vártak, be is következett. A kerületi íiscus az ügyet teljesen kiélesítő s az igazságot messze kerülő atroczitással tette meg előterjesztését, vádolva a bírót, nótáriust és tanácsost, hogy a kegyelmes királyi rendeleteket semmibe véve, vastagnyakú kálvinistasággal állják útját a róm. kath. istenitisztelet tartásának s lehetetlenítik azt a pápista cselédek elüldözésével; vádolva a községet, hogy az istentisztelettartás végett megjelent majsai plebánus ellen zenebonát indítván s még a harangokat is félrevervén, azt rút szavak kíséretében a városból távozásra kényszeríték. Hasztalan bizonyítá a bíró és tanács, hogy a respirium-kérés még nem ellentállás, s hogy a pápista cselédeknek városukból elhúzódása is nem az ő indításukból, hanem egyenesen a majsai plebánus kívánságára történt, a minek bizonyságára fel is mutatták annak levelét; hasztalan emelt szót a közönség megbízottja is, hogy zenebonáról szó sem volt, ha-