Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-14 / 33. szám

mellé vévén Szabó János assessort, azzal s a nevezett deputátusokkal félegyházi plebánus uramhoz általmenjen és kérjék, hogy a mennyire tőle kitelhetik, ő is jelen legyen — a mire különben a püspöktől parancsolatja is vagyon — a deputácziónak Halasra kiszállásánál, mivelhogy mind csendes, mind okos úri ember. így aztán együttesen terjesszék a halasi bírák és tanács elé a kegyelmes királyi rezolucziót, erősen fejükhöz vervén, hogy azt figyeímetes jobbágyi tartozással vegyék és szentül effektuálják. Hogy pedig a kálvinistából feslett Herpayra annál foganatosabb és eredményesebb legyen utasítása, jónak látta ahhoz némi ijesztést is csatolni, mondván: „Megvallom, szíves fájdalommal értettem halasiak ellen való sok rendbeli panaszait és nehezteléseit ő Exczellencziájának, a melyeket papirosra nem tehetek, de ha úgy volnának, nemcsak nekem, hanem az egész distriktusoknak nagy kárára esnének. Én ugyan nemcsak engeszteltem ő Exczellencziáját, de assekuráltam is azokat nem úgy lenni, és mondottam, hogy ezen kegyelmes rezoluczió nélkül is ekkoráig azon isteni szolgálatokat a quártélyházban minden engedelmességgel nemcsak megengedték, hanem midőn ő Exczellencziája vizitácziónak alkalmatosságával ott való templomnak és czinteremnek excziziójára is ajánlották magukat, de sok oly praetenziók következtek, melyeknek módját nem találhatták: de csak annyit tudtam mentegetéseimmel elérni, hogy a deputáczió kiszállása eredményének megtudására jutásáig suspendálta ő Exczellencziája a halasiak iránt való repraesentáczióját. Minthogy pedig nem tudni honnét és ki által következhettek a sok erős vádolások: azért javasolja ő kegyelmeknek, hogy circa 28. ápril. Gyöngyösre maguk deputátusait küldjék hozzá, a mikor ki fog mindeneket nyilatkoztatni, mert szükség, hogy ő Exczellencziáját maguk engeszteljék, netalán mi mindnyájan kárát valljuk jövendőben. Pest. 16. ápril. 1762. Almási Pál, főkapitány."3 A főkapitányi utasítás teljesíttetett. Ápril 22-én megjelentek Halason Farkas Mihály kanonok félegyházi plebánus és csongrádmegyei esperes, Szabó József majsai plebánus, Nts vitézlő Herpay Mihály kis kun kapitány, Szalmási és Szabó assessorok, Paróczay és Hampell esküdtek s Bik Sándor pandur-komissázrius; s a kommunitás házában teljes számmal összegyűlt birák és esküdtek előtt ama kegyelmes intimátumnak kópiáját megbízatásuk és a maga módja szerint publikálták. Ennek megtörténte után a város rendes bírája Tary István a sorból előlépvén, ama kegyelmes intimátumnak eredetiben produkálását illedelmesen kérte. Nem egyszerű fogás volt e kívánat, hanem sok szomorú tapasztalatból okulás eredménye, mely őket arra inté, hogy in simiiibus Cartesiussal tartsák : „Prudentia est nunquam nimis fidere iis, qui nos vei semel eluserunt". Számtalan eset volt arra, hogy a klérus és a megyék fő emberei a királyné nevében s felsőbb rendelet emlegetése mellett követtek el igazságtalan és minden jobb érzést fellázító erőszakot a prot, községen, vették el templomát, üldözték el papját, tanítóját s kényszerítették oly aktusra, melytől szíve — hiténél fogva — visszaborzadt. A nevében űzött szertelenségek tudomására jutván, bármennyire működött és örvendett is a róm. kath. hit minden diadalán, mindazáltal az igazságtalanságok és durva erőszak ellen mégis fellázadt érző szive, a mint ennek tanuja volt a Konvent titkára, Bessenyei György, midőn a kálvinisták zaklatása és sarczolása miatt a czeglédi plebánus ellen személyesen panaszt tevén, a királyné a legélesebben fakadt ki: 3 Dunamelléki egyházkerület levéltára H. község. „Micsoda boldogtalan vagyok én, hogy soha akaratomat el nem érhetem. Mennyit tiltom a nevem alatt és akaratom ellen való ilyen erőszakot, s folyton bosszúsággal illetnek. Egyre esküsznek s én mit csináljak? kinek higyjek?-4

stb.* Földváry László, váczhartyáni ref. lelkész. BELFÖLD. Az egységes liturgia. Nézzük tehát a) mennyiben hagyandó meg jelenlegi kultuszunk ? Annyiban, a mennyi feltétlenül szükséges arra, hogy a „szokásnak" túlkonzervativ rabjait a nagyobb veszély nélküli elégedetlenségnél tovább ne hajtsuk. Ez a veszély csak akkor történhetnék meg, ha elhagynánk olyan részleteket, melyek előbb megvoltak. A régi keretek tehát maradjanak meg. b) Mennyiben változtatandók meg istentiszteletünk részletei? A fent elsorolt elvek szerint a hosszú, zsibbasztó, fárasztó részletek okvetlen rövidebbek és tömörebbek legyenek. Sokszor bizony túlhosszú predikáczió előtti és utáni, valamint agendális imáink akár felére redukálandók. Az Úr megtanított bennünket arra, hogy a mikor imádkozunk, ne legyünk bőbeszédűek. A maiaknál tehát jelentékenyen rövidebb, de tartalmas imákat mondjunk. Különösen áll ez akkor, ha mint a következő pontban látjuk, kultuszunkba új (vagyis ősrégi) elemeket hozunk be. Miután nemcsak különösen liturgiánkról, hanem általában istentiszteletünkről szólok, a predikácziót se hagyhatom érintetlenül. Határozottan építőbb a 2—3 stb. verses, mint a röviden kikapott textus, s különös bibliai kenetteljességet ad a predikácziónak az, ha a szónok a megvilágosító bibliai idézeteket, lehet az egy több verses részlet is, felolvassa. Egyébként pedig a predikáczió is ne legyen túlhosszú. Leghelyesebb, ha egy negyed óránál tovább nem tart a predikáczió. Fél óra maximum legyen. Énekeinknek nem annyira szövege, mint inkább dallama a mai monoton ütemből okvetlen lendületesebbé változtatandó. Ám ez a megszokott alap feláldozása nélkül alig lehető. Régi tömlőben új bor. Legalább e dallamokat énekelné a gyülekezet s az iskolás gyermekénekkar jól a kottaelőírás szerint megengedhető élénkséggel s ütemszerűbben Jelenlegi hiányos, sok helyt botrányos éneklésünk feltétlenül megváltoztatandó. A tanítóképezdékben hozzon új rendszert a zsinat. Emelje a zene- és énektanítást a lehető legnagyobb fokra. Tegye kötelességévé a jobb zenei iskolából kikerült tanítóknak, hogy a gyülekezeti szebb éneklésre a rendes iskolai órákon kívül tanítsa az ismétlősöket, az ifjakat, s erre igyekezzék összehozni a felnőtteket is. Intonáltassa a lendületesebb, szebb éneklést a karzati iskolás énekkarral. Meg fog változni lassankint jelenlegi folyton egyenlő, elnyújtott ütemű éneklésünknek altató unalmassága. A mi pedig istentiszteletünk helyét illeti, a menynyire merevségünk megengedi, ugyan változtassunk már egyszer valamicskét az eddigi túlhóíköznapias, valósággal leverő formákon, vagyis formanélküliségen. Igyekezzünk szebb építészeti formákat meghono* Bessenyei György levele gr. Beleznay Miklóshoz. Egyházk. j.-könyv, 800. lap.